Házunk tája
Rézüstben illatos párlat fortyog

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt. Arany, ezüst és bronz minősítéseket osztanak. Az arany minősítések közül választják ki az Év pálinkás bonbonját.
Rekordszámú nevezés érkezett az Év pálinkás bonbonja 2025 versenyre – mondta a verseny ötletgazdája és igazgatója csütörtökön a gyulai Almásy-kastélyban, a tételek zsűrizése előtt, írja az MTI.
Fabulya Attila közölte, harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről. A harmadik alkalom már jelzi, hogy mind a csokoládés, mind a pálinkás szakma elfogadta a versenyt; az Év tortája, Év fagylaltja, Év szaloncukra megméretések mellé tudott emelkedni a pálinkás bonbonverseny.
Kifejtette, négy kategóriát hirdettek meg. Krémtöltelékkel készült kézműves pálinkás bonbonból 51 nevezés érkezett; az év pálinkájával, cseresznyével töltött bonbonból 27-et neveztek. Megjegyezte, nagyon kíváncsi erre a kategóriára, mert a cseresznyepálinka „nem számít könnyű alapanyagnak”.
Fabulya Attila szerint a verseny legnagyobb érdeme, hogy külön kategóriában szerepelnek az oktatási intézményben készült kézműves pálinkás bonbonok, amelyekből idén 31 minta érkezett, ezek sok esetben a tanulók diplomamunkái. Négy darab, háromfős szakmai zsűri bírálja el a tételeket, ezt a kategóriát egy zsűritársaság vizsgálja; a többi kategória nevezéseit a másik három „csapat” vegyesen kapja meg.
Idén új kategóriaként hirdették meg a nem pálinkából, hanem párlatból, vagy ginből, likőrből készült bonbonokat, mert – mint mondta – egyre inkább kísérleteznek ilyen italok gyártásával is a hazai, kereskedelmi pálinkafőzdék. Ebbe a kategóriába 34 bonbont neveztek – ismertette Fabulya Attila.
Házunk tája
Veszely Attila zsűrielnök elmondta, a pálinkaszakértőkből és cukrászmesterekből álló zsűri nézi
Ez alapján arany, ezüst és bronz minősítéseket osztanak. Az arany minősítések közül választják ki az Év pálinkás bonbonját.
Idén ismét egy társadalmi zsűri a bírálók által aranyérmesnek minősített bonbonokból kiválasztja a Gyulai Pálinkafesztivál Közönségdíjas pálinkás bonbonját is – tette hozzá.
A Gyulai Pálinkafesztivál másik versenyének, a Brillante – 2025 Nemzetközi Pálinka- és Párlatversenynek a zsűrizését már elvégezte egy 22 tagú szakembergárda. Összesen 1238 minta érkezett, a határon túlról Hollandiából, Szerbiából, Romániából és Szlovákiából is neveztek. Volt, aki egy mintával, más 50 párlattal indult – mondta a fesztivál főszervezője, Varga-Bora Tímea.
Összesen 158-an küldtek be mintákat, kilenc kereskedelmi főzde, 58 bérfőzető és 91 magánfőző. A legtöbb párlat idén is szőlőből és szőlő eredetű termékekből érkezett, szám szerint 196. Szilvából 164 minta érkezett, míg a harmadik legtöbb nevezés termesztett bogyós kategóriában volt. Az idén az év gyümölcsének a cseresznyét nevezték meg, cseresznyepálinkából 83 minta érkezett. Kereskedelmi forgalomban kapható pálinkákból 93, bérfőzetett párlatból 265, magánfőzetett párlatból 880 minta érkezett – ismertette.
A versenyen díjazzák a legjobb bérfőzetett és magánfőzött párlatot, a legeredményesebb magánfőzőt és bérfőzetőt, a legeredményesebb bérfőzdét, emellett a legjobb kereskedelmi pálinkát és a legeredményesebb kereskedelmi főzdét is. A legjobb cseresznyepálinka külön kategóriaként szerepel, és idén újdonságként meghirdették a Brillante Design Díjat. Varga-Bora Tímea elárulta, utóbbi zsűrizése pénteken lesz.
A 25. Gyulai Pálinkafesztivált június 6–8. között rendezik meg. A pálinkás bonbonok és a kereskedelmi pálinkák díjkiosztóját június 7-én, szombaton tartják.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu