Vidéki csöndek kegyeltje

1. Hogyan érez szülőhelyével, lakóhelyével kapcsolatban?

– Egy Pécs melletti faluban, Pécs-Somogyban lakom. Közigazgatásilag a városhoz tartozunk, így egyszerre mondhatom magam a mediterrán urbanisztika kedvezményezettjének és a vidéki csöndek zöldövezeti kegyeltjének. Több szálon kötődöm tehát a felszabadító kötetlenség lokális zónáihoz.

2. Mit szeret önmagában?

– Azokat, akik bennem élnek, akikkel gondolni tudok. Szeretteim, fele- és egész barátaim, költők, zenészek, etruszk virágárusok és örökifjú őszapók.

3. Kíváncsiságból kivel cserélne életet egy napra?

– Jobbik magammal.

4. Melyik korban, történelmi korban élne szívesen?

– Legszívesebben 2026-ban élnék, ha sikerülne végre. Másfelől és komolyabban: Krisztus vagy a katedrálisépítők korában elnézelődnék szívesen, ahogy a kiberjövendők világa is érdekel. Viszont a jelenkori – megszokott, megszeretett – körülményeket csak alkalmi expedíció részeként cserélném más idődimenzióra.

5. Ösztönösen belülről fakad vagy tanulta a rímek faragását?

– Kell hozzá eredendő hajlam, késztetés, nekibuzdulás. De formaverset írni csak verstani tudás birtokában lehet, tehát a lelkesedést szükséges elméleti és történeti tanulmányokkal is megtámogatni. Általánosságban: aki nem olvas, éppúgy csekély valószínűséggel válik íróvá, mint énekessé az, aki csak dalolni szeretne, levegőt venni nem.

6. Hogyan emlékszik vissza az első versére?

– Alkalmi rímjáték lehetett, kiskamasz koromban. Talán anyák napjára, talán pedagógusnapra. Egy idő után összefolynak a feledések.

7. Mely szakmai feladatköre áll önhöz a legközelebb?

– Tanárként is, korrektorként is dolgoztam; előbbi inkább érzelmileg, utóbbi inkább szakmailag volt testhezálló tevékenység. Kulturális szervezői vagy lapszerkesztői csetlés-botlásaimban is találtam örömet. De legotthonosabban az irodalom köztársaságában merem érezni magam. Többek ars poeticájában osztozom, amikor azt mondom: jószerével írás közben létesülök elevenné.

8. Akad olyan idézet, amely örök érvényű az életében vagy sok erőt ad?

– Nincs egyetlen állandó idézetem. Mindig más és más mondat szegődik mellém alkalmi iránymutatóul – főként teológiai, költészeti olvasmányokból. Most Leveles Ibolya sokunkra érvényes hitvallását hűtő­mágnesezném a mindenség falára: „szerzettes rend az írás”. – Amiről eszembe jut a szintén nagyszerű Hegedűs Gyöngyi szentenciája: „Mert nem a szerző a fontos, hanem a szereztetés.” (Végül az eszembe-jutásba jut még közeli nagy halottunk, Kalász Márton meghatározása, egy szonettjéből: „a vers kétes szerzés”.)

9. Van-e olyan értékes vagy értéktelen tárgy, ami különösen fontos önnek?

– A könyv, amit éppen olvasok. E pillanatokban: Czigány György összegyűjtött versei.

10. Kit tekint szakmai példaképének?

– Óhatatlanul mintákat követünk, mércékhez igazodunk. Hatások és befolyások elegyéből keverjük ki a sajátot, az egyedit. Szakmai példaképem nincsen, legfeljebb olyan költők és gondolkodók, akiktől sokat kapok, meglehetősen folyamatosan. A klasszikusok közül Rainer Maria Rilke, Babits Mihály, Pilinszky János nevét említem örömmel; a kortárs alkotók sorából pedig egyszerre kedves költőm és szíves barátom pél­dául Báthori Csaba, Iancu Laura, Halmosi Sándor vagy a már említett Hegedűs Gyöngyi és Leveles Ibolya. Ha filozófiával foglalkoznék, Pascal és Simone Weil köpönyegéből igyekeznék kibújni.

11. Milyen jó tanácsot, tanulságot osztana meg velünk, amit a saját kárán, saját tapasztalatai alapján tanult meg?

– A benső démon is angyal, csak frusztrált, ha félreismeri az önismeret.

12. Mi jelenti az ihletforrást?

– Az első reggeli kávé. Az összes napsütötte arc. Az épp utolsó olvasmány.

13. Hogyan fogalmazná meg az irodalom mai szerepét?

– A tanítás és a gyönyörködtetés kettős funkciója évezredek óta meghatározza az irodalom lehetőségeit. Szerepet, feladatot, küldetést előírni nem volna szerencsés; a művészet a szabadság másik neve minden korban, minden térben. Az irodalom szerepe végső soron, hogy olvassák; és hogy az olvasó utakat találjon általa magához is, másokhoz is.

+1. Milyen képességet választana, ha egy szuperhős bőrébe bújhatna?

– Tudunk beszélni, olvasni, nevetni, sőt ölelni. Énekelni és távoli csillagoknak nevet adni; miközben fő a kávé, mert kávét főzni is tudunk. Ilyen szuperképességek birtokában mi okunk volna a láthatatlanság vagy a fénysebesség unalmasabb futurizmusa után vágyakozni?