Egy hét hordaléka

Igazán nem lehet megvádolni bennünket avval, hogy az egyenes beszéd országa vagyunk. Itt van mindjárt ez a náci tüntetésterv, amit Hitler európai követői tartanának, a Führer helyettese, Rudolf Hess halálának évfordulóján. Korábban Németországban tartották a megemlékezést, de mivel ott ma már nem lehet, áttennék hát a helyszínt hozzánk. Vajon miért éppen ránk eshetett a választásuk? Bizonyára nem azért, mert nálunk többen rokonszenveznének a nácikkal, mint máshol, dehogy. Inkább, mert reménykednek abban, hogy ilyenkor öszszedugják a fejüket a döntéshozóink, s szégyenlősen kérdezgetik egymástól, hogy miként mondják meg, mi ezt nem szeretnénk. Mindenféle indokot kitalálnak, mint egy szégyenlős szűz lány, aki nem akarja, ahelyett, hogy kerek perec kijelentenék: olyan eszme mellett nem engedünk demonstrálni – legyenek a képviselői akár szélsőjobbosok, akár szélsőbalosok –, amely veszélyes a demokráciára. S hogy honnan lehet megismerni, melyik az ilyen? Egyszerű. Amelyik a történelemben már bizonyította alantas szándékát. Ehelyett inkább kertelni kezdenek, s kiadják a rendőrségnek a feladatot: találjatok már ki valamit. Az pedig kénytelen a közlekedés akadályozására és egyebekre hivatkozva félrebeszélni. Pedig az egyenes beszéddel – amelynek alapját persze előbb jogszabályalkotással kellene megalapozni – sokkal többre mennénk.

Már vártam. Tudniillik, hogy támadják a monoki polgármester kezdeményezését, a szociális kártya bevezetését. Herczog László szociális miniszter szerint a juttatások csak néhány százalékban nem oda kerülnek, ahová azt a juttató szánja. Javaslom a miniszter úrnak, hogy egyszer lépjen ki az általa vezetett épület falai közül, látogasson el egy ormánsági kocsmába, s kérdezősködjön, ki miből iszik. Netán térjen be egy játékterembe egy szabolcsi faluban, úgy segélyosztás idején, s kérdezze meg a termet fenntartót, növekszik-e ezekben a napokban a forgalma. Vagy álljon a hivatal elé valamelyik Tisza menti faluban pénzosztás napján, s kérdezze meg a méregdrága kocsiból kiszálló urat, hogy nem az uzsorát jött-e véletlenül behajtani a rászedett cigány társaitól? Mert ha felállna az íróasztala mellől, bizony ilyesmiket látna. Vagy ha nem kíván ilyen helyekre betérni, érdeklődjön az Országos Cigány Önkormányzatot vezető Kolompár Orbántól, ő miért állt a kezdeményezés mellé. Talán mert tudja, hogy a kezdeményezés nemcsak azért érdeke a cigányságnak, mert oda jut a segély, ahová szánják, hanem azért is, mert általa a magyar többséget már nem irritálja az adóforintok elfolyása, s ezáltal csökken a köztük lévő feszültség.

El tudja-e ön képzelni, hogy Magyarországnak cigány miniszterelnöke legyen? A kérdést az afroamerikai Barack Obama amerikai elnökké választását követően tették fel, s a válaszadók többsége persze még a gondolatra is hátrahőkölt. Pedig egy nem fehér elnök hatalomba emelése a hatvanas években még Amerikában is elképzelhetetlen lett volna. Hankiss Elemér szociológus, vagy ahogy magát meghatározza, értékkutató napokban megjelent interjúja szerint ebben az időben a feketék helyzete sok tekintetben rosszabb volt Amerikában, mint most nálunk a cigányságé. S lám… Az afroamerikaiak előrelépéséhez azonban egy sor radikális reformot vezettek be, s azt következetesen végre is hajtották, s így egy részük beemelődött a középosztályba. Nálunk a cigányság felemelésének legfeljebb olyan csírái bontakoznak, mint a pécsi Gandhi gimnázium, vagy a Máltai Szeretetszolgálat tarnabodi fáradozása. Az ilyen kezdeményezések sokasága nélkül nemhogy az országot ténylegesen irányítók közé képtelen kerülni a cigányság, de még a saját ügyei között sem tud eligazodni. Ha pedig a cigány középosztály kialakulása elmarad, annak valamennyien inni fogjuk a levét, jósolja a tudós.