A makacs Gömörszőlős

Mi hát a titka annak a makacs élni vágyásnak, ami képes rosszízű korokon át is életben tartani egy maroknyi embert? Hiszen volt idő, amikor a területfejlesztési dokumentációkon Gömörszőlős neve mellé is odakerült a "távlati fejlesztésre nem javasolt" megjelölés, mégsem lett belőle Gyűrűfű. A titok az, hogy mindig volt néhány ember, aki az életét tette fel rá, hogy őrizze az ősök hagyatékát. Egyik közülük biztosan É. Kovács László. Író, festő, muzeológus, de mindenekelőtt faluszervező. Azt a tudást forgatta haszonnal, amit sárospataki népfőiskolásként kapott a legjobb mesterektől.
A falu történelméhez feltétlenül tudni kell, hogy a szomszédos Keleméren paposkodott 1849-től két és fél éven át Tompa Mihály, és szolgált természetesen Gömörszőlősön, vagyis Poszobán, ahogyan akkor a falut nevezték. Ma az 1824-ben épült, kőtornácos iskola épületében nyílt meg a Kisgaléria és a Tompa-emlékkönyvtár. Az ő emlékezetére hozták létre 1959-ben a két településen a költő nevével jelzett hagyományápoló kört. Ez a társaság jobbára az innen elszármazott lelkes patriótákból verbuválódott, akik mindmáig viszik és terjesztik községük jó hírét hét határon túl.
A falu népe mindig szorgalmas volt, de alkalmazkodni is jól tudtak: amikor sertést kellett tartani, azt tette, amikor marhát kellett hizlalni, azzal foglalkozott. Ha tejet kellett leadni, tehenet tartottak; főztek lekvárt, pálinkát, árulták a gyümölcsöt. Ám az iparvidékhez való közelség járt a legtöbb haszonnal: mindig volt a családban valaki, aki ingázóként hozta a fix fizetést.
A nagy fellendülés ott kezdődött, amikor a miskolci központú Ökológiai Intézet felfedezte magának - és a világnak - Gömörszőlőst.
A segítő hatások egymásba kapaszkodva jöttek: az intézet munkatársai kutatni kezdték a keleméri Mohos természetvédelmi területet, közben felfigyeltek rá, ahogyan magukat ajánlották a falusiak, és fantáziát láttak bennünk. Nincs tovább, ennyi a történet.
Ma a parányi falu az értelmes élet modellje lehetne. Láttam egy házat, melyet napkollektorral fűtenek, szélkerék húzza a vizet, és a tőzeggel mint segédanyaggal üzemeltetett, mintaszerű fabudi számos falusi portán szolgálhatna példaként. Van kézműves technikára épülő gyapjúfeldolgozó, ahol a turisták fizetnek azért, hogy dolgozhassanak. Van tisztaság, rend, olyan levegő, hogy harapni lehet, és olyan csend, hogy már-már belesüketül az ember. Van mindenből egy kevés, és nagyon sok a múltból. És remélik, hogy még többet tesz hozzá a jövő.