Sunyi kis útonállók

Fák lombja közt megbúvó rablók módjára vetik magukat a kullancsok a gyanútlan erdőjárókra. Legalábbis a közönségesnek mondott változatuk. Amelyik ráadásul még vak is – de ez mit sem számít, hiszen ez a pókszabású vérszívó olyan „készüléket” visel az elülső lábain, amivel, mint valami szuperradarral, képes pontosan földeríteni és bemérni a közelében bóklászó áldozatot, és a legmegfelelőbb időben rávetni magát. Ez a közönséges kullancs a cserjés-bozótos erdők, ligetek, parkok lakója, itt éldegél a fák, bokrok leveleinek árnyékot adó fonákján, legföljebb másfél méter magasan. Innen dobja rá magát az arra járó emberekre, de a kutyákra, macskákra is, hogy aztán – bebarangolva a zsákmányt – biztonságos, jó helyet keressen rajta magának a vérszíváshoz. Előszeretettel bújik meg az izzadt, napfénytől védett, meleg testhajlatokban.

A kullancsok mezőlakó változata a kutyakullancs. Ez viszont lát, így szó szerint kinézi áldozatát, amelyre a fűszálak árnyékos oldalán megkapaszkodva vár, s ha alkalma nyílik, innen mászik föl rá. Legszívesebben a láb hajlatában, a lábujjközökben ver tanyát, s készül a „vérvételre”.

Mi tagadás, Földünk „jól ellátott” kullancsban, mintegy 800 faja népesíti be, amiből 42 hazánkban is honos. Közel 200 fertőző betegség kórokozóinak terjesztésében töltenek be áldatlan szerepet. E vérszívók által terjesztett legveszedelmesebb kór hazánkban az agyvelő- és agyhártyagyulladás, amely a betegek negyven százalékában bénulást, egy százalékában halált okoz. A szintén kullancsok által terjesztett Lyme-kór pedig abban tűnik ki, hogy ebben betegszenek meg a legtöbben. (Súlyos esetben szívizom-, ideg- és ízületi gyulladás alakulhat ki a fertőzés nyomán.)

Az enyhe telek egyik következménye, hogy e paraziták napjainkban már egész éven át jelen vannak a környezetünkben, noha a fő rajzásuk (és fertőzésük) változatlanul a tavaszi–nyár eleji időszakra esik. Leggyakrabban a csípésükkel (a nyálukkal) fertőznek.

A kullancsokhoz való viszonyulásunkban a legfontosabb: ne hagyjuk, hogy elrettentsenek minket a természetjárástól! Mint ahogy más veszéllyel, úgy számoljunk e vérszívóval is, és menjünk elébe a bajnak. Rendelkezésünkre áll az oltóanyag az agyvelő- és agyhártyagyulladás ellen. (Ne feledkezzünk meg az emlékeztető oltásokról sem.) Alul zárt öltözékben kiránduljunk, használjunk kullancsriasztó készítményeket. Tévhiten alapuló, veszélyes művelet a már bőrbe fúródott élősködőt zsírral vagy olajjal kenni, csipesszel kicsavarni. Ha még csak lazán kapaszkodik, tűvel pöccintsük ki. De ha már mélyen befúrta magát, kullancseltávolító kanállal vájjuk ki a bőrből, majd a sebet fertőtlenítsük. A kirándulás után alaposan vizsgáljuk át meztelen testünket, illetve a gyermekeinkét, nincs-e benne kullancs.