Halálos méreg a prézliben

A faluban nincs ember, aki ne hallott volna a furcsa halálesetről, nincs, akinek ne volna meg a saját verziója. A nagy többség a népes család egyik tagjára gyanakszik. Meg is indokolják a gyanújukat, ám a saját nevét, talán érthető okokból, senki sem vállalja.
Tehát, amit a faluban hallani. Egy keddi napon M. József rántott húst kér ebédre. Semmi akadálya, hiszen tele a hűtő, mint ahogy rendes falusi háznál illik. A felesége hozzá is lát a munkához. Kiolvasztja a húst, felszeleteli, bepanírozza, s a nagy vaslábasban, amit vagy tíz éve vett a főtéren árulgató románoktól, elkezdi a sütést. Tucatnyi szeletet süt, közben megeszik két darabot. Nem sokkal később rosszul lesz, de annyira, hogy mentőt kell hozzá hívni. Mérgezésre gyanakszik mindenki. Az is. A nyíregyházi kórházba már igen súlyos állapotban ér vele a mentő, de még időben.
{p}Két napra rá viszont a lakásban halva találják az urát, a temetést követő napon pedig a fészerben a két házőrző kutyát. Egyértelmű a helyzet, gyilkosság történt. Az eszköz is megvan, a prézlihez keverve megtalálják a mérget. A tettes ismeretlen, de mint a helybéliek állítják, az szinte biztos, hogy az asszony nem lehetett, hiszen akkor nem eszik a húsból. Hacsak nem akar öngyilkos lenni - de hát ennek soha semmiféle jelét nem adta.
- Margó nem tehette - legyintenek a volt téeszirodából kialakított bútorbolt előtt beszélgető helyiek. - El se lehetett volna tiltani őket egymástól. Volt egy lovuk, még a szekéren is csak párosan lehetett őket látni. Az igaz, hogy akaratos asszony volt, többnyire ő viselte a kalapot. De hogy megölte volna Józsit!? Az kizárt. Hiszen tisztában volt vele, hogy akkor rászakad a tömérdek munka. S megszűnik az ura nyugdíja. Az özvegyi nyugdíjból pedig errefelé megélni?
Keserű legyintéssel búcsúznak a beszélgetők, mint akik tudják, lesz gondja a falubelijüknek az elkövetkező napokban. Mert a rendőrség és az ügyészség továbbra is őt gyanúsítja a gyilkosságért.
{p}- Holnap Debrecenbe kell mennem elmeorvosi vizsgálatra. Pedig nem vagyok én bolond - nyitja ki előttünk a kisajtót felháborodottan M. Józsefné, és siet előre, hogy a régi jó szokás szerint letörölgesse a széket, mielőtt hellyel kínál bennünket.
Hagyományos, tízszer tízes, kívül-belül szépen rendben tartott kockaházban ülünk, a hátsó szobában. Valamikor konyha lehetett, de hogy hozzátoldtak egy melléképületet, szobává lépett elő, a konyha lejjebb költözött egy fallal. Lényegében e két helyiségben zajlott a házaspár élete. Itt sült a hús, és itt találták meg holtan M. Józsefet.
- Ott, azon a kis kanapén feküdt - mutat a felesége a fal melletti ágyra, s gyorsan le is ül a férje helyére, és mutatja, milyen testhelyzetben találtak rá a testvérek, a szomszédok. - Ott feküdtem én is, amikor rosszul lettem a hústól. Szaladt az uram, hogy mi a baj, de én csak annyit tudtam mondani, hadd csókoljalak meg még egyszer utoljára, mert nagyon rosszul vagyok. De eltolt magától; s tudják, mit felelt? Nem érdemli ő azt meg. Attól kezdve én nem emlékszem semmire. Csak arra, hogy borzasztóan szomjas vagyok, s az orvos kérdezget. Hogy milyen mérget ittam. Nem ittam én, főorvos úr, még kólát se, mondtam. De csak nem hagyott békén. Nem érti, jóaszszony, BI-58-at találtunk a gyomrában. Amit a gyümölcsösökben használnak. Nincs nekünk gyümölcsösünk, főorvos úr, mondtam neki, csak szőlőnk. De azt is más használja. Erre otthagyott nagy dérrel-dúrral.
{p}A kórházban szerves foszforsav okozta mérgezés miatt kezelték az asszonyt, amikor pár nap után hirtelen rosszabbra fordult az állapota. Perforált nyombélfekéllyel sürgősen műteni kellett, majd hasnyálmirigy-gyulladás lépett fel nála.
- Huszonegy napig egy csepp víz se volt a számban - ecseteli a kórházi állapotát. - Egy kis vizes szivaccsal nedvesítették meg néha a nővérek a számat. Csövek lógtak ki belőlem mindenhonnan, s borzasztó rossz álmok gyötörtek. Folyton arra riadtam, hogy otthon kidőlt a ház közfala, s ilyenkor mindig az uramat hiányoltam. De nem mondtak a sorsáról semmit, sem az anyám, sem a testvéreim. Csak a kórházi napok végén tudtam meg, hogy Józsit ne keressem, már el is temették.
A férfira az asszony rosszullétét követő harmadik napon találtak rá, holtan, a nő testvérei meg az egyik szomszéd. A helyszíni szemle után a nyomozók előtt nyilvánvaló volt, hogy gyilkosság történt. Az eljárás során toxikológiai szakértőt is bevontak. A boncolás során a férfi szervezetében forát tartalmú vegyszert találtak, mely a lakásban talált élelmiszerben is kimutatható volt.
Azonnal az asszonyra terelődött a gyanú. Három napig vallatták, de M. Józsefné mindent tagadott, s haza is engedték. Lassan fél éve történt a tragédia. A tettes még nincs meg, de az asszony sem lehet nyugodt, hiszen továbbra is ő a gyanúsított. Mint az egyik ügyészi határozat írja, M. Józsefné alaposan gyanúsítható azzal, hogy pontosan meg nem állapítható helyen és időben Timet nevű, forát hatóanyagú talajfertőtlenítő szert vásárolt, melyet belekevert a zsemlemorzsába. 2004. január 13-án a lakásán rántott húst sütött. Megkínálta belőle a férjét, akit ezt követően január 15-én a reggeli órákban holtan találtak. Az aszszony pedig egyáltalán nem evett a húsból, a szakértők szerint a sütés közben keletkezett gőzöktől lett rosszul.
{p}- Nem vettem én soha Timetet- legyint az asszony. - Az egyik ismerősömtől kaptam kétszer, tavaly meg tavalyelőtt, valami pocokirtót, mert valami mindig összefurkálta a kiskertet. A maradékot egy kis üvegben tartottam, hátul, a fészerben, egy deszkalap mögött. Már el is feledkeztem róla, álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer miatta akarnak majd börtönbe juttatni.
Huszonhét évet éltek együtt, gyerek nem született, így most az asszony egyedül lakik a nagy házban. Korábban volt itt jószág bőven. Disznók, tyúkok, kacsák, még egy szép ló is. De azt egy hónapja eladta az asszony. Az istálló alját épp most tapasztotta meg, az istrángot pedig bevitte a hátsó kamrába, hogy ne is lássa. Nem akarja, hogy a lóra emlékeztesse. Tizenkét évet élt velük Laci, s mikor vitték, még a falu végéről is idehallatszott a nyerítése.
A kamrában, az istráng alatt három nagy hordó, az egyik még tele borral. De M.-né nem mer hozzányúlni.
- Ki tudja, miféle méreg lehet abban is - pillant messziről a sarokban porosodó hordóra. - Lassan nem merek én már hozzányúlni itt semmihez. Mikor hazakerültem, hozott az öcsém egy nagy, fehér kutyát, hogy ne legyek magam. Egy hét múlva az is megdöglött. Tíz napja kaptam egy másikat, egy kis fekete kutyát, hát két napja nem az is eltűnt...
Nyitva a konyhaajtó, ki-be járnak a fecskék. Egyáltalán nem zavarja őket, hogy mi is ott vagyunk. Teljességgel úgy viselkednek, mintha az övék volna a ház. Egyikük azonban nem jön be, ráül a tornácon a ruhaszárítóra.
- Restellem, de tudják, mi száradt rajta, mikor rosszul lettem? - pillant ki a tornácra M. Józsefné. - Az alsóneműim. Maguk is úgy gondolják, ha embert ölni készülök, előtte bugyogókat mosok?
Mindezeket az érveket valószínűleg a rendőröknek is elmondta. Ám azok egyáltalán nem hatódtak meg szavaitól, továbbra is M. Józsefnét tartják az ügy főszereplőjének.