Röhögjünk együtt, Úristen!

Rendszeresen itt kezdi a napját. Leússza a penzumát, aztán elbeszélget civil barátaival, megvitatják a politikai történéseket; a világot persze nem váltják meg. Elnézegeti a fiatal, formás lányokat, akik eszébe juttatják a régi szép időket, amikor még az ő oldalán is fiatal, formás lányok sétáltak. Szinte hihetetlen, hogy Kállai Ferenc jövőre nyolcvanéves lesz. Végigjátszotta a világirodalmat, ma már csak kisebb színházi és filmes szerepekre mond igent.
- Régóta napi vendég a Lukácsban?
- Negyven éve. Most ugyan a vállam fáj, ki kell hagynom az úszást. Ez is jelzi, nem vagyok már fiatal. Nyolcvan felé az ember óvatosabb. Évtizedekkel előbb azt mondtam volna egy ilyen interjúban: Gyerünk, gyerünk, hajrá, magyarok! De ennyi idős fejjel mindenkinek csak azt ajánlhatom, ne hebrencskedjen, sem az életével, sem a gondolataival, mert azzal csak kárt tehet. Megfontolatlanul nem szabad belegázolni a búzába.
- Nem is hinné az ember, hogy jövőre már nyolcvanéves lesz.
- Pedig így van. Azt tudom, milyen volt az eddigi életem, arra pedig kíváncsi vagyok, milyen lesz a hátralévő időszakom.
- Különös, hogy épp ön int óvatosságra, aki mindig is nagy hevülettel élte az életét.
- Azok az idők elmúltak. Most már sok mindent másképp látok. Ha nagyon le akarnám egyszerűsíteni a mondandómat: a világ jó és rossz dolgokból áll össze, ahol a bonyolult emberi lény csak tévelyeg, egyaránt rátalál a jóra és a rosszra is. S nagyon meg kell gondolni, miként nyilvánul meg.
- Ön mindig azon melegében megmondta a véleményét?
- Előfordult. A Mérleg jegyében születtem, tehát a forrófejűség nem jellemző rám. Lelkiismeretlenül senkit sem uszítottam. Egyedül a szerelem vonatkozásában ettem nagykanállal az életet, de annak minden szépsége és gyötrelme örömömre szolgált. Visszatekintve a pályámra, a magánéleti katarzisok érettebbé tették azt, amit művészeti vonatkozásban akkor csináltam.
{p}
- Olvastam a portrékönyvében, hogy tényleg habzsolta az élvezeteket. Még orgiákról is szól a fáma.
- Az élet kínált ilyen lehetőségeket is, de nekem nem volt hozzá kedvem. Ahhoz sokkal felszabadultabbnak kellett volna lennem. A látványos, hideg, kitervelt paráználkodás távol állt tőlem. A szerelmet soha nem tudtam elképzelni intimitás nélkül. Nagy szenvedéllyel, nagy ambícióval éltem át a kapcsolataimat.
- Egymás után jöttek a nők, vagy alapvetően hűséges maradt Marához, a feleségéhez?
- Hatvan éve vagyok a feleségem mellett. Valószínűleg nem élte meg fájdalom nélkül a velem való együttlétet, de visszatekintve az életemre, csak azt mondhatom, úgy volt jó az egész, ahogy történt. Mostanában előfurakodó lelki tusámban Mara nyújt vigaszt. Azzal, hogy más nők is voltak az életemben, valójában nem követtem el bűnt. Én meg nyugtatgatom magam: az ember nem születik monogámnak. A feleségem soha nem élt vissza a helyzettel.
- Párja kitartása csodálatra méltó. Akkor sem hagyta önt faképnél, amikor tomboló szerelembe esett Colette Deréal francia színésznővel. A felesége tudta, hogy egyszer úgyis vége lesz, és ön vissza fog menni hozzá.
- Így van. Egyszer felmerült annak gondolata, hogy megszakítom a kapcsolatot a feleségemmel. Nem akartam erkölcsi és anyagi szempontból méltatlan helyzetben hagyni, szerettem volna, ha mindkettőnk élete rendezetten megy tovább. De ő csak annyit mondott: ne hirtelenkedjük el. Mindig pontosan tudta, mikor és meddig kell várnia, és azt is, mikor érezzen fájdalmat miattam.
- S önnek most van lelkiismeret-furdalása?
- Méghozzá nagyon erősen.
- Hogy lehet ez? Amikor letisztultak a gondolatai, amikor elrendezte a múltját? Vagy ilyenkor törnek felszínre a fájdalmat okozó cselekedetek emlékei?
- Igen. El-elnézem a feleségem, olyan, mint egy galamb. "Ezt volt szíved megcsalni?", vádolom magam. És ez nem póz! Nagyon mélyen érzem. Nem tudom, van-e hozzá tehetségem, erőm, hogy valamiféle kárpótlást fizessek neki. Félek, hogy nincs.
{p}
- Mi lenne a kárpótlás?
- Talán az segíti a helyzetünket, hogy nincsenek anyagi gondjaink. Pedig nagyon mélyről kezdtük. A háborúban bombatalálat érte a házat, ahol laktunk. Odamenekített a sors bennünket a Király utca 82-be, ahol feleségem családja befogadott egy időre. Esténként, lámpafénynél verseket mondtam. Mara szeme fénylett. Tőle kaptam önbizalmat.
- Most is kap?
- Most is. Igaz, ma már bizonyos dolgokról, amelyeket magam sem nagyon szeretnék, lebeszél, mert jobban átlátja a feladat súlyát.
- Például?
- Szerinte nem kell nekem már interjúkat adni, hiszen semmi újat nem tudok mondani. Néha elvállalok egy-egy rövidebb filmszerepet. A forgatás végén ebédre vagy vacsorára hívnak, de mivel diétáznom kell, nem szoktam elmenni. Azzal próbálnak győzködni, hogy nekem külön készítenek ennivalót, ettől viszont nem vagyok elragadtatva. Hol vannak már azok az idők, amikor következmények nélkül végigmulathattam egy bankettet? Csak hálát adhatok az Istennek, hogy túl sok baj nem ért.
- Az egészségére gondol?
- Pészmékerrel élek, és enyhe cukorbajom van. A színészi pálya prémiuma, hogy nyafogásaim közben mindenhol segítenek rajtam. Az orvosok kifejezetten kedvesek velem. Az utcán megszólítanak az emberek, most is, ahogy vártam magukra, s annyi szépet mondanak, hogy restelleném elmesélni.
- És nemcsak a rajongók bókolnak önnek, hanem a kitüntetéseket adományozók is. Nemzet színésze, örökös tagság, halhatatlanok társulata, díszpolgár - mindent megkapott már.
- Gyomán, ahol születtem és elemi iskolába jártam, még csak nem is álmodoztam effélékről. Azért felvetődhet a kérdés, hogy tényleg megérdemeltem-e én azt a sok elismerést. De amikor érzem a közönség szeretetét, ez többé nem kérdés számomra. És hát a nyolcvan év alatt volt időm, részben az élet által prezentált, részben az én rapszodikus természetem folytán átélt dolgokban, rezüméket megfogalmazni. Egy időben írtam is: Röhögjünk együtt, Úristen! címmel az ötvenhatos forradalom ideje alatt kellő hevülettel, no és alkoholos állapotban vetettem papírra a gondolataimat.
{p}
- Megvannak ezek az írások?
- A fiók mélyén lapulnak, a feleségem őrzi azokat.
- Sokszor került konfliktusba vehemens természete miatt?
- Az irigyeim szaporodtak attól, ha bizonyos helyeken, kicsit veszélyesebb időkben elmondtam a véleményemet. "Ki győz, világot fog át, / de közben elveszti önmagát. / Diadala olyan szomorú, / mint meghasadt fejen a koszorú" - ezt Ibsen írja A nép ellenségében. Ez volt az egyik legkedvesebb darabom.
- Legendásan összeforrt a nevével, már-már Kállai volt a "nép ellensége"!
- Igen, igen. És tudja, sokszor még ma is mérgezett a víz körülöttünk.
- Miért? Régen is az volt?
- Bizonyos darabokkal üzentünk. A színházban, mint kezdő lázadók, attól is boldogok voltunk, ha a színpadon az elnyomás, a zsarnokság ellen tudtunk mondani egy mondatot. Ilyenkor kicsit előbbre léptünk, hogy nagyobb hangsúlyt kapjanak a szavak. Mára kócosabbá vált a szabadságillúzió, igencsak meg kellene szűrni, melyik mondat után tegyünk felkiáltójelet. Az igazságot kutatva nem lehet állandóan felerősítve beszélni, tudomásul kell venni a szöveg differenciáltságát, s az sem mindegy, mikor és kikhez szól az ember.
- Aki végig felkiáltójeleket tesz...
- ... az be fog rekedni. Nem véletlenül hallani egyre gyakrabban földrengésekről, árvizekről, tűzvészekről. Ezek arra figyelmeztetnek bennünket, hogy még nem az ember az Isten. Miközben a világűrben járunk, idelenn nem tudunk egymás mellett élni.
{p}
- A film, amelyet nem kerülhetünk meg: A tanú. Hogy hosszú évekig be volt tiltva, csak jót tett neki. Mindenki megtalálta a módját, hogy megnézhesse.
- Talán a tiltás is hozzájárult a sikerhez. A hatalom sajátos kompenzációja miatt pénzt adott azokra a filmekre, amelyek nem a rendszer mellett agitáltak, hanem sejtetni engedték, hogy nincs minden rendjén. Támogatta a rázósabb témákat is, hogy elmondhassa, micsoda szabadság van nálunk. A tanú attól vált akusztikussá, hogy olyan dolgokat mondott ki, amiről otthon csak suttogni mertek az emberek. A titoknak mindig óriási a varázsa, s a szerelemben, a barátságban még erősebbé válik. Érdemes lenne megszívlelni a következőt: saját agitációnkat olyan tehetséggel kellene végezni, hogy mögötte a titok rejtsen egy olyan jövőbeni gondolatot, ami közérthetőbb a tömeg számára. A tömeg birtoklása hatalmas boldogság, ugyanakkor hatalmas veszély.
- A színész is képes hatni a tömegre, azaz a közönségre. Voltak felemelő pillanatai?
- A taps több órára képes boldogságot okozni. De lehet érezni az elismerés minőségét is. Ez attól függ, ki milyen mákonnyal rendelkezik, s ki mit hisz el. Tudni kell kiszűrni, hogy az előadás végén a közönség megszokásból tapsol-e, vagy pedig tetszésnyilvánításukban van valamiféle rajongás is. Én ezt csak nagy ritkán tudtam eldönteni. Például A nép ellensége előadásai során minden este együtt lélegeztünk a közönséggel, mindig megtörtént a csoda, ahogyan mi mondtuk, "megjött az Isten".
- És ha nem jön meg az Isten?
- Akkor is megsimogathatja magát az ember különféle pállott sablonokkal. A lényeg abban áll, hogy képes legyek a közönséggel elfeledtetni a hétköznapi gondjait. Ha sikerül rávezetnem a darab mondandójára, s nem a kifizetetlen villanyszámlájára gondol, akkor teremtek valamit, vagyis estéről estére Istennek érezhetem magam.
{p}
- Nem akarom elhinni, hogy izgulós színész.
- Azt a feszültséget, ami pályámon végigkísért, nem tudom kinőni. Most meg már pláne nem! Ha előadás végén megkérdezi az Isten: "Megérte, nem?", akkor érdemes volt izgulni. Újabban jöttem rá, hogy életem szerencsésebb szakaszait Isten alakította. Néha még most is tapasztalom, hogy vigyáz rám, de amikor nagyon elbízom magam emiatt, kis híján összeütközöm egy autóval.
- Mindent eljátszott, amire vágyott?
- Tulajdonképpen igen.
- Miket játszik manapság?
- Kisebb epizódszerepeket vállalok. Ezekkel szépen lecsengetem a pályámat, nem lépek ki egyből a nagy semmibe. Legalább helyén van az adrenalinszintem. Amúgy is olyan keserves a vérkeringésem, ha végre valami jó történik velem, azzal elhúzom egy hétig.
- Nem hiányzik egy gyerek, egy unoka?
- Úgy hozta a sors, hogy nem lett gyerekünk. De van kin segíteni. Az élettől való elválás nehéz lesz
- Gondol rá?
- Elég sokat. A kíváncsiság majd túlsegít rajta, hogy mi van odaát. Nem fogom tudni elmesélni, amúgy is annyi mindent elmondtam már magának. Mikor un meg?
- Most! Köszönöm a beszélgetést.