Hol hit, ott szeretet

Egy olvasói levél kapcsán került szóba lapunk éppen 60 éve, 1965. augusztus 29-én megjelent számában a Házi áldás, az akkori korszellemnek megfelelően elgondolkodtató példaként szolgálva egy tanulni és dolgozni vágyó fiatalasszony számára, aki a következők panasszal kereste meg a szerkesztőséget: 

 — áll a levelében. 

„Lám, hogy változik a világ! Próbálom emlékezetemből előcitálni a régi falusi konyhák hímzett falvédőit (…) Nem kétlem én, hogy akadt az effajta erkölcsi regulák között, amelyik megszívlelendő lehetett, de azért az ilyen falvédő mégiscsak giccs volt, jámbor lelkeket hamis illúziókba ringató giccs. És hány parasztasszony ringatózott ezekben a hamis illúziókban! A konyha falán a »Házi áldás« jelentette számára a boldogság mércéjét, többre nem vágyott. Azt sem kétlem, hogy vannak falusi konyhák, ahol ezek a falvédők mindmáig­ megtalálhatók. Sajnos, az ilyesmi szívósabb, mint a gyom. De azt már kétlem, hogy a mai fiatalasszonyokat hamis illúziókban tudnák ringatni. Valamikor falusi asszonynak meg se fordult a fejében, hogy neki a boldogsághoz hiányozhat a tanulás, a tudás, hogy a boldogsága csak akkor lehet teljes, ha a férje mellett nem érzi magát »piciny kis bogárnak«. Sok minden más hiányozhatott. A szükség nem táplálja a boldogságot, szeretet nélkül se nagyon él az meg. De a műveltség! Miért ne lehetne valaki anélkül boldog?!" – fejtegeti írásában Szüts László kolléga. 

Bizonyára akadnak, akik erre csak előrángatják a régi, jól ismert felfogást: az asszony elégedjen meg azzal a szereppel, ami a konyha négy falán belül neki jutott. Többre ne vágyjon! Amíg lány, addig még hagyján. Ha egyszer a mai fiatalokat annyira ki akarják okosítani. De amikor már valaki asszony! Keresse otthon a boldogságát, a családban! Az otthonára legyen gondja, ne a tanulásra. Csakhogy a kettő nem zárja ki egymást. Sőt! 

Bizony, a Házi áldáshoz ma már az ilyesmi is hozzátartozik. Az élet írja ezt elő, nem a falvédő rigmusokba szedett regulái. Nem lehet áldás azon a házon, amelyiknek kapuja, ajtaja zárva van a világ elől. A tudásszomj csak becsülendő valami minden asszonyban. Többre akar jutni, előrébb, mint a konyha négy falával megelégedő, egykori falusi asszonyok. Változtatni akar a sorsán, mert körülötte a világ is változik. Kár lenne visszatartani a régi, giccses falvédő mellé – összegezi gondolatait a szerző. 

A cikkhez több olvasó is hozzászólt, némelyek azonban nem annyira a mondanivalóját feszegették (Tanuljanak-e, képezzék-e magukat a parasztasszonyok?), hanem a Házi áldást vették védelmükbe. Egy őrszentmiklósi asszony ezt írja: 

R. J.-né Döbröközről úgy véli, hogy „a Házi áldás nem több, mint egy rózsával tele nyomtatott papír. Mért ne lehetne a falon, amikor széppé teszi a konyhát?". 

A hozzászólók közül a férfiak sem hiányoznak. A bölcskei G. J. azonban az egyszerű, hívő emberek lelki nyugalmát félti azoktól, akiknek „szemét bántja a Házi áldás”, s akik „hatalmi szóval” támadják azt. „A betű a legnagyobb hatalom — mondja —, mert azzal a lelket lehet megölni.” Nagyon helyesen idézi egyik írónőnket: „A világ olyan gyönyörű, hogy egyre nagyobb felelősség embernek lenni.” 

Ez a felelősség késztet bennünket most is arra, hogy a Házi áldást tartalmazó falvédőről vallott álláspontunkat még jobban megvilágítsuk (…) Mert ha a világ olyan gyönyörű, akkor arra kell törekednünk, hogy egyetlen ember elől se legyen elzárva. Főleg, ha valaki igényli a megismerését. A világ megismeréséhez pedig többek közt „a betű” vezet el. (…) Tudás nélkül az emberiség nem haladhatna előre. Jó hát, ha a parasztasszonyok is megszerzik. És akkor majd másképp nézik a Házi áldást tartalmazó falvédőt is – reagál a felvetésekre az újságíró. 

Igaza van R. J.-nének: mért ne függhetne ott a konyha falán? Csakhogy bizonyos ismeretek megszerzése után az ember rájön arra, hogy azok a falvédők a valószerűtlen rózsacsokrokat vagy turbékoló galambokat ábrázoló rajzaikkal mennyire művészietlenek, vagyis: giccsesek. A művelt ember korszerű ízlését pedig már semmiképp sem elégítheti ki – magyarázza. 

 Félreértés tehát azt hinni, hogy a hívő emberek lelki nyugalmát veszélyeztetjük, amikor ezeket a primitív rigmusokat kifogásoljuk. A szeretet, az emberségre oktatás, a becsületességre nevelés az, amiben az anya legtöbbet nyújthat gyerekének, de azért az sem árt, ha például ellenőrizni tudja a tanulásban. Hiába függ ott a múltat idéző Házi áldás a falon, ha a család a világ fejlődésével, a jelen feladataival nem tud lépést tartani. Attól még hiányozhat a házból a szeretet, a béke…