Tisztára mosott történetek

Egy Sisi-ruha-rekonstrukció ötméteres uszálya csüng alá a plafonról, mellette feketére táncolt abroncsos menyasszonyi viseletek várakoznak a mosásra. Javában zajlik az évszakváltás az üzletben: tisztítandó téli kabátok függenek a vállfákon, odébb ingek, blúzok, kosztümök, farmernadrágok sorakoznak nagy számban, de megbújnak közöttük szőnyegek, és élelmes szemek felfedezik a Gödöllői Királyi Kastély díszfüggönyeit is. Zsír-, csokoládé- és borfoltok, elszíneződések, ezernyi kihívás rejtőzik az anyagszálakban – a Tichy ikertestvéreknek valamennyit meg kell oldaniuk. Ildikó egy, már többlépéses foltkezelésen átesett kasmír­pulóvert rak a vegytisztító gépbe, amely először átmossa, majd centrifugázza a ruhát – ez a száraz vegytisztítás, amely szín- és formatartó mo­­sási művelet. Azonban a munkájuknak ezzel még koránt sincs vége. A tisztítás után következik a kézi vasalás, amellyel visszaadják a ruháknak a tökéletesre húzott éleket, fazonokat. Munkájuk türelmet igényel, s kell némi tapasztalat is hozzá, de nem ördöngösség beletanulni. 

A sikeres mosoda története apai nagyanyjukkal, Tichy Dezsőné Ilonkával (1889–1963) kezdődik, aki üzletvezetőként dolgozott a Budapest V. kerületi Szarka utcai tisztítóban. Megismerve, megszeretve és beletanulva a szakmába, hamar a saját lábaira állt. A Vármegye utcában vásárolt egy üzlethelyiséget 1930-ban, ahol ruhamosást, -fehérítést, -keményítést, -festést vállalt. 
A fővárosi tisztítószalon – amely bekerült Kordos Szabolcs Egy város titkai könyvsorozatába is –, több évtizedes működése során már sok mindent megélt. A második világháború alatt a jószívű tulajdonosok zsidó családokat bújtattak az üzletben, amellyel sok ember életét megmentették. Tettükért később megkapták a Jad Vasem Intézet Világ Igaza-díját. A háborút követően a mosodát államosították. Ekkor a nagymama otthon, hatalmas üstökben folytatta a ruhatisztítást, hogy a család átvészelje ezt a nehéz időszakot. 1953-tól a Bródy Sándor utcában bérelték, később megvásárolták a jelenlegi üzlethelyiséget, amely egyben történelmi helyszín is. Az 1956-os forradalom idején ávós katonák törtek be a boltba, akik ruhákat vittek el. Ezért a családnak kártérítést kellett volna fizetnie, de végül megúszták a büntetést. 
A nagymama után a fia, ifjabb Tichy Dezső folytatta a vállalkozást. Vezette az üzletet, végezte az adminisztrációt, alakította, gondozta a vevői kapcsolatokat. Addig a felesége, Tichy Dezsőné Terike – akinek már a szakma valamennyi csínja-bínja a kisujjában nyugodott –lett a mosoda asszonya. A ruhatisztítást, -kezelést gondos női kezek végezték. Az édesapa hirtelen halálát követően a lányaik, Ildikó és Andrea elvégezték a textilvegyészeti technikumot, s 1983-tól bekapcsolódtak a többgenerá­ciós családi vállalkozásba. 
A kötelesség szólította őket ide, de örömmel végezték a tisztítói munkát, amelybe már gyermekként belecseppentek. Rendszeresen betértek szüleik munkahelyére, ahol óhatatlan magukba szívták a szakma fortélyait és a hely hangulatát. 
A mosodában szüntelen zajlott az élet. Jó szívvel idézik vissza azokat az időket, amikor még az üzletükkel szemben lévő Magyar Rádió híres előterében, a Pagodában valósággal nyüzsgött az élet. Neves színésznők, riporterek, zeneszerzők (Katona Klári, Őze Lajos, Szemes Mari, hogy csak néhányat említsünk az egykori törzsvendégekből) gyakran megfordultak az üzletükben. A röpke ruhabeadásból és csevejekből gyakran órákig tartó, jóízű beszélgetések, sőt ba­­rát­­ságok kerekedtek. A mosoda máig megőrizte ezt a családias légkörét. 

Az ikrek szeretettel mesélnek édesanyjukról, aki egészen nyolcvanhat éves koráig dolgozott. Az utolsó időkben a Bank Centerben 2013-ban megvásárolt felvevőüzletet vezette. A vendégek szerették, tisztelték őt szakértelme miatt, lelkiismeretes munkájáért sokszor szívhez szóló levelekben hálálkodtak. Tavaly augusztusi halála nagy űrt hagyott maga után. Fényképe ott függ a mosoda falán. Felmenőik vigyázó szemei alatt dolgozik Ildikó és Andrea. 
Felelősségteljes a munkájuk, hiszen a neves divattervezők egyedi ruhakölteményeinek, vagy a gyapjúpulóvereknek, selyemkosztümöknek, bizony, borsos az ára. S pénzben talán nem is mérhetőek például a Magyar Menyasszony tárlaton megtekinthető darabok vagy Batthyány Lajos átlőtt kabátja, amelyek tisztítását szinték ők vállalták. De foglalkoztak már XVII. századi papírruhával is. De a legegyszerűbb hétköznapi viseletek is értékesek, mert minden esetben tartozik hozzájuk egy történet vagy személyes kötődés. 

Éppen ezért a mosodavezetők a ruhabeadás-felvétel során alaposan átbeszélik a vendéggel a tisztítási lehetőségeket, illetve az esetleges kockázatokat. A tárolási körülmények, vagyis, hogy mennyiben érte pára, hő, napfény a ruhát, jelentősen meghatározza a mosás eredményességét. Munkájuk nagy ellenségi a molyrágás, illetve az idő vasfoga, amely a hótiszta fehér anyagokat sárgára színezi. Ezekkel gyakran a tapasztalt tisztítósok sem tudják felvenni a harcot. 
Büszkén viszik tovább a családi örökséget. S talán az utánpótlással sem lesz baj, hiszen gyermekeik szintén magukénak érzik az üzletet. Ami a vevői kört illeti, akadnak, akik már negyven éve hozzájuk hordják a mosnivalóikat. Míg megtekintjük a hátsó helyiségben a vasalási munkát, egy hölgy – olyan hirtelen, hogy nem is látjuk – a pulton hagy egy ruhát, a tisztítás árával. Nos, pontosan ezt jelenti a feltétlen vásárlói bizalom…