Kedves Gabi!
A tágabb családunk minden húsvétot együtt tölt a nagymamánál vidéken, szerencsére nagyon bírjuk egymást a két húgom családjával. Az özvegy édesanyánk már napokkal előtte készül, süt-főz. Sajnos van egy pont, ahol évek óta ugyanaz a vita robban ki: a nagyi ragaszkodik ahhoz, hogy a fiúunokái (öten) húsvéthétfőn ne csak bennünket, a család nőtagjait locsolják meg, hanem járják végig a falut, különben ő „szégyenben marad”.
A gond az, hogy a fiúk ezt már egy ideje nem akarják. Az enyémek a legidősebbek, a 15 és 17 éves kamasz szemében a locsolkodás inkább kínos program. Kisebb korukban még csak-csak elmentek a humoros nagypapájukkal, vele kalandnak élték meg a falujárást – de évek óta határozottan nemet mondanak arra, hogy házaljanak egy számukra ismeretlen helyen (hiszen mi mind a közeli kisvárosban élünk). Most már évről évre a húgaim kiskamaszkorba lépő fiai is lázadnak.
A nagyi szerint nincs szülői tekintélyünk, „bezzeg az én időmben ilyen nem volt, ha azt mondták valamire, hogy menni kell, akkor mentünk”. Mi viszont nem vagyunk hajlandóak parancsszóra elküldeni a fiainkat. A végén már arról szól a vita, ki hogyan neveli a gyerekét. Tavaly odáig jutottunk, hogy a nagyi megsértődött, és az elutazásunkig alig szólt hozzánk.
Már előre szorongok! Van erre valami békés köztes megoldás?
Üdvözlettel: Edit
∗
Kedves Edit!
Ne szorongjon, hanem menjen a vita elébe: még húsvét előtt beszéljenek minderről az édesanyjával és minden fiúunokával! Az ünnepek igazi célja az, hogy együtt legyen a család. Ha ezt sikerül megőrizni, akkor a húsvét lényege nem vész el – még akkor sem, ha a fiúk már nem kopogtatnak végig egy egész falut.
Vegyék át higgadtan: hogyan lehet a vidéki hagyományokból megőrizni valamit anélkül, hogy az bárkinek kellemetlen kötelezettséggé válna? Például születhet egy olyan kompromisszum, hogy a fiúk csak a nagyit, a nagynéniket, unokahúgokat és legfeljebb az általuk is jól ismert rokon hölgyeket locsolják meg, őket viszont minden évben új, saját maguk költötte humoros versikével tisztelik meg
A nagymamának talán az segíthet a legtöbbet az elfogadásban, ha érzi: a hagyomány iránti tisztelet nem tűnt el, csak átalakult. És ha ráadásképpen a szellemes locsolóverseket minden évben, még frissiben beleírják egy erre szánt emlékalbumba a nagyinál, ezzel a különleges gyűjteménnyel biztosan szívesen dicsekedne a nagymama a falubeli ismerőseinek. Ezzel tuti nem maradna szégyenben!
Üdvözlettel: Szijjártó Gabi
