Kinek mondjam el?

Mert mint nyugdíjas tanár jól tudom, hogy semmi sem olyan fontos egy kicsinek az első években, mint a szerető anyai foglalkozás. Most meg a fiatalasszonyok egy-másfél év múlva rohannak vissza a munkahelyükre. Azért, hogy több divatos cuccot vagy autót vehessenek, inkább rángatják kora reggel az álmos, sírós gyereket a bölcsődébe. Na meg a karrier, ugyebár, az önmegvalósítás. Mit ér mindez, ha a gyermek látja kárát?
De én nem is a sok tapasztalatlan fiatal nőt kárhoztatom. Hanem például a médiát. A lapokban, tévéműsorokban felmagasztalják a műsorvezetőnőket, riporternőket, színésznőket, akik néhány hónap múlva már újra ott domborítanak a képernyőn, miközben gyerekük otthon sír utánuk. Én ezeket a nőket semmire sem tartom. Többre becsülöm azt az iskolázatlan nőt, akinek első a gyereke, és nem vágyik el mellőle sehová.
Üdvözlettel:
Egy tanár, aki félti a jövőt

Kedves Tanár úr!
Nem nagyon szeretem, ha mások élete felett ítélkezünk. Ön nagyon kategorikus és általánosító. A mai fiatalasszonyok rohannak vissza a munkahelyükre? Szemben ugyebár a harminc évvel ezelőttiekkel, akik boldogan nevelgették otthon kicsinyeiket... Talán nem tévedek, ha úgy tippelem, az ön közvetlen közelében nem élnek fiatalok. Ki engedheti meg magának manapság, hogy három évig távol legyen a munkahelyétől? Évek óta nem láttam rá példát, hogy valakit három, netán kétszer három év után visszavettek volna. Új munkahelyre pedig, pláne gazdasági válság idején, ki fogja a kisgyerekes fiatal nőket felvenni?
Higgye el, a médiában dolgozó nőknek ugyanez a félelmük, a képernyőn lévők pedig különösen nem engedhetik meg maguknak a néhány hónapnál hosszabb távollétet. Azt persze mondhatja a kibic, hogy akkor hagyják ott a régi munkahelyüket. Ahová sokan nem is elsősorban a pénzért vágynak vissza, hanem mert szeretik a munkájukat, amiért tanultak, vagy mert elértek valahová, megteremtettek valamit. Ebben mi az elítélendő? Az a felmagasztalt, egyszerű édesanya pedig talán boldogan elmenne dolgozni, csak éppen nincsen hová. Az lenne a jó, ha mindenki szabadon választhatna, de erre jelenleg nemigen látok lehetőséget.
Lehet, hogy megharagszik rám, de én szeretném, ha nemcsak a fiataloktól várnának el tiszteletet az idősek, hanem ők is tisztelnék és megértenék a fiatalok döntéseit, és csínján bánnának az elítélő szavakkal.
Üdvözlettel: