Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes!
Engedje meg, hogy elmondjam a véleményemet a két héttel korábbi üzenetével kapcsolatban. Egy anya panaszolta, hogy férje férfias nevelésben akarja részesíteni kisfiukat. Nem is a konkrét esetről írnék, mert szerintem is elítélendő, hogy egy apa gúnyolja a gyerekét, erre nincs mentség. Az ön válaszát olvasva akadt meg a szemem a következő mondaton: "Minden gyereknek szüksége volna arra, hogy a számára legfontosabb személyek, tehát a szülei szemében ő különleges és csodálatos legyen." Nem értek egyet ezzel a mostanában elterjedt nevelési elvvel.
Magam 74 éves, nyugdíjas mezőgazdász vagyok, feleségemmel négy gyereket neveltünk fel, mindegyikből derék, becsületes, családszerető ember lett. Pedig sohasem műveltük ezt a mai, kritikátlan gyerekkultuszt. Mi úgy bántunk a gyerekeinkkel, ahogy előzőleg mivelünk bántak a szüleink, s velük az ő szüleik. A gyerekek is dolgoztak a kertben meg az állatokkal, segítettek a háztartásban, vizet hordani, fát vágni. Az apa kereste a pénzt, az anya irányította és szervezte az otthoni életet.
A gyerekeket szerénységre és önfegyelemre tanították, meg arra, hogy a legkisebb ajándéknak is örüljenek. S még a színjeles bizonyítványért is csak annyit kaptunk: "Jól van, fiam." Ha meg rosszak voltunk, elfogadtuk az igazságos büntetést.
Nagyon ellenzem ezt a mostani felfogást, hogy minden a gyerek körül forog, szülők, nagyszülők csak a kedvét keresik, ajándékokkal bombázzák. Szerintem nem az a szülő feladata, hogy csodálja a gyerekét, hanem éppen hogy alakítania kell, lefaragnia a hibáit, fegyelmeznie és számon kérnie. Biztos, hogy az így nevelt gyerek sokkal könnyebben helytáll aztán az életben, mint az agyondédelgetett kis kedvenc. A két lányom sem ért velem egyet ebben, biztosan ön sem.
Tisztelettel:
István

Kedves István!
Meg fog lepődni: sok mindenben egyetértek önnel. Különösen ami a parttalan ajándékozást illeti. Kifejezetten ellenzem a jó jegyekért adott pénzjutalmat. Sőt, abban is osztom a véleményét, hogy a gyerek segítsen a háztartási munkában; persze korától és elfoglaltságaitól függően. Ami meg a többit illeti, én sem azt mondom, hogy feltétel nélkül csodálni és tömjénezni kell a gyereket. Viszont feltétel nélkül szeretni igen! És megadni neki minden tőlünk telhetőt ahhoz, hogy kibontakozhasson, hogy megtalálja az igazán neki való életpályát. Persze, hogy nevelni, nyesegetni kell a kialakulatlan emberpalántát, de sok-sok szeretettel: érezze, hogy a családja mindig mellette van. Biztosan ön is ismeri a régi közmondást: akkor nő a kisborjú, ha az anyja nyalja.
Tisztelettel: