Kedves Gabi!
A tizenhárom éves lányom mindenki szerint mintagyerek: az iskolában készséges és udvarias, a kézilabdaedzésen fegyelmezett és motivált, a nagyszülők és más felnőttek előtt édes, mint a cukormáz. Otthon viszont mintha kicserélnék: órákra bezárkózik a szobájába, és amikor hozzám szól, abban sincs sok köszönet. Ha rossz napja van, rajtam vezeti le, szó szerint bunkó velem.
Csak a példa kedvéért írom, hogy régen imádott bevásárolni velem – most ez kész rémálom! A kocsiban morog, hogy miért kell mindig együtt menni, bent az üzletben pedig végig a telefonját nyomkodja. Amikor megkérem, hogy segítsen, mindenki előtt dühösen rám förmed: „Nem látod, hogy írok?” Otthon szokás szerint becsapja maga mögött az ajtót, eszébe sem jut, hogy behordja velem a teli bevásárlótáskákat…
Nem értem: ha mindenki mással kedves és figyelmes, akkor velem mi a baja? Mit rontottam el? Próbáltam beszélni vele, de istenigazából szóba se áll velem. Nagyon szeretem, és tudom, hogy ő is szeret, de mostanában nekem komoly lelki próbatétel minden beszélgetéstöredékünk. Mit tegyek, hogy ne távolodjunk el egymástól?
Üdvözlettel: Lili
∗
Kedves Lili!
Amit ön tapasztal és leírt, az nagyon gyakori ebben az életkorban. A (kis)kamaszok sokszor éppen azokkal engedik meg maguknak a feszültség, a rosszkedv, az ingerültség kimutatását, akikkel a legbiztonságosabb kapcsolatban vannak. Ez természetesen nem felmentés a bántó viselkedésükre, de magyarázat arra, miért pont önnél szakad ki belőle az a hang, amit mással szemben nem enged meg. Magyarán: nem azért beszél így önnel, mert önnel van a legtöbb baja – hanem mert ön mellett meri ezt megtenni.
A megértés azonban nem jelenti azt, hogy ezt szó nélkül el kell viselnie. Mondja ki nyugodtan és következetesen, hogy így nem beszélhet önnel. Javaslom, ne egy konfliktus közepén akarjon mindent megbeszélni a lányával, inkább válasszon nyugodtabb pillanatot, amikor nincs feszültség. Egy jó tanács: a kamaszok gyakran lepattannak a „miért viselkedsz így?” típusú kérdésekről, és jobban reagálnak az „én mit érzek, te mit gondolsz” felütésű mondatokra.
Sokat lendíthet az otthoni hangulaton, ha ön észreveszi és visszajelzést ad akkor is, amikor jól működik a kapcsolatuk, amikor együtt tudnak nevetni, amikor a lánya valamiben partner. Ön jó anya, szerintem nem rontott el semmit. Vigyázzon a kapcsolatuk biztonságára, és közben igyekezzen szülőként „túlélni” a kamaszkort.
Üdvözlettel: Szijjártó Gabi
[email protected]
