Portugál karácsony magyar szemmel

A ma Lisszabonban élő Krisztina a Kárpátaljáról indult, ahol az általános iskolában már tízévesen belekezdett a zenei leckékbe. Tehetségének és sok-sok esztendő gyakorlásának köszönhetően a Zeneakadémián végzett trombitaművészként, majd bejárta a világot. A párja is zenész, így az utazás mindkettejüknek a szenvedélyévé vált. Először egy koncertmeghívás miatt érkeztek Portugáliába pár napra, illetve azért, hogy Krisztina ma már 22 éve kint élő, cukrászként dolgozó édesanyját meglátogassák. Végül, miként az édesanyja, ő is beleszeretett az országba, és a párjával együtt elhatározták, itt telepednek le.

– Művészlélek vagyok, Lisszabonban szabadnak érzem magam. Az emberek segítőkészek és közvetlenek, jókedvűek és mosolygósak, a portugál konyha pedig remek: szeretem a halat, a tengeri herkentyűket, a finom édes gyümölcsöket, a kávét és a híres Pastel de nata süteményt. Arról nem beszélve, hogy Európában a napsütéses órák száma Portugáliában a legmagasabb, s ez karácsonykor sincs másképpen.

A portugálok 95 százaléka katolikus vallású, így hasonló szokásokkal élnek, mint a magyarok. A legnagyobb és legjelentősebb ünnep náluk is a karácsony, ám a hozzá fűződő tradíciók nincsenek kőbe vésve. Nem ragaszkodnak a december 24-ei karácsonyfa-díszítéshez, ezért már meglehetősen korán, sokszor november végén felállítják, és felkapcsolják a fényeket is. A város lakosai hamar meghitt hangulatba kerülnek, ahogy a fényfüzérek megvilágítják az utcákat.

Krisztinának a magyar telek után meg kellett szoknia, hogy Lisszabonban az ünnepek általában kellemes őszvégi időjárásban telnek, bár északon a hegyekben már leesik a hó és síelni is lehet.

A kicsikhez itt nem jön a Mikulás december 6-án, Pai Natal karácsonykor hoz ajándékot, amit a kis cipőkbe, csizmákba tesz. Az ablakokban nem csak díszeket, játékszarvasokat találunk, hanem akár egész betlehemes jelenetet is, amelynek a neve presépio.

Míg a karácsonyfa-állítás hagyománya csupán a ’70-es években terjedt el a környéken, addig a betlehemi jászol építésének szokása a XVI. századtól kezdve népszerű. A presépióban szereplő figurákat ma már különféle anyagokból alkotják, de a XVIII. századból fennmaradtak még festett agyagból készültek. Bármerre is járunk az országban, a kisebb-nagyobb betlehemek mindenhol felbukkannak a főtereken, a templomokban, az iskolákban és az otthonokban is.

A karácsonyfa legtöbbször műfenyő vagy bérelt fa, a családok ez utóbbival támogathatják egyes területek dolgozóit – mint például a tűzoltókat, akik a bevételből veszik meg a következő évi felszerelésüket. Természetesen igazi, élő fenyőfát is kapni a piacokon vagy a nagyobb boltokban. Mivel a szaloncukor itt nem őshonos, az édesség helyett a fa díszeire kerül a hangsúly. Ezeket legtöbbször a portugálok maguk készítik, vagy a helyi kézművesektől szerzik be a karácsonyi vásáron. Itt is él az adventi koszorú hagyománya, és a szenteste, aminek a hivatalos neve consoada. Számos vallási ceremónia jelzi még az ünnepet, mint például a közös gyertyagyújtás, s hogy a karácsonyi vacsora után sokan elmennek az éjféli misére.

– A legjobb dolog a karácsonyban, amikor a család együtt van, és még mindig anyukád készíti az ünnepi menüt. – mondja nevetve Krisztina. – Már most eszembe jut, hogy egyszer mennyi munka fog rám hárulni! A portugáloknál az ünnep elmaradhatatlan része a tőkehal, vagyis bacalhau, amiről azt szokták mondani: egy igazi háziasszony akár 365-féle módon is el tudja készíteni, hogy az év minden napjára más legyen a recept. 

A tőkehal egyébként nem olcsó, 20 euró, azaz 7600 forint is lehet kilója. Gyakran ezt adják egymásnak ajándékba az ismerősök bonbon helyett, szépen becsomagolva. Ennek mindenki nagyon örül. Az országszerte hagyományos karácsonyi torta a kandírozott gyümölcsökkel sütött Bolo Rei, vagyis a királytorta, aminek egy lóbabot és kis jelképet rejtenek a belsejébe. A hiedelem szerint, akihez a jelkép kerül, szerencsés lesz az újévben, aki pedig a lóbabba harap, annak kell jövőre megvennie a Bolo Reit.

Portugáliában minden régiónak megvan a maga hagyományos vacsorája és desszertje. Sok helyen káposztával és burgonyával főtt tőkehalat esznek, de ugyanilyen népszerűek a kecskehúsos ételek, vagy a polip is. Az északi gazdag tartományokban a süteményekhez drága alapanyagokat vesznek, mandulát, sok tojást, szárított fügét. A kevésbé tehetőseknél rizspuding vagy édes bundás kenyér, úgynevezett Rabanadas készül, másutt a Filhos, az olajban kisütött, tökalapú fánkocska az ünnepi édesség, amire aztán porcukrot és fahéjat szórnak. Míg Algarve-ban a hagyományos receptet követik az asszonyok, azaz tökkel keverik az alapmasszát, addig Alentejóban sárgarépát tesznek bele, Beira vidékén pedig csupán liszt, víz és élesztő a hozzávaló, amibe néha narancs vagy citrom héja kerül.

Karácsonykor az édesanyja a főszakács, s Krisztina mosolyogva mondja, hogy ők csak beesnek az ajtón és hozzák az ajándékokat.

– Anyukám általában négy- vagy ötkilós pulykát szokott tölteni, megsüti és naranccsal díszíti. A magyar konyhából a bejgli és a zserbó képviselteti magát, s mivel kárpátaljai vagyok, az ottani szokás sem maradhat el. A karácsonyi levesünk, a gersli sült kolbásszal, gombával, savanyú káposztával készül, amit aztán behabarunk. Imádjuk ezeket a közös karácsonyokat, azt kívánom, hogy nagyon sokáig maradjon így!