Egy hét hordaléka

Csak annyi bizonyos, hogy egy korszak zárul le a válsággal, a belőle való kilábalással pedig új világ köszönt ránk. Körülbelül ennyi az, amiben egyetértenek a mostani helyzetet elemző tudósok. Merthogy milyen is lesz az a jövő, nos, arról többféle elképzelés is forog. Itt van mindjárt a háború lehetősége. A világgazdaságban jelenleg az autóipar az egyik húzóágazat, ám a legnagyobb pofon éppen a járműgyártókat éri. Ha a szerepét a hadiipar veszi át, akkor… akkor, jaj nekünk. Márpedig erre van esély, hiszen a világgazdaság átrendeződik - Európából, de még Amerikából is, Kelet felé - az ilyesmi pedig mindig nézeteltérésekkel szokott járni. Más elemzők szerint éppen ellenkezőleg, a környezetvédelem húzza ki a világot a slamasztikából, s akkora pénzt tesznek a zöld technológia tökéletesítésébe, ami már maga komoly terhet fog jelenteni a Földnek…

De ne szaladjunk ennyire előre a jövőben, inkább nézzünk szét, mit látunk magunk körül. Itt van mindjárt egy jobb sorsra érdemes falu, Somogyszil. "Meg fogtok dögleni!", olvasom egyik lakójának a fenyegetődzést az ATV hírportálján. "A parasztokat kiüldözzük innen!", folytatódik a történet, amely innen kezdve már a szokásos. Tavaly januárban a faluba költözött egy cigány család, amelyet azóta a kolónia ötven újabb tagja követett. Lopnak, ahol üres házat találnak, azt bontani kezdik, közmunkájukban nincs köszönet, s közben keveslik az önkormányzattól kapott segélyt. Sámoly Ferenc polgármester helyzetértékelése: "A kisebbségben élő őslakosokat pszichikai terror alatt tartják." A történet itt véget is ér. Pedig itt kellene kezdődnie. Tudniillik, hogy mi történik a helyzet megszüntetése érdekében. Semmi. "Semmilyen jogköröm nincs intézkedni." - állapítja meg a tényt a polgármester. S ez nemcsak a magyarnak rossz, hanem a cigánynak is. Mármint azoknak a korábban Somogyszilbe költözött, igyekvő cigányoknak, akik szintén menekülnének a környékről - ha volna hová.

Négy cigány fiatalember mentett ki Szolnoknál a Tiszából egy csecsemőt és az anyját. A férfiak horgászhelyet kerestek maguknak, amikor látták, hogy egy asszony a gyerekével együtt a Tiszába gyalogol. Az egyik férfi, Rafael József hősiesen a nő után gázolt a jéghideg vízbe, s az anya ellenkezése ellenére kimentette a picit, majd segédkezett az ő szárazra kerülésében is. Számomra e két történet nemcsak az elhamarkodott általánosítástól óv, hanem azt is erősíti bennem, hogy a cigányság kriminalizálódott tagjaival szembeni nem kellő erély talán a cigányságnak a legrosszabb. Egyrészt azért, mert sokan veszik őket egy kalap alá, s így a sorsukon változtatni akarók helyzete is nehezebb. Másrészt pedig azért, mert kiszolgáltatott helyzetüket éppen a közülük valók használják ki legnagyobb előszeretettel. Lásd még: uzsorás történetek.

S ha már a korszakok változásával kezdtem, hadd fejezzem be avval is. Én annak idején még azt tanultam az iskolában, hogy a történelmet öt részre kell osztani, ami közül a második az ókor, aminek egyik ismertető jegye a rabszolgatartás. A rabszolga arról ismerszik meg, hogy nem rendelkezik magával, hanem áruként forgalmazható. Nos, ez tévedés. Mármint az, hogy a rabszolgaság csak az ókort jellemzi. Elég, ha utak mentén strichelő hölgyekre gondolunk. Rabszolgák ők a javából, akiket adnak-vesznek. Mennyibe kerülnek? Nos, a tatabányai Raffael Elemérné egyiküket 200 ezer forintért passzolta tovább lányának, Otíliának. A vételárat a rend kedvéért a prostituálttal le is dolgoztatták. A buliból a férj, Elemér sem maradt ki, Tatabányától Bicskéig övé volt a pálya. A múlt idő indokolt, Raffaelék egy minapi ítélet szerint rács mögött várnak a szebb jövőjükre. A rend ez esetben tehát helyreállt, de azt azért mondja senki, hogy a rabszolgaság csupán az ókor sajátja volt. Létezik az most is, nálunk is.