Fehér kutya a tó jegén

Amostani látvány nemcsak egy jól elkapott pillanat volt, hanem a tél ritka és megismételhetetlen ajándéka is – mondja Cintia, az AnimArt Photography megalapítója, állatfotós. – Bácsalmáson nőttem fel, ahol mindig voltak állataink – mesél a kezdetekről. – Hiszem, hogy a gyerekkori állatszeretet és a természet iránti kíváncsiság alapozta meg azt, hogy ma állatfotózással foglalkozom. Kisgyermekként kreatív voltam: jártam alkotótáborokba, szerettem gyöngyöt fűzni, rajzolni, de a rajzaimmal sosem voltam teljesen elégedett, az arányok gyakran nem stimmeltek. A fotózásban találtam meg igazán önmagam, itt a krea­­tivitásom és az alkotói vágyam ki­­elégül, de a formák „megrajzolását” a kamera végzi el helyettem. 

Cintia Szegeden végezte egyetemi tanulmányait, majd Budapesten helyezkedett el, először multinacionális környezetben, később egy PR-ügynökségnél dolgozott. A fotózás ekkor még csupán hobbi volt az életében. Az igazi fordulópontot az hozta, amikor párjával Skóciába költözött, és beiratkozott egy kétéves fotográfiai képzésre. Számos műfajban kipróbálhatta magát – portré-, táj- és termékfotózásban egyaránt. Bár önálló „állatfotózás” tantárgy nem szerepelt a képzésben, a vizsgamunkák témáját szabadon választhatták. Ekkor döntötte el, hogy a kutyás és a lovas témákra fókuszál. Első projektje egy helyi kutyásparkban készült, ami komoly kihívást jelentett. Mivel senkit sem ismert, így idegeneket szólított meg engedélyért. A gazdák kutyáiból állt össze végül a Bark in the Park című fotókönyv, amely egyben a vizsgamunkája is lett. 

– A természet mindig is kikapcsolt – folytatja –, és ez szorosan összefonódik az állatok iránti szeretetemmel. Szeretem meglátni bennük a szépséget, és olyan nézőpontból megörökíteni őket, amit talán még a gazdájuk sem vett észre. Minden fotózást alapos előkészület előz meg: előre tájékozódom a gazdától a kutya természetéről, arról, hogy mennyire könnyen oldódik. Soha nem erőltetem a közeledést, csendes megfigyelőként várok, amíg az állat magától nyit felém. A kutyafotózások során gyakran használok jutalomfalatot vagy csipogó játékokat, sok esetben pedig teleobjektívvel dolgozom, amely lehetővé teszi, hogy távolabbról, szinte észrevétlenül örökítsem meg a pillanatokat. 

Cintia egyik legemlékezetesebb fotózása Suziához, a West Highland terrierhez kötődik, amely a skót heather – vagyis a hanga – virágzása idején készült. A dombtetőn, a lila virágok között készült sorozat különösen egyedire sikeredett. Cintia hasalva dolgozott, egyszerre figyelve a fények játékára, a textúrákra és Suzia karakterére. A lila virágok illata, a szél mozgása és a kutya nyugodt jelenléte együtt olyan élményt teremtett, amelyet a mai napig magával visz. 

– Az állatokkal való munka megtanított arra, hogyan legyek egyszerre gyors és türelmes. Azt hiszem, hogy ezt ők is érzik. A gazda jelenléte és energiája szintén kulcsfontosságú, a megfelelő ritmus, a szünetek beiktatása, a figyelem és a többszöri próbálkozás is mind hozzájárul ahhoz, hogy az állat és gazdája komfortosan érezze magát a felvételek készítése során. 

Mivel komolyabban Skóciában kezdtem el fotózással foglalkozni, hamar megtanultam, hogyan dolgozzak szélben, szitáló esőben vagy ködben. Természetesen, ha az időjárás már az állatokat is zavarja, a fotózást félbehagyjuk, de egy enyhe eső vagy borongós idő különleges hangulatot kölcsönözhet a képeknek. 

A nem mindennapi helyszínek után szinte magától értetődő volt, hogy amikor Cintia megtudta, kilenc év után újra befagyott a Balaton, azonnal megjelent előtte egy kép. Egy fehér kutya áll a tó jegén, a túlpart felé merengve. A modell kiválasztása szerencsésen alakult, egyik kedves, visszatérő vendégét hívta, és szeretett kutyáját, Fridát. 

– Frida nem fajtatiszta, az alomból egyedül ő hordozza ezt a karaktert, testvérei mind más jegyeket kaptak. Mivel jelenleg Veszprémben élek, a helyszín felkutatása nem jelentett nehézséget, a sorozat még azon a héten elkészült Balatonfűzfőn, a Tobruk strandon. A fotózást ónos eső nehezítette, de egyetlen délelőtt alatt sikerült mindent megvalósítanom. Az élmény különleges volt, szokatlan érzés volt a befagyott Balaton jegén sétálni és hasalni, miközben körülöttünk korcsolyázók suhantak. 

A sorozat a Frozen Frida címet kapta. Az eredeti elképzelésen túl akciódúsabb és intimebb portrék is születtek, amelyek együtt egy teljes, mesebeli látomássá formálták a képeket a jeges tó tükrén. Cintia azt szeretné elérni a fotóival, hogy a szemlélő megálljon egy pillanatra. Ne csupán egy állatot lásson, hanem egy élő lényt, egy történetet, egy rövid kapcsolatot. Ha a kép néhány másodpercre kizökkent a rohanásból, már elérte a célját. Ezért a jövőben is olyan sorozatokon dolgozik, amelyek történetet mesélnek, és hosszú távon velünk maradnak. 

– Jó lenne minél többféle állattal dolgozni – mondja. – Januárban hüllőket, kígyókat, gekkókat és agámát fotóztam, ami teljesen új látásmódot adott. Több macskás és lovas fotózás is tervben van, folyamatosan fejlesztem a stílusomat, hogy a képeim sokszínűek legyenek, mégis egységes világot képviseljenek.