Kedves Gabi!
Ha baráti társaságban szóba kerülnek a házasságok, párkapcsolatok, mindig jönnek a szokásos panaszkodások a férfitársaimtól: az asszony állandóan veszekszik minden apróságon, folyton szekál, nyomaszt, üldöz... Ilyenkor rendszeresen rám néznek, és azt mondják: na, neked legalább jó dolgod van!
Mert a feleségem tényleg nem veszekedős típus. Nem kiabál, nem hisztizik, nem ellenőrizget, nem tilt semmit. A haverjaim szerint főnyeremény. Kezdetben még én is ezt hittem, de jó ideje felismertem: ha a feleségemnek valami nem tetszik, egyszerűen kivonul mindenből, és ez sokkal rosszabb bármilyen veszekedésnél!
Én úgy szocializálódtam otthon, hogy ha valami bánt, szóvá teszem. Sosem támadni akarok, csak megbeszélni. A feleségem viszont ilyenkor teljesen bezár. Először csak röviden válaszol, aztán elhallgat. Utána jönnek a napokig tartó félmondatok: „aha”, „jó”, „nem tudom”. Mintha megszűnne köztünk minden kapcsolat. Munka után hazajön, elviszi a gyereket edzésre, bevásárol, megcsinál mindent, amit kell, csak éppen nincs igazán jelen. Aztán amikor belefárad, vagy szerinte már kellőképpen megbüntetett, akkor nagy kegyesen visszatér az életünkbe, mintha mi sem történt volna…
Ez megy lassan egy évtizede, és ettől én most már teljesen megőrülök. Ha valaki kiabál, legalább tudod, hogy baja van. De mit kezdjek azzal, amikor valaki napokra kizár az életéből?!
Azt veszem észre magamon, hogy jó ideje már inkább nem is hozok fel problémákat, a legapróbbakat sem, mert tudom, hogy napokig tartó fagy jön utána. Inkább nyelek. Abba pedig lassan, férfi létemre lelkileg belebetegszem.
Üdvözlettel: egy névtelen férj
∗
Kedves Névtelen Férj!
Valóban sokan félreértik az olyan kapcsolatokat, mint amilyenről ön ír, holott a csend nem jelent feltétlenül békét. Bár a kiabálás látványosabb, az érzelmi kivonulás ugyanúgy nagyon mély sebet tud ejteni a másikon. Sőt, néha még nehezebb is feldolgozni, mert nincs konkrét sértés, nincs ajtócsapkodás – „csak” az a hideg távolság.
Egy jó kapcsolatnak nem az az ismérve, hogy soha ne legyen vita. Olyan nincs! Az a fontos, hogy lehessen biztonságosan vitázni. Hogy egyik fél se rettegjen attól: ha őszinte lesz, napokra elveszíti a másikat.
A folyamatos érzelmi bizonytalanság teljesen fel tudja őrölni az embert, úgyhogy muszáj beszélniük a kapcsolatuk működéséről, amíg nem késő. Mert ha így maradnak, előbb-utóbb egyáltalán nem tudnak majd visszatalálni egymáshoz.
Üdvözlettel: Szijjártó Gabi
[email protected]
