Kinek mondjam el?

Harminckét éves férfi vagyok, átlagos külsejű, átlagos keresetű. Öt éve vettem el Mónikát, van egy hároméves kislányunk. Sajnos egy házban kell laknunk anyósommal, mivel eddig nem volt más lehetőségünk. Ők a családi házukból kialakítottak számunkra egy 40 négyzetméteres lakást. Szűken, de ellennénk. Csak az a baj, hogy anyósom zsigerből utál engem és ott pocskondiáz, ahol csak ér. Nem tudom, mi baja velem, hiszen nem iszom, nem dohányzom, rendesen dolgozom, törődök a gyerekkel meg a feleségemmel is. Csöndes természetű vagyok, még lenyelem, amiket mond – de érzem, hogy már nem sokáig.

Mónikával jól élünk, csak hát ő nem mer szembeszállni az anyjával. Olyan gyámoltalan teremtés, az anyja meg mindenben dirigálja. Ő mondja meg, hogy bánjon a gyerekkel, mit főzzön, milyen ruhát vásároljon. Nekem is előírná mindezt, én viszont nem veszekszem, csak éppen nem hallgatok rá. Móni sokat sír, ő is szenved az anyja zsarnoksága miatt, de azért a támaszának is érzi.

Most nyílt egy „menekülési” lehetőségünk. Megörököltem nagymamámtól egy kis házat, szoba-konyha csak az egész. Szeretnék odaköltözni, és majd a két kezünk munkájával felújítjuk, bővítjük. De a feleségem most megijedt. Mi lesz vele az anyukája nélkül, ki vigyáz majd a gyerekre, ki segít neki főzni? Eléggé összevesztünk, ultimátumot adtam neki: vagy megyünk, vagy megyek. Nem válaszol, csak sír. Az anyósom zsarol: ha elmegyünk, nem vigyáz többé a kislányra. Mit tegyek?
Üdvözlettel: Géza

Kedves Géza!
Hát igen, vannak ilyen basáskodó anyósok, nem is csoda, hogy a fiatalasszony ilyen gyámoltalan lett, hiszen mindig az anyja mondta meg neki, mit csináljon. Ön helyesen döntött, hogy el akar költözni, saját otthonba. Ne haragudjon meg a feleségére, mert az ő tétovasága csak a gyengeségéből ered. Ne ultimátumot adjon, hanem fesse fel neki egy nyugodt, boldog élet képét. Egyelőre elég lesz a kis ház, aztán szép lassan bővítik majd, a pici lány óvodába járhat, végre nyugalom lesz maguk körül.

Az anyós zsarolását nem kell komolyan venni, hiszen ő is szereti az unokáját. De ha mégis tartja a haragot, hát majd vigyáz a kislányra a szomszéd néni vagy az ön rokona, ha kell. Szeretettel, de határozottan vegye rá a feleségét: menjenek. Itt az ideje, hogy önálló otthonuk legyen. Ha egyelőre kisebb is, egyszerűbb is, mint a régi, az sem baj. De ne engedje át a családját az anyósának.
Üdvözlettel: