Kedves Gabi!
Harmincnyolc évvel ezelőtt szent meggyőződésből házasodtunk össze. Sosem voltunk az az összebújós, romantikus pár, de mindig összetartottunk. Eszembe sem jutott, hogy egyszer a házasságunk miatt fogok aggódni!
Én az elhúzódó menopauza miatt egyre rosszabbul alszom, a férjem pedig egyre hangosabban horkol, ezért éjszakánként többször felébresztettem, és ebből egyre több civakodás lett. Próbálkoztunk mindenféle segédeszközzel meg különböző párnákkal a horkolás ellen, hiába. Végül a férjem egyik éjszaka átment a vendégszobába, aztán ez így maradt. Másfél éve külön szobában alszunk.
Az igazság az, hogy így kipihentebbek vagyunk mindketten, kevesebb az ingerlékenység. Mégis van bennem valami rossz érzés: mintha eltávolodtunk volna egymástól. Régen este még beszélgettünk az ágyban, néha csak fogtuk egymás kezét elalvás előtt. Most esténként vacsora után együtt nézzük a tévét a nappaliban, aztán aki elálmosodik, az elvonul a maga szobájába.
A férjem szerint ebből nem kellene ügyet csinálni, ő ugyanúgy szeret, mint korábban. Mégis azt veszem észre, hogy egyre ritkábban érünk egymáshoz, mintha a közelség lassan kikopna a mindennapokból. A barátnőim közül van, aki szerint ez teljesen természetes ennyi idősen, más szerint viszont veszélyes lejtő, mert a külön szoba előbb-utóbb külön élethez vezet.
Ön szerint aggódnom kell?
Üdvözlettel: Icus
∗
Kedves Icus!
Ha valaki azért alszik külön szobában, mert szeretné megőrizni az éjszakai nyugalmát és az egészségét – az önmagában nem a kapcsolat gyengülésének, hanem a józan alkalmazkodásnak a jele. Érdemes végiggondolnia: csak az esti rutin változott meg, vagy a férje valóban eltávolodott? Ha hiányoznak a közös beszélgetések, érintések, talán nem az a megoldás, hogy visszaköltöznek ugyanabba a szobába, hanem hogy tudatosan teremtenek új alkalmakat az együttlétre. Például egy közös séta vacsora után sokkal többet jelenthet a kapcsolat minősége szempontjából, mint az, hogy ki melyik ágyban alszik.
A hosszú házasságok egyik titka éppen az, hogy időről időre újra kell tanulni egymást. Ami harmincévesen működött, nem biztos, hogy hatvanévesen is ugyanúgy működik. Ez nem kudarc, hanem az élet természetes változása.
A férje szavaira is érdemes figyelnie. Ha azt mondja, hogy ugyanúgy szereti önt, mint korábban, akkor ezt ne söpörje félre. Inkább keresse annak módját, hogyan tudják a szeretetet a megváltozott körülmények között is kifejezni egymás felé.
Üdvözlettel: Szijjártó Gabi
