
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Dr. Entz László idegsebész és fájdalomterapeuta azok közé az orvosok közé tartozik, akiknek nem a szike az első gondolata a betegek problémájának megoldására. A Mind Klinika igazgatója a holisztikus megközelítés és a pácienssel kialakított partneri viszony híve. Beszélgetésünkből nemcsak az derül ki, hogy mit tehetünk a gerincbántalmak és a krónikus fájdalom ellen, hanem az is, hogy a szépapja alapította a Kertészeti Egyetem elődjeként számontartott intézményt.
Kép: Entz doktor a holisztikus gyógyítás híve, az egész embert kezeli, nem csak az adott panaszt, Fotó: Németh András Péter, Forrás: Szabad Föld
A doktor úr családjában mindig is erőteljes volt a természettudományok – különösen a biológia és az orvoslás – iránti érdeklődés. Szépapja, Entz Ferenc mindkettőben jeleskedett.
Igen, ő eredendően orvos volt, Batthyány Fülöp herceg uradalmában praktizált. A szabadságharc alatt honvéd főorvosként állt helyt, ezalatt kifosztották a rendelőjét, 1849-ben pedig visszavonták az engedélyét is. Szakmát kellett váltania, így lett a hobbijából – a kertészkedésből – új hivatás. Szenvedélyesen vetette bele magát a magyar kertészet megreformálásába. Létrehozta a Haszonkertészeket Képző Gyakorlati Tanintézetet, majd azt átköltöztetve a Gellért-hegy oldalába, a Vinczellér és Kertészképző Gyakorlati Tanintézet igazgatója lett. Sokat publikált és haláláig szenvedélyesen dolgozott. A biológiai érdeklődés, a kutatás iránti vágy a famíliája génjeiben lehet: a felmenői között éppúgy akadnak biológusok, mint orvosok. Az ő édesapja érsebész volt.
Entz László idegsebész lett. Orvosként viszi tovább az atyai örökséget.
– Többrétű ez az örökség. Bennem is munkál az érdeklődés, a kíváncsiság, hogy felkutassuk, hogyan lehet a betegségeket meggyógyítani. Én is nagyon szeretek oktatni, megosztani a tudást, valamint nekem is nagyon fontos az alázat a betegellátásban. A Svájcban töltött öt év alatt megerősödött bennem, hogy a kommunikáción múlik minden. Ha a beteg megérti a betegségét, azt, hogy az milyen következményekkel jár, és azt is, hogy milyen megoldást kínál erre az orvostudomány, továbbá, hogy én konkrétan miben tudok segíteni, akkor biztos, hogy gyümölcsöző lesz az együttműködésünk. Ha közösen hozzuk meg a kezelésre vonatkozó döntéseket, sokkal könnyebb lesz a gyógyulás. A statisztikák is ezt mutatják, és én is ezt tapasztalom. A gyógyulásban legalább akkora szerepük van a betegeknek, mint az orvosnak.
A külföldi páciensek sokkal nagyobb felelősséget éreznek a saját egészségük iránt, kevésbé várják azt, hogy majd az orvos engem megszerel és én hátradőlhetek. Holott hiába operálok meg egy beteget, ha ő elhanyagolja a gyógytornát, nem úgy halad majd a felépülése, ahogy az ideális lenne. Én a diagnózist figyelembe véve a konzervatív terápiákat – gyógytorna, gyógymasszázs, gyógyszeres kezelés – részesítem előnyben mindaddig, ameddig a kockázatok mérlegelése után egy minimálinvazív fájdalomterápiás beavatkozás vagy akár mikrosebészeti műtét szükségessé nem válik a beteg fájdalmának enyhítése érdekében.
A budapesti Mind Klinikán holisztikusan kezelik a pácienseket. Jól képzett, tapasztalt szakembereik csapatmunkaként tekintenek a betegek diagnosztizálására és gyógyítására.
– Mindannyian – radiológusok, ortopédusok, reumatológusok, fájdalomterapeuták és gyógytornászok – arra törekszünk, hogy az egész embert kezeljük, akár egyéb társszakmákat is bevonva a terápiába, mert a betegek így kapják meg a legjobb lehetőséget a gyógyulásra. Abban is próbálunk úttörők lenni, hogy tűpontos, precíz diagnózist állítsunk fel, amelyhez – a magas színvonalú képalkotó eljárások mellett – az is hozzátartozik, hogy megvizsgáljuk a beteg életmódját is. A tanulmányok szerint ugyanis a mikrobiomon, a bélflórán keresztül a táplálkozásnak is nagy szerepe van a degeneratív elváltozások kialakulásában. A holisztikus szemlélet jegyében, ha például látunk egy túlsúlyos beteget, nem csak abban próbálunk neki segíteni, hogy milyen mozgásformával, injekcióval vagy műtéttel kezeljük a fájdalmát, hanem elindítjuk azon az úton, hogyan tudja az életmódját megváltoztatni például a táplálkozással, az alvásciklussal, hogy tartósan javuljon az általános egészségi állapota.
Azon páciensek részére, akiknek a fájdalma komplex és egyértelműen nem azonosítható, vagy nem csak egy anatómiai területhez köthető, fájdalomterápiás munkacsoportot hoztunk létre. A társszakmákkal közösen kéthetente bemutatjuk egymásnak a „komplexebb” betegeinket, és a fájdalomterapeuta, gyógytornász, idegsebész, valamint ortopéd sebész együtt dolgozza ki a leghatékonyabb kezelési tervet az adott beteg számára.
Entz doktor ugyan még havonta egyszer visszajár operálni a svájci klinikára, ahol szintén nagy megbecsülésnek örvend, de feleségével és öt gyermekével hazaköltözött Magyarországra.
– Nagyon megtisztelőnek éreztem az ajánlatot a klinika vezetésére, és örömmel tölt el, hogy új szemlélettel, valami jót hozhatunk létre a betegellátásban. A szívem is hazahúzott, szeretném, ha a gyerekeim itt nőnének fel.
A holisztikus szó jelentése egészre, teljességre törekvő. A holisztikus gyógyítás során az orvos arra törekszik, hogy a beteget ne csak a tünetei vagy a szervei állapota alapján gyógyítsa, hanem az általános fizikai és pszichés állapotát, környezetét, az orvossal való együttműködésének problémáit is fel kívánja tárni. A páciens a gyógykezelésen túl olyan ellátásban is részesül, mint például a rehabilitáció, a pszichológiai segítségnyújtás vagy a szociális támogatás.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu