Augusztus 1-je a szoptatás világnapja

Minden megvan az éltető anyatejben Nincs meghatóbb látvány egy gyermekét szoptató édesanyánál. Hétköznapi madonnák milliói nyújtják nap mint nap az éltető anyatejtől duzzadó mellüket csemetéiknek, hogy nagyra nőjenek, egészségesek és boldogok legyenek. Mert ez az élet íratlan törvénye, mélyen mindannyiunkba kódolva.

Egyéb2004. 07. 30. péntek2004. 07. 30.
Augusztus 1-je a szoptatás világnapja

Augusztus 1-jén, a szoptatás világnapján  kiemelt figyelemmel és szeretettel köszöntjük  az édesanyákat és családjukat - mi a magunk módján, olvasóink leveleiből válogatva tisztelgünk előttük.  szijjártó gabriella Számomra egyértelmű volt, hogy szülés után lesz tejem és természetesen szoptatni fogok. Annyira egyértelmű volt, hogy az ettől eltérő helyzeteket szinte csak érintőlegesen hallottam meg. Két nappal a szülés után be is indult a tejem, a csecsemősnővérek nem is hitték el. Beindult és szoptattam. A kisfiam meg szépen szopizott, ahogy a "nagykönyvben" meg van írva. Semmi oktatás, tanítás, rávezetés. Szopizott, mert éhes volt. Remekül csinálta és azóta is így csinálja. Ahogy teltek itthon a hetek és beszélgettem másokkal, akkor döbbentem rá, hogy lehetett volna másképp is. Hiába a sok tej, ha az anya a betegsége miatt nem szoptathat. Vagy hiába feji minden szopizás után a melleit, ha akkor is elapad a tej, talán a görcsös akarástól. Nagyon sok példát hallottam jóra és rosszra is. Idővel rájöttem, hogy nagyon szerencsés vagyok.

{p} Odaveszem magamhoz a kisfiam, rámosolygok, ő meg hangosan elkezd enni. Eleinte mohó volt, hangos cuppogások és nyelések jelezték, hogy minden rendben, meg van elégedve a mennyiséggel és a minőséggel is. Sokszor eszembe jut, milyen jól kitalálta a természet ezt is: minden megvan az éltető anyatejben, ami csak kell egy ilyen kis csöppségnek - nemhiába hízott a kisfiam öt hónap alatt négy és fél kilót. Ráadásul védettséget is ad a babának az első hónapokban, amikor még olyan kis védtelen. Szóval nagyon jól van ez így. Szászváriné Kormány Ildikó, Budapest

Minden nőt szánok, aki önszántából megfosztja magát a szoptatás gyönyörűségétől, hiszen soha olyan szimbiózisban nem él egy anya a gyermekével, mint amikor testéből táplálja. Nyolc hónapig szoptattam kislányomat, akinek - az orvos szerint ennek köszönhetően - másfél éves koráig még egy náthája sem volt! Pedig nehezen indult be az ügy, eleinte lusta volt a leányzó, elszunyókált, úgyhogy egy ujjal kicsit meg kellett paskolgatni az arcocskáját. Aztán: félig fekvő helyzetben szoptattam, s úgy volt kényelmes, hogy a jobb könyökömre támaszkodva tartottam a karomban. Egyszer csak rémülten vettük észre, hogy mindig balra fordítva tartja a fejét - ahonnan a tejet várta. Attól kezdve váltogattam a testtartást, úgyhogy nem lett féloldalas a babám... "Luca mamája"

{p} Húgom a harmadik babáját várja, két lányka után most kisfiú ígérkezik. Mind a két gyermekét kétéves korukig szoptatta. Már szépen beszéltek, amikor még rá-rátaláltak anyukájuk mellére. Az ismerősök korholták húgomat, hogy ez helytelen, meg hogy kétdiplomás értelmiségi létére miért csinálja azt, amit a faluszéli cigányasszonyok. Erre csak mosolygott, vagy annyit mondott, hogy amíg a gyermekének szüksége van erre, addig ő miért ne adja meg neki? Az idő őt igazolta. A gyerekek gyönyörűek, egészségesek, önállóak, s bár nagyon anyásak, de ez csak nem baj?! Takács Gézáné, Kápolnásnyék 

 Van jobb étel egy baba számára az anyatejnél?! A legfinomabb készétel, mindig kéznél van, megfelelő hőmérsékletű, higiénikus és környezetbarát csomagolású. Négy hónapos kisfiammal születése óta is mondhatni össze vagyunk nőve; mivel a férjem sokat dolgozik, a nagyszülők pedig az ország másik végében élnek, mindenhová együtt megyünk. Mielőtt anyává lettem, a barátnőm egyszer elmesélte, hogy menynyire megosztotta az embereket a szoptató nő látványa. Egy kellemes tavaszi napon Győr egyik parkjában a padon ülve szoptatta meg az éhségtől síró kislányát. Egyesek kedves mosolyt küldtek feléjük, de jócskán akadtak olyanok is, akik lesújtóan, sőt félhangos gunyoros megjegyzéseket téve haladtak el mellettük.

{p} Egyrészt tartok a hasonló megnyilvánulásoktól, másrészt pedig a szoptatás perceinek intimitása miatt én a vásárlást is félbehagyva inkább visszasietek a parkolóba a kocsihoz, ahol megbújva ketten lehetünk a négy hónapos fiammal. Szeretném, ha legalább féléves koráig lenne elegendő anyatejem számára. Sok nőtársammal szemben én nem féltem a melleim alakját (bár amit lehet, magam is megteszek, például jól megválasztott melltartóval, mellvédő betéttel), mert Bence mindennél előbbre való. Bardi Marianna, Bana

Azt mondják, Isten adománya a gyermek. Nekem is adott kettőt. Sőt azt is megadta, hogy tudtam szoptatni. Nincs annál jobb érzés, mint amikor obabújik a kis teremtmény az anyjához, akinél élelmet, megnyugvást talál. Nem voltak problémáim a szoptatással, amikor kérték, akkor kaptak anyatejet. Soha nem fejtem, ha feszült a mellem, ha csomót találtam benne, elmasszíroztam, hogy be ne gyulladjon. Három hónaposan már be kellett vezetni a bébiételt, mert nem volt elég tejem. Ezzel együtt a kislányomat tizenhat, a kisfiamat tizennégy hónapig szoptattam. Nem is szerettem volna tovább, még akkor se, ha nehéz volt az elválás. Amint hallom, sok anyuka átesik a ló túloldalára, és még két-három évesen is szoptatja gyermekét. Úgy gondolom, mindennek megvan a maga ideje, egy kétéves gyerek már tud beszélni, és elég kényelmetlen az anya számára például a boltban, ha cicit kér. Sokat köszönhetek a védőnőmnek is.

{p} Még éjjel is hívhattam telefonon, ha valami bajom volt a picivel. Kérek minden anyukát, ne fosszák meg magukat és gyermekeiket a szoptatás örömeitől. Tegyenek meg mindent, még akkor is, ha ezt a mell szépsége bánja. Barcag Sándorné, Hajdúböszörmény zzz  Fél évig szoptattam a fiamat, ami - sokak előítéletével szemben - nem volt terhes vagy megerőltető számomra. Három hónap után ki kellett egészítenem az anyatejet: gyümölcsből ivólevet készítettem, zöldségekből (spenótból, sárgarépából, sóskából) főzeléket. Így a fiúgyermekek többségénél fellépő hasfájásokat is sikerült legyőzni, kis köménymagos teával együtt. Prochár Erzsébet, Fót

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek