Mese

Charlie tudott a leopárdkölyök történetéről, meséltek neki a kígyóról, a tűszúrásról és az ő karját ért karmolásról. Még most is látszott a sebhely: vékony, fehér karmolásnyom a felkarján. Néha úgy rémlett, emlékszik is az esetre: arra, ahogy rövid lábacskáin a dundi leopárdkölyök felé tipeg, a beléhasító éles fájdalomra és a sebére cseppenő leopárdvér égető érzésére.
{p}Olykor emlékezni vélt a fejében átfutó gondolatra, hogy vajon az ő vére is csípi-e a vérző tűszúrást a leopárdbébi puha lábán. Arra pedig tisztán és határozottan emlékezett, ahogy hirtelen tudatosan és barátságosan megszólította a kölyköt, az pedig válaszolt neki. Nem volt jelentése a szavaiknak, de megértették egymást. Babanyelven beszéltek.
Charlie tisztában volt vele, hogy annak a néhány csepp leopárdvérnek köszönheti, hogy érti a macskák nyelvét. De elég jól ismerte a macskákat ahhoz, hogy tudja, sosem mehet biztosra velük. És az oroszlánok határozottan nyugtalanították.
Az oroszlán más, mint a macska. Az oroszlán vad, még akkor is, ha idomított. Az oroszlán hatalmas. Az oroszlán a dzsungel fejedelme, a vadállatok királya. És itt van még Maccomo, a szokatlanul nyugodt oroszlánszelídítő, vagyis idomár. Ő is okot ad a nyugtalanságra. Charlie nem bírta megállni, hogy meg ne keresse az oroszlánkamrát, de kellő tisztelettel és összeszorult gyomorral közelített feléje.
{p}Ezért is lepődött meg annyira, amikor a kamra mögé érve egy oroszlánt pillantott meg szabadon. Fiatal hím volt, már nem kölyök, de még nem teljesen kifejlett. Egyes-egyedül ácsorgott a fedélzeten, a kamra ajtajától nem messze, és lelógó bajusszal, arcán fura kifejezéssel a tengert bámulta. Nem bezárva szokás az oroszlánokat tartani? Annyira azért nem lehet erős az idomár, hogy csak úgy szabadon eressze az állatait a hajón?!
Nem gondolkodott, mit tesz, csak odament az oroszlánhoz, és macskanyelven megszólította.
- Helló!
{p}Az oroszlán hirtelen oldalra kapta a fejét, és az imént még szomorú ábrázatára most hitetlenkedés ült ki, és még valami: félelem. Hogyan félhet tőlem egy oroszlán? - gondolta Charlie. Én csak egy gyerek vagyok. (...)
Charlie még sosem került ilyen helyzetbe. Otthon minden macska ismerte, és tudtak különleges képességéről. Ahhoz hozzászokott, hogy idegen emberek előtt eltitkolja, de mostanáig eszébe sem jutott, hogy egy idegen macska - ez esetben idegen oroszlán - ugyanúgy meglepődhet rajta.
- Ne haragudj! - mondta Charlie. - Nem akartalak így meglepni. Mindig is tudtam macskául.
{p}De barátságos szavaival ellenkező hatást ért el, mint amire számított: az oroszlán behajlította mellső lábait, és úgy tűnt, rögtön elsírja magát. Charlie megrémült. Lehajolt, és megsimogatta az oroszlán sörényét, miközben kedves szavakkal vigasztalta. Egy idő múlva az oroszlán felnézett, és így szólt:
- Te ne haragudj. Csak, tudod, olyan rég nem szólt hozzám senki az anyanyelvünkön...
(Részlet)
{p}
Mit tennél, ha egyszer arra mennél haza, hogy elrabolták a szüleidet? Ha bátor vagy, bizonyosan elindulnál megkeresni őket. Így tett Zizou Corder könyvének gyerekhőse, Charlie is, aki történetesen "macskául" is tud. Kalandjai során az utca kóbor macskái és egy fantasztikus vízi cirkusz ketrecben élő oroszlánjai csatlakoznak hozzá és segítik veszélyekkel teli útján. Eközben Charlie nem sejti, hogy saját sorsán túl sokkal nagyobb dolgokért is felelős, az egész világ jövője forog kockán... A Geopen Könykiadó által megjelentetett könnyed, vidám olvasmány egy trilógia első része, amely egyes vélemények szerint méltán említhető Harry Potter nagy riválisaként.