Anyanyelvi őrjárat

Érdemes tudni, hogy ez a nap eredetileg azoknak a halott lelkeknek az ünnepe, akikről a naptár név szerint nem emlékezik meg. Hogy sokat emlegetett ünneppé vált, szinte kultusza támadt, abban nagy szerepe van a Magyarországon is igen nagy múltú Benedek-rendnek. Idők folyamán azután a nagyobb hangsúly lassan áthelyeződött november másodikára, azaz (a) halottak napjára, s mindenszentek napja szinte ennek vigíliájává, előestéjévé lett. Ma már a halottak napját emlegetjük gyakrabban. Ez teljesen érthető, hiszen hozzátartozóink, szeretteink sírjának felkeresése, rendbetétele, virággal díszítése, tehát a halottainkra való kegyeletteljes emlékezés ehhez a naphoz kapcsolódik.
Hogy mindenszentek ünnepét milyen nagy tisztelet övezte, azt talán minden másnál jobban mutatja, hogy nagyon sok településünk nevében ott szerepel a mindszent szó. Van egy Mindszent nevű helységünk is Csongrád megyében, Szentes közelében, ezen kívül számos olyan összetett helynevünk, amelynek egyik tagja a mindszent. Íme, csupán néhány a sok közül, határainkon belülről is, kívülről is: Csehimindszent, Csonkamindszent, Garammindszent (Szlovákia), Jászómindszent (Szlovákia), Mátramindszent, Mindszentkálla stb. Ezek - és az itt fel nem soroltak - mind olyan települések, amelyeknek templomát a szentek, mégpedig az összes szent tiszteletére emelték. Bár ma már ilyen néven hiába keressük a térképeken, úgy érzem, meg kell még említenem nagy költőnk, Ady Endre szülőfaluját, Érmindszentet, amelynek megkülönböztető Ér- előtagja az Ér mellékére utal. Ez az erdélyi, Nagykároly közelében levő község költőnk születésének nyolcvanadik évfordulója alkalmából az Ady Endre nevet kapta. Azóta így ismerjük, így emlegetjük.
Feltűnhetett olvasóinknak, hogy bár az ünnep neve mindenszentek (így, kis kezdőbetűvel kell írni, ugyanúgy, mint minden más ünnep nevét is!), a helynevekben mindenütt mindszent alakot találunk. Vajon mi ennek a magyarázata?
A mi nyelvünknek, mint általában az uráli nyelveknek, ősi sajátsága, hogy a jelzett szó a többséget kifejező mennyiségjelző után is egyes számú: sok ember, tízezer forint, nem sok emberek, tízezer forintok. A minden után, amely nagy valószínűséggel a mind szó -n módhatározós alakja, s eredetileg azt jelentette: 'mindannyian, összesen', szintén egyes számban szokott állni a jelzett főnév: minden ember, minden nemzet. Indoeurópai nyelvek, előbb a latin, majd később a német hatására azonban többek között a minden szó mellett is szokásba jött a többes számú alak használata. Az 1466-ból származó Müncheni-kódexben még ezt olvashatjuk: "Mend scent napia", mai helyesírással: mind szent napja.  A mostani hónapnak, októbernek is ez a hagyományos neve: mindszent hava. De azután az ünnep nevében a mindenszentek forma terjedt el, majd vált általánossá, s ilyen egyeztetésű formák is felbukkantak és meg is maradtak a nyelvhasználatban: minden körülmények között, minden idők legnagyobb művésze stb.
Hogy nyelvhasználatunkban ilyen ingadozások is vannak, egyáltalán nem baj. A kétféle egyeztetés különbözőségével íróink-költőink nemegyszer tudatosan élnek. Ady például a Szeretném ha szeretnének című kötet címadó versében egyes számot használ ebben a sorban: "Vagyok, mint minden ember: fenség", ellenben egy másik kötetének címében többest, imigyen: A Minden-Titkok versei. József Attila pedig Betlehemi királyok című, gyönyörű költeményében a három király szájába ezeket a szavakat adja: "Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk! / Három király mi vagyunk.", a "boldogságos kis mama", Mária szájába viszont ezt: "Kedves három királyok, / jóéjszakát kívánok!"