Nem hiába nevezik a stresszt a XXI. század népbetegségének. Túlpörgetett világunkban nemcsak a dolgozó emberek életét nehezíti meg, a fiatalokat és az időseket sem kíméli, ráadásul számos súlyos mentális és fizikális betegségnek is a forrása. Kezelésének egyik legújabb módja a japánoktól indult erdőfürdőzés, azaz a természetben töltött minőségi idő, amely a kutatások szerint csökkenti a stresszt, helyrebillenti a vérnyomást és erősíti az immunrendszert.

Az erdőfürdőzés gyógyír lehet testnek és léleknek is

Dél-Portugália dombjait, ameddig a szem ellát, örökzöld eukaliptuszerdők borítják. Felnézek az alagútként fölém magasodó lombkoronákra. A délutáni napfény aranydárdákat szúr a földbe, a hosszúkás leveleken még ott ül a tegnapi eső, és a fák törzséből felszálló friss, nyers illatot sem nyomja el a fel-feltámadó szél. Mélyen beleszippantok a levegőbe, és hagyom, hogy a természet közelsége ellazítson, energiával töltsön fel. Megmerítkezem az erdő hangjaiban, illataiban, színeiben, erdőfürdőzöm éppen.

Az erdőfürdő, azaz sinrin-joku olyan stresszcsökkentő, relaxációs program, amelynek segítségével megpróbálunk tudatosan jelen lenni a természetben, és érzékszerveink aktivizálásával kapcsolódni hozzá, eggyé válni vele. Az alkalmazott gyakorlatok szelíden, de hatékonyan terelik az embert a lelassulás és az éber jelenlét felé anélkül, hogy ezt bármilyen módon erőltetnénk.

fotó: Németh András Péter

Magát a kifejezést 1982-ben Japán akkori erdészeti és halászati minisztere találta ki marketingcéllal, hogy így csábítson turistákat az ország erdeibe, ám később egyre több kutató, köztük Mijazaki Josifumi, a Csiba Egyetem Környezeti, Egészség- és Tereptudományi Központjának igazgatóhelyettese kezdte el vizsgálni az erdők egészségre, az általános jóllétre gyakorolt élettani és pszichológiai hatását.

Mijazaki 24 erdőben végzett kísérletei azt bizonyították, hogy míg a városi élet, az épített környezet észrevétlenül túlterheli a szervezetet, folyamatosan stresszes állapotban tart bennünket, ezáltal gyengítve az immunrendszerünket, addig a természetben eltöltött kétórás séta jelentősen csökkenti a mindennapi élet során megemelkedett stresszhormon-, vagyis kortizolszintet és a vérnyomást is. Emellett rendben tartja a vércukorszintet, javítja az anyagcserénket és a vérkeringést, koncentrációs képességünkről nem is beszélve.

Az erdőfürdőzés atyja szerint az erdő azért van ránk ilyen regeneráló hatással, mert szervezetünk az evolúció során, azaz évmilliókon át alkalmazkodott a természethez, csupán az iparosodás utáni évszázadoktól fogva élünk városi környezetben. A gének azonban két-háromszáz év alatt nem tudtak megváltozni, ezért a zöldhöz szokott testünk a közlekedési eszközök és a négy fal közé zártságot igencsak megsínyli.

Megfigyelve környezetünket, ellazulhatunk (fotó: Balogh Boglárka)

A budapesti Valkó Zsuzsanna tíz évig volt angoltanár, ebből váltott, ma már ő az első hivatalosan képzett erdőfürdőzés-vezető Magyarországon, aki az amerikai Természet- és Erdőterápia Egyesületnél (Association of Nature and Forest Therapy) végzett. A szervezet alapítója az az Amos Clifford, aki az elsők között tanulmányozta a sinrin-jokut és meghonosította azt a nyugati társadalomban.

– A legtöbb embernek a túrázás vagy épp a szabadtéri sport az, ami a környezettel való kapcsolódást jelenti – magyarázza Zsuzsi a telefonban, ugyanis egyéni erdőfürdőzést tart nekem. Az sem akadályozza meg a sinrin-joku vezetésében, hogy több ezer kilométer választ el bennünket, míg én a portugáliai eukaliptuszerdőben sétálok, ő saját kertjük téli állapotát veszi szemügyre. Ahogy mondja, semmi furcsa nincs abban, hogy nem együtt tesszük meg a sétát, a Covid–19-járvány, a kijárási korlátozások idején nem egy alkalommal vezetett telefonon vagy online erdőfürdőt.

A fáknak gyógyító ereje van. Valkó Zsuzsanna felhagyott az angoltanítással, és lett az első erdőfürdő-vezető Magyarországon (fotó: Németh András Péter)

– Az erdőfürdőzésben az a különleges, hogy bár sétálunk, gyakorlatilag egy nagyon pici területet járunk be, ez lehet 500 vagy 50 méter, de akár egy öreg tölgyfa körül is tudok egy teljes háromórás erdőfürdot tartani. Ezalatt az idő alatt megpróbálom az embereket olyan gyakorlatokkal a természet felé terelgetni, amelyek során tényleg a táj részletgazdagságára figyelnek, megnéznek, észrevesznek olyan dolgokat, amilyenek mellett normális esetben elsétálnának vagy nem figyelnek rájuk.

A szokványos vezetett túrákhoz képest a másik lényeges különbség pedig a csend, amellyel maximálisan a környezetünkre és a hozzá kapcsolódó gondolatainkra, érzéseinkre tudunk koncentrálni.

Az erdőben lassítva érezni az energiákat, amelyekből idővel nekünk is juthat (fotó: Balogh Boglárka)

Zsuzsit gyermekkorától kezdve érdekelte a természet, legtöbbször ebben a témában olvas, így nem meglepő, hogy a sinrin-jokuval első alkalommal a könyvesboltban találkozott. Leemelte a polcról dr. Csing Li Sinrin-joku A fák gyógyító ereje című könyvét, és belelapozott. Annyira megfogta, amit ott olvasott, hogy később teljesen beleásta magát a témába, majd jelentkezett a Szlovéniában megrendezett, Clifford által vezetett kurzusra. Oklevelét 2019 decemberében vette át.

A szlovéniai tréninget egy hat hónapos, félig online gyakorlati képzés követte. Ennek keretében a leendő vezetők kutatómunkát végeztek, gyógynövényekről tanultak, terepre jártak, saját erdőfürdőzéseket vezettek.

– Én a kiégés minden tünetével, leterhelt anyaként mentem el először erdőfürdőzni. Az élet különös alakulása, hogy épp a saját depresszióm vitt a természet felé. A gyógyulást az hozta, hogy elkezdtem rendszeresen a kertben tenni-venni, egyre több időt töltöttem a természetben egyedül. A válaszok, amiket az erdőfürdőzés alatt kaptam, nagyon mélyre vezettek, s megmutatták, hogy ezekkel az egyszerű gyakorlatokkal olyan közösséget élünk meg a természettel, ami gyógyír mind a testnek, mind a léleknek.

Zsuzsi az elmúlt egy évben csaknem negyven tematikus erdőfürdőzést vezetett már Budapesten és környékén, foglalkozik többek között családokkal, párokkal, de kínál immunterápiát, illat- vagy épp gyógynövényes erdőfürdőt is. Rendszeres látogatója a népszigeti ártéri erdőnek, a Budakeszi Arborétumnak, de vitt már kis létszámú csoportot Normafára és a Pilisbe is.

Mint mondja, békeidőben is legfeljebb tíz ember vesz részt egy-egy foglalkozáson, ennél többel nem érdemes elindulni, ha az a cél, hogy valamennyi résztvevő befelé tudjon figyelni.

Az egyre nagyobb számú erdőfürdőzők mellett azonban sokakban felmerül a kérdés, miért kell a sétákhoz vezető, hisz bármikor kimehetünk egyedül is a természetbe.

– Ez így van, és én is erre biztatok mindenkit – mondja Zsuzsi. – Ennek ellenére a városi ember napjainak 90 százalékát fedett helyen, a lakásában vagy a munkahelyén tölti. Valljuk be, a tendencia az, hogy legtöbben, ha tehetnék, sem mennének ki a természetbe. Jelenleg az emberiség fele épített környezetben él, és a becslések szerint 2050-re ez az arány még ennél is többre, 70 százalékra rúg majd. A sinrin-joku legtöbbször egyedül is megvalósítható, hisz bármelyik erdő alkalmas erre, mi, vezetők abban segítünk, hogy a résztvevők zsigerileg kapcsolódjanak az erdőkhöz, mezőkhöz és azok minden lakójához, illetve, hogy ne kalandozzon el a figyelmük. Nem kell euforikus élményre számítani, hisz nem ez a cél, a jelenben levés, a problémáink lerakása az, ami számít.

Míg Zsuzsi magáról és a kezdetekről mesél, én is megtalálom a megfelelő helyet a foglalkozás elkezdéséhez. Portugáliában január végén 16–20 Celsius-fok is lehet. Jó darabon besétáltam már az erdőbe, ide az autók hangja sem ér el. A kihangosított telefont a nyakamba akasztom, kezdődhet az erdőfürdő. A néma gyakorlatok negyedórásak lesznek, nem kell figyelnem az időt, csupán az engem körbevevő természetre koncentrálhatok. Zsuzsi a gyakorlatok végzéséből egy madárhanggal hív majd vissza az úgynevezett megosztó körbe, amikor vezető és vezetett újra összekapcsolódik.

fotó: Németh András Péter

– Egy pihentető elcsendesüléssel kezdünk, egyfajta meditációval, de itt nem az érzékszerveink lecsillapítása, hanem ellenkezőleg, azok használata a lényeg – Zsuzsi lassan, megnyugtatóan beszél, érződik rajta a tanármúltja.

– Hunyd be a szemed, és kezdj el magad körül forogni nagyon-nagyon lassan, aprókat lépve. Érezd az illatokat, a hőmérsékletet a bőrödön, találd meg azt az irányt, ahonnan számodra valamiféle kellemes dolog, örömforrás érkezik. Ezzel az elcsendesüléssel azokra a természeti folyamatokra figyelünk, amelyek az adott napra épp jellemzőek, a levegő áramlására, a fény-árnyék mozgására.

Behunyom a szemem, és próbálok az eukaliptusz zizegésére koncentrálni. Hallom a levelek zörgését, érzem a karomat simogató szelet. Légzésem szabályossá válik, csak az érzékszerveimre hallgatok. Kisvártatva elhangzik az újabb iránymutatás:

– A magad módján üdvözöld a tájat, legyen az akár egy összenézés vagy a szándékod megfogalmazása, amivel ma ide jöttél. Arra biztatlak, hogy most használd a szemedet, és keresd meg az ősz különböző árnyalatait, színeit. Tölts azzal a színnel vagy formával egy kis időt, amelyik a legszimpatikusabb. Ahogy közelről figyeled, talán az is érdekes lehet, hogy milyen szakaszában van az életének, és éppen mi történik vele akár ebben a pillanatban, akár a mostani ciklusában. Érintsd meg nyugodtan, vedd óvatosan a tenyeredbe, és fedezd fel, vajon van-e valami hasonlóság vagy inkább különbség köztetek.

fotó: Németh András Péter

Egy ideig elidőzök a vastag eukaliptuszok között, míg végül egy késői virágra leszek figyelmes. Óvatosan megérintem, kicsit megmorzsolgatom a levelét, zöld illat száll fel belőle. Héják keringenek a fejem felett, vadászni indulnak a rétre. Akaratlanul is az a kínai asszony jut eszembe, akinél heteket töltöttem két évvel ezelőtt. Hajnalban már a rizsföldeket körülölelő fákhoz és hegyekhez imádkozott. Ahogy mondta, mindig oda tért vissza, ha gondja adódott az életben, bár egyszerű földművesnek született, ő még nem felejtette el, milyen tisztító ereje van a természetek.

Zsuzsi csendes hangja húz vissza az erdőbe: – Most figyeld meg, hogyan találkozik a tested, a talpad a földdel, hogyan tart meg biztonságosan a talaj. Engedd, hogy ezek az érzékszerveid összekapcsolódjanak, mintha minden egyszerre érkezne feléd: az illatok, a levegő, a téged körbevevő természet és a hangok. Élvezd ki ezt a pillanatot, majd lassan visszatérhetsz hozzám. Egyszerűen csak mondj három olyan szót, ami legelőször eszedbe jut, ha arra gondolsz, hogy az utóbbi percekben mit tapasztaltál.

Én az életet és a szabadságot, míg Zsuzsi az elmúlást és a szépséget említi. Vezetőm az erdőfürdőzés második állomásául egy nagyon lassú sétára invitál. Ahogy magyarázza, ez olyan lehetőség, amely segít abban, hogy zakatoló agyunknak feladatot adjunk, miközben a testünk meg tud pihenni. Semmi más dolgom nincs, mint megfigyelni azt, ami mozgásban van. Elindulok csigalassúsággal az egyik égig érő eukaliptusz felé.

Kezdetben csupán az egyértelmű dolgokat veszem észre, a zöld leveleket, melyeknek vége barnára száradt, de ahogy közelebb hajolok és erősebben figyelni kezdek, megjelennek a törzséről lemálló rétegek. Apró bogarak végzik mindennapi teendőiket, késői méhek járnak a virágok közt, úgy elmerülök a természet tanulmányozásában, hogy a megosztó körbe történő újabb visszahívást alig hallom meg. Zsuzsi kérdése most az, kivel vagy mivel találkoztam lassú sétám során.

A következő gyakorlat alatt már saját tempómnak megfelelően haladok. Szemem most nem a fákat, hanem az aljnövényzetet pásztázza. Felfedező utam célja, hogy minél több színt és formát gyűjtsek össze, de csakis olyanokat, amelyek már nem részei egy élő növénynek. Elhagyott csigaházak hevernek a fűben, apró, fehér kavicsokat veszek a markomba, a tobozokból a kisebbeket válogatom, mire Zsuzsi visszahív a megosztó körbe, egy egész halomnyi ereklyét gyűjtöttem.

Végül elérkezünk a mai utolsó feladathoz. Zsuzsi szerint az állandóan zakatoló agynak ez a legnagyobb kihívás. Kiválasztva egy kényelmes helyet, leülök, és a kérésnek megfelelően próbálom élvezni a semmittevést, arra koncentrálok, hogy nincsen megoldani való feladat, hagyom, hogy a gondolataim ide-oda szállingózzanak. Alacsony felhők fehér sapkákat húznak a messzi völgyre.

Bármerre nézek, a zöld, a sárga és a piros ezer árnyalatát vetíti elém az erdő. Újabb és újabb fuvallatok jönnek, elfordítom a fejemet, a tenger felől sós áramlat érkezik, hallom a tompa morajlást a dombok mögül. A japánok újra felfedezték, amit sokan már elfeledtek, hogy mekkora gyógyító erő is van a természetben. A túlcivilizált ember úgy érzi végre, hogy hazaérkezett, mert az erdők, a mezők és a folyók nemcsak a benne élő állatoknak és növényeknek, de az ő életének forrásai is egyben.

Hozzászólások

Friss cikkek

Ázott karton
Nincs megállás
Súlyosan beteg gyerekek üzennek barátaiknak Mikulásra
A gól a labdától is függ?
Mindannyiunk életét érintő döntéseket befolyásolhat az idei népszámlálás
Ha jót adunk, jót kapunk
Cserépedények hazája
Megjelent a Szabad Föld legújabb száma
Két és fél évezred csodája: a szőnyeg
2022.12.02.
A hallgatag zseni titkai
Tücskök és hangyák
Aranyhomok Oázissal
Évforduló északon
Beszédes királyi gének
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.