Második esély az életre

Gubai György Európa-bajnok asztaliteniszező 25 év elteltével tért vissza a sport világába. A szükség is hajtotta. Ugyanis 2005-ben diagnosztizálták egy, idővel krónikus veseelégtelenségbe torkolló betegséggel, IgA-nefropátiával. Ő a jó példa arra, hogy a szervátültetés nem a vég, hanem egy új kezdet és lehetőség arra, hogy ismét teljes életet éljen az ember.

EgészségünkB. Pintér Dalma2024. 09. 23. hétfő2024. 09. 23.

Fotó: Kállai Márton

Fotó: Kállai Márton

A Berger-kórként is ismert betegség többnyire fiatal felnőttkorban jelentkezik, s a férfiakat háromszor-négyszer nagyobb arányban érinti, mint a nőket. Szakmai feltételezések szerint a lappangó probléma autoimmun eredetű, és általában vírusfertőzés következtében kerül felszínre. György a feleségével külföldön nyaralt. Egyik éjjel a sátor ajtajánál aludt, ahol hosszú órákon át érte a hátát a tenger felől fújó hűvös szél. Úgy sejti, esetében ez a fizikai megterhelés váltotta ki az egészségügyi gondot. 

Egész életében sportolt, amit a művesekezelés ideje alatt sem hagyott abba (Fotó: Kállai Márton)

Nem véletlenül nevezik az IgA-nefropátiát „néma betegségnek”. Az elszíneződött vizeleten kívül nem jelezte nála fájdalom, sem más tünet a problémát. Rendelőről rendelőre járt, és egy évébe beletelt, mire eljutott a Péterfy Sándor Utcai Kórház nephrológiai-hypertónia ambulanciára, ahol végre fény derült a bajra. Onnantól a veseértékeit gyógyszeres kezeléssel próbálták szinten tartani. 
Az informatikus végzettségű férfi életében a stressz a mindennapjaihoz tartozott, s akkoriban fogtak hozzá feleségével a családi otthon felújításához, amely fizikailag is megterhelte. 2016 elején történt, hogy a bokája hirtelen a lábszárához hasonló vastagságúra dagadt, felvizesedett. Felkereste a háziorvost, aki a szakorvosi rendelőintézetbe irányította, onnan pedig a kistarcsai Flór Ferenc Kórház sürgősségi osztályára került. Másnap tájékoztatták arról, hogy leállt a veseműködése. Akkor a főorvosnő azt mondta neki: „ilyen helyzetben két utat választhat az ember: sopánkodik, sajnáltatja magát, és akkor hamar el is megy, vagy szembeáll a halállal, és a képébe nevet”. Nos, György az utóbbit választotta. 
Nem bizonyult könnyű feladatnak lejjebb adni a maximalizmusából, az időbeosztását, az elfoglaltságát tekintve kompromisszumot kötni önmagával. A dialízisnek, vagyis a vér salakanyagoktól való megtisztítására szolgáló eljárásnak az otthon elvégezhető változatát választotta. Ez azt jelentette, hogy naponta körülbelül hatóránként magának kellett elvégezni a kezelést, havonta egy kisebb, negyedévente nagyobb orvosi kontroll mellett. A családja, a munkahelyi környezete maximálisan mellette állt a küzdelmes mindennapokban. A kezelő kórháztól is megkapta a támogatást, ahol bátorították, hogy kezdjen el újból sportolni. Az erős immunrendszer, az egészséges szervezet ugyanis feltétele volt az elkerülhetetlennek tűnő transzplantációs műtétnek. Gyermekkorában asztaliteniszezett, és számos más sportágat is kipróbált: kosárlabdázott, kerékpározott. Huszonöt év elteltével ragadott újra pingpongütőt, egy helyi újság hirdetésében látott hobbiverseny felhívására. A verseny után ott ragadt a veresegyházi Galaxis VSE baráti csapatában. Amellett, hogy a figyelmét is elterelte a sport, építette az állóképességét. 
Betegsége jelentős megterhelést rótt az életére. Egy dializált beteg fizikai teljesítőképessége egy egészséges emberéhez képest akár harminc százalékra is lecsökkenhet. Györgynél a problémához idővel nyugtalanláb-szindróma társult. Éjjelente óránként ébredt, a kialvatlanság lelkileg és idegileg egyaránt kimerítette. A napi kezelés nagyfokú sterilitást igényel. De a legnagyobb odafigyelés mellett is elkapott egy hashártyagyulladást, amelyet röviden csak úgy jellemez, hogy ilyen kínokat senkinek sem kíván. 
A szervátültetés-műtéten 2019. május 22-én esett át, ismeretlen donornak köszönhetően. A jól sikerült beavatkozás után felüdülésnek érezte, hogy megszabadult a dialízis állandó szükségességétől, és elmúlt a nyugtalanláb-szindrómája. Az elkövetkezendő időszak sem bizonyult problémamentesnek. A jelenlegi orvosi ismeretek szerint ugyanis nem érhető el olyan állapot, hogy a szervezet maximálisan elfogadja az idegen szervet. Folyamatos, élethosszig tartó gyógyszeres kezeléssel (szakmai kifejezéssel: immun­­szupp­­­resszió­val) tudják megakadályozni, hogy az immunrendszer megtámadja és kilökje a beültetett vesét. Az orvosi készítmények állandó szedése korántsem veszélytelen, többféle mellékhatás is előfordulhat. Továbbá a transzplantáció miatt a fizikai terhelhetőség sem a régi. A bajhoz pedig elég egy rossz mozdulat. 2022-ben György a legyengített immunrendszere miatt összeszedett egy húgyúti fertőzést, amelyen keresztül vérmérgezést (szakkifejezéssel: szepszist) kapott. Leállt a veséje, és más szervei is kezdték feladni a harcot. Élet-halál kapuja között sétált – így telt el négy végtelennek tűnő nap. Szerencsére az orvosok antibiotikummal meg tudták állítani a fertőzést. 
Több hasonló, kisebb eset történt, ő mégis kitartott. 2019 után újra visszaállt a pingpongasztal mellé. Továbbra is a veresegyházi csapatban játszik az amatőr Bu­da­pest-­bajnokságban. A Magyar Szervátültetettek Szövetségének válogatott tagjaként részt vett a 2022-es oxfordi és 2024-es lisszaboni Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa-bajnokságán. Egy arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel tért haza a legutóbbi kontinensviadalról. Kiemelkedő eredményével önmagának és sokaknak bizonyította, hogy kitartással, hittel még a szervátültetés sem jelenthet akadályt a sportsikerek elérésében. 
Nem tagadja, akadnak nehéz napjai. S a hullámzó kedélyállapotát az sem segíti, hogy a szedett készítmények egyik mellékhatása a depresszió. De a szemében mindezek csekélységnek tűnnek. Hiszen magához ölelheti feleségét, két gyermekét, sportolhat, dolgozhat; kapott a sorstól egy második esélyt az életre…
 


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek