Sorrend

Egyéb2004. 07. 02. péntek2004. 07. 02.
Sorrend

Szelíden kérdeztem az álmatag arcú kisfiút: mondd, mi leszel, ha nagy leszel? Nem éppen eredeti kérdésemre igazából nem is vártam feleletet, hiszen tíz esztendejének harmatos mezejérôl miként is tudjon nyilatkozni oly távoli idôkrôl? Ám ha így hittem, rosszul hittem. Szavaimra menten átváltozott, s keményen szólt: dúsgazdag ember leszek! Tűnôdtem: honnét benne a kikristályosult cél, a rendíthetetlen magabiztosság, s milyen alapon elôlegezi meg magának az anyagiakban való elôrébb jutást?Csalódtam a feleletben? Igen, így is mondhatni, de emiatt csak magamat okolhatom. Mert ha szememet, fülemet napjainkra szegezem, s veszem üzeneteiket, ugyan, miféle választ várhatnék?! Ezt, csakis ezt. Elvégre a kisfiú is úgy lát, ítél, tervez jövendôt, ahogy szűkebb-tágabb környezete sarkallja. S miféle buzdítás, irányjelölés van ma úgymond a levegôben, ha nem a meggazdagodásé? Hogy tehát ne törôdj senkivel, semmivel, és légy milliomos, de inkább milliárdos, ha lehet. Vesd le szemérmességedet, parancsold sarokba gátlásaidat, és nehogy válogatós légy; vess be minden módszert, s ne hagyd, hogy holmi idejétmúlt erkölcs, etika elbizonytalanítson a meggazdagodáshoz vezetô úton.Hm, hm. Jól van ez így?
{p}
Sejtem persze, hogy sokak szemében a puszta kérdésfelvetés is avíttnak és szépelgônek tetszhet. Mert minô dolog aggályoskodni, elfelhôzni azon, ami immár a kor parancsa? Lám, az a kisfiú is úgy beszélt a meggazdagodásról, mint valami felettébb menô mesterségrôl, nagyvonalúan megfeledkezve a munkáról. S az is bajom vele, hogy nem valami magaválasztotta, szíve-lelke által diktált foglalkozásról álmodozott, aminek éppenséggel hozadéka lehet akár a meggazdagodás is.Írjam le újra, ki tudja, hányadszor, hogy feje tetejére állt a világ, s benne a valóságos értékrend? Leegyszerűsítve: ma a pénz az alfa és az ómega, a minden, az ugrott az élre, holott hátrább, a munka mögött volna a helye. Másképpen fogalmazva: napjainkban mindenekelôtt való lett a bér, a fizetés, a jövedelem, ám az érte végzendô hasznos munka rangját veszítette, szóba hozni sem érdemes.Mondandóm okán eszembe jutnak régi évek, s villannak elém régi emlékek. Egy biztos: mi, a mostani középkorú nemzedék, ha roszszabbak-jobbak nem is, de mások voltunk. Igaz, akkor a világ, a szűkebb-tágabb szellemi környezet sem volt oly erôszakos és nyomuló, mint most. S nem is próbálta agyunkat átmosni s önmagához igazítani. Így azután érthetô, hogy szívünkre, eszünkre is hallgatva mi mozdonyvezetôk, katonák, agronómusok és tűzoltók akartunk lenni.Én a képzeletem útjait jártam, akkor még elérhetetlennek tetszô, ólomszagú újságok holdudvarában. S mit törôdtünk mi akkor a fizetéssel, pénzzel?!
{p} Tudatosan avagy ösztönösen úgy ítéltünk felôle, hogy az csupán majdani, országnak-hazának hasznos működésünk egyfajta hozadéka lesz. És persze lobogtunk, izzottunk, égtünk választott mesterségünkért.Idáig érve hallani vélem az ellenvetést, hogy szavaim korszerűtlenek, hisz minô dolog másra összpontosítani, ha nem a pénzre. Valóban? Lelke rajta, aki az efféle, új keletű sorrendet minden fenntartás nélkül elfogadja.Más. Olvasom a harsogó hirdetést, s nem tudom, mit kezdjek vele. Arcomba, szemembe vágja a kérdést, hogy tudniillik akarok-e havonta sok százezer forintot keresni? De mit kell tenni, dolgozni a busás fizetségért? Nos, errôl a hirdetés feladói nagyvonalúan elfeledkeztek, de bezzeg bekódolták soraik közé korunk másik parancsát, üzenetét: általunk Fogyasztó lehetsz. Igen, így, nagybetűvel, hiszen bôséges fizetésed okán csak a csillagos ég szabhat gátat vásárlásaidnak.A minap lányokat, fiúkat faggattam jövendôrôl, holnapokról, pályaválasztásról. "Bróker leszek - harsogta a szeplôs kamasz -, és agyasabban kaszálok, mint ez a balek Kulcsár. Engem nem fognak megcsípni." A magas, csontos arcú lány ridegen, tárgyilagosan szólt: "Jogra megyek. Az tök jó, és nem pitiánerek, de nagymenôk lesznek az ügyfeleim. Lányfuttatók, embercsempészek, maffiózók vagy akik olajban, kábítószerben, cigarettában utaznak. Majd dôl hozzám a lé!"Nem mondhatom, hogy visszafogottak és szemérmesek a megnyilatkozások. De hát ez van, igaz, ezt nem kell feltétlenül szeretni. Azt azonban felettébb fájlaltam, hogy senki sem akadt, aki hasznos, termelô szakmát említett volna.
{p}
S az is elgondolkodtat, hogy lehet, hogy szóba sem jött az elhivatottság, a gének által való elrendeltetés, a teremtô munka által való kiteljesedés, önmegvalósítás. Sietek kijelenteni, egycélú, egy nézôpontú szavaikért nem a fiúkat, nem a lányokat okolom. Rájuk is áll: úgy beszélnek, úgy látnak, ahogy a környezet, ahogy a világ parancsolja.Este bekapcsoltam a televíziót. Most, utólag próbálom sommázni s megfogalmazni sugallatát. Mindenekelôtt légy sztár, áhítsd és akard a felszínes csillogást, a feltűnôsködést, és eszedbe ne jusson mesteremberré, szakmunkássá lenni. Úgy kerüld az esztergapadot, a vakolókanalat, az ácsszekercét, a messzibe nyújtózó termôföldeket, mint macska a forró kását. Szóval légy híres, az sem baj, ha hírhedt, mássz meg egy szál alsóban toronyházakat, hímezd tele a nyelved, kerüld meg a Földet bukfencezve - hátrafelé, ha lehet -, s emelkedj földhözragadt közeged fölé azáltal, hogy te tudsz a legbambábban nézni...Gyönyörűséges távlatok! Csak azt nem tudom, ki fog itt hasznosan dolgozni országnak-hazának, ha a vaktában eldobott bot is sztárt talál? Megkerülhetetlen a kérdés: ugyan melyik tévécsatorna emeli pajzsára mint példaképet, eszményt a kétkezi munkát és a munka emberét? Itt és most igazából melóst kellene írnom - a közérthetôség kedvéért -, de erôsen ódzkodom tôle, mert a szó lefokoz, holott én magasztalni szeretném a munkást.S az már - mai szóhasználattal élve - csupán hab a tortán, hogy balga műsorok még balgább készítôi úgy találják: fiatalságunk egyetlen és legégetôbb gondja pénzének elköltése. Nem inkább az érte végzett, becsületes, tisztességes munkát kellene a sorrend élére állítani?
{p}
Hisz' dehogyis a pénz elköltése - a megkeresése a nagy gond. Pláne azoknak a fiataloknak, akik munkanélküliként kezdik pályafutásukat.Mondandómhoz vág, amit a közelebbi múltban egyik szakmunkásképzô intézetünk igazgatója nyilatkozott: ha ez a torz szemléletmód, sorrend és értékrend változatlan marad, akkor tíz esztendô múltán nem akad szakember, aki megjavítsa a csapot, a villanyvezetéket és megorvosolja a betegeskedô bojlert.De hagyom immár háborgásaimat, nehogy túlságosan magamra haragítsam korunk életlátásának, érték- és sorrendjének felkent diktátorait. Annyit azonban hadd jegyezzek meg: bánom is én, összpontosítson csak a pénzre, a meggazdagodásra az, akinek a vagyon az istene. De megtörténhet, hogy egyszer majd észhez tér, és megérti, más is lett volna a világon, nemcsak az eszement kaparás, s másra is hallgathatott volna, nemcsak a zsebére. S éppen emiatt támad benne nyomasztó hiány, hogy tudniillik karcolásnyi nyomot sem hagyott a világon, s amint lecsukja a szemét, ki tudja majd, hogy ô is volt. És hiába fordítana buzgón a szekere rúdján, megkésik vele. Mert akkor már bezárulni kész elôtte az idô: eddig tartott, nincs tovább!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek