Kedves Gabi!
Felnőttek már a gyerekeim, a kisvárosunkban maradtak, de külön élnek, dolgoznak, családot alapítottak, megvan a saját életük. Ezt elfogadtam, ez az élet rendje. Ami rosszulesik: szinte csak akkor keresnek, ha kell valami. Segítsek a festés utáni nagytakarításban, vigyázzak az unokákra, süssek a jótékonysági vásárra, meghatalmazással intézzek el egy hivatalos ügyet, adjak kölcsön…
Ilyenkor jön az üzenet vagy a telefon, kedvesek, közvetlenek, mintha tegnap beszéltünk volna utoljára – pedig hosszú napok, nemegyszer hetek teltek el. Amikor viszont én keresem őket, érdeklődöm, hogy vannak, mi történik velük, rendszerint rövid válaszok jönnek, úgyhogy hamar le is tesszük a telefont. Annak pedig már az idejét sem tudom, hogy mikor jöttek át ok nélkül, csak úgy, a találkozás öröméért.
Higgye el, nem a munkáról, a segítségről vagy a pénzről van szó, ezeket szívesen teszem értük. Az fáj, hogy egy „hasznos ember” lettem az életükben, és már kevésbe a szeretett anyjuk.
Üdvözlettel: Anikó
∗
Kedves Anikó!
Gyerekkorban a szülő a világ. Kamaszkorban nemegyszer akadály. Felnőttkorban pedig háttér. Biztos pont, de már nem mindennapi szereplő.
A legtöbb felnőtt gyerek nem tudatosan „használja ki” a szüleit, egyszerűen természetesnek veszi őket. A szülőhöz mindig lehet fordulni, ha gond adódik, ha segítség kell. És éppen ez a stabilitás, a biztonság az oka annak, hogy ritkábban jelentkezik „csak úgy”. Nem azért, mert kevésbé fontos már ez a kötelék és kötődés, hanem mert magától értetődő.
Ön viszont szülőként máshonnan nézi mindezt: ön még mindig sokkal jobban benne él a gyerekei életében, miközben a felnőtt gyerekek fókuszában már a saját családjuk áll, és csak szükség esetén kerülnek elő. Tökéletesen értem, hogy önnek nem a segítségkérések fájnak, hanem az, ami hiányzik mellőle: a céltalan, szeretetteljes jelenlét, a mesélős pillanatok.
Érdemes ezt őszintén elmondani nekik, de szemrehányás helyett célravezetőbb így közelíteni: „Néha jólesne, ha csak beszélgetnénk.” A felnőtt gyerekek többsége nem is tudja, hogy erre a szülőnek egész életében szüksége van, és hogy a találkozások, beszélgetések minősége (nem a mennyisége!) mennyire befolyásolja a kapcsolatok érzelmi hőfokát. Talán egy alkalmas pillanatban érdemes arra is emlékeztetni a felnőtt gyerekeit, hogy családi életük során egy szülői mintát mutatnak a saját utódaiknak – amit aztán később nagy eséllyel visszakapnak majd…
Üdvözlettel: Szijjártó Gabi
[email protected]
