Könnyű álmot ígérjünk

A kimerültség, a figyelem-összpontosítási zavarok az óvodásokat is kellemetlenül érintik, az iskolába járók mindennapjait pedig egyenesen megkeserítik. Elég egy nyáron elkezdett tévésorozatnál leragadni, majd lámpaoltás után, esti mese helyett azon elmélkedni, s máris kevesebb idő jut a nyugodt, pihentető alvásra. Hazánkban már évtizedekkel ezelőtt is alváshiánnyal küszködtek a gyerekek és kialvatlanok voltak, ami teljesítőképességüket jelentősen rontotta. Ma sem jobb a helyzet. A késői fekvésnek és a kötelező korai kelésnek sok-sok káros következménye lehet. A kialvatlan nebuló csak ébredéskor nyűgös és morgolódós. Ahogy megkezdődnek az órák, már nem levert és nem álmos, hanem izgatottá, túlpörgőssé válik, és sehogy sem találja helyét a közösségben. Ezt a kimerült állapotot gyakran kíséri magatartászavar, szorongás vagy hiperaktív viselkedés. Az alvásigény pedig, akárcsak felnőttkorban, a gyermekeknél is változó. Annyi bizonyos – amit a nemzetközi alvásszükséglet-vizsgálatok is igazolnak –, hogy az öt- hatéves kisgyermekeknek tizenegy óra alvásra lenne szükségük. De a hét–kilenc éveseknek is ajánlatos legalább tíz órát aludniuk. A kamaszoknak általában elég a kilenc óra, de egyesek ennél is többet igényelnek.
Ha tehát a kis elsős este nyolc körül ágyba kerülne, ami manapság szinte elképzelhetetlen a szülők felfokozott életritmusa és elfoglaltsága miatt, akkor reggel hétkor ébredve vélhetően pihent lenne. Ennek felelőssége a szülőé, akinek mindig türelemmel és szeretettel kell jó éjt-puszit adnia csemetéjének. Akár külön alszik gyermekünk, akár velünk egy szobában, mindenképpen az ő igényéhez kell igazítani az esti szokásokat. Hároméves kor körül még kiadós cirkuszok színesítik az esti lefekvést, de négyéves korában általában már örül a gyermek a saját ágyának, külön kis birodalmának. Sokat segít az önálló alvásban, ha ízlése szerint barátságossá alakítjuk a szobáját, ha engedjük, hogy lámpafénynél aludjon el, és lehetőség szerint sohasem hagyjuk ki a meseolvasást. Az sem baj, ha elalvás után mellette marad hűséges alvótársa, kedvenc babája vagy kabalája. Ha nagyobbacska gyermekünk egyszer csak félelemre kezd panaszkodni, mindig vegyük komolyan. Beszéljük meg vele, mi ennek az oka, s világosban és sötétben is járjuk végig vele a lakás minden zegzugát, hogy lássa, a családtagokon kívül senki idegen nem tartózkodik otthonunkban. Ha szörnyektől retteg – de egyébként se! –, ne engedjük meg neki, hogy félelmetes műsort nézzen. Amíg elfogadja a magyarázatainkat, eltelhet jó pár hét. Legyünk türelmesek vele, s ha lehet, amíg nem aludt el, találjunk magunknak a szobájában csendes elfoglaltságot az éjjeli lámpa mellett. Ha pedig az a kívánsága, hogy bújjunk egy kicsit mellé és simogassuk, jó szívvel tegyük meg. A nyugodtan álomba szenderülő gyermek nemcsak pihentebben ébred, de esetleges szorongásaitól is hamarabb szabadul meg. Minden rajtunk múlik, tehát gyerekünk viselkedése általában attól függ, hogy mit engedünk meg neki.