Ahol a játékosok szeretik az edzőt

Mivel a Lokiról az elmúlt hónapokban már többször is írtunk, érdemes megnézni a szabolcsi együttest, hogy ott miként is sikerült egy NB I-es csapatot összehozni. Nos, nem könnyen: bár a kilencvenes évek közepén, végén többször is az első osztályban szerepelt a Szpari, 2000-ben kiesett onnan, és négy esztendőbe telt, mire visszatért. Ennyi idő alatt pedig sok minden megváltozott: egyrészt átépítették és igazán komfortossá tették a stadiont, másfelől pedig sikerült tulajdonos gyanánt egy stabil pénzembert találni, így megint három-négyezer ember járhat kéthetente Nyíregyházán a stadionba. Ez ugyan csak harmada-fele a korábban megszokottnak, de aki kitartóan böngészi a nézőszámlistákat, tudja, hogy ezzel az eredménnyel is dobogóközelbe lehet kerülni...
Mármint ezen a listán - mert a bajnokságban azért egész más elképzelések lehetnek. Az ugyanis teljesen világos, hogy az adott játékoskerettel már az első tizenkettőbe kerülés is igazán dicséretes lenne. Bár jobb a helyzet, mint Diósgyőrben - ahol a nyitány előtt két nappal még a szertáros néni edzett jobbszélsőként -, azért a rendelkezésre álló nem túl bő forrásokból igazán komoly játékosokat nem sikerült igazolni. Sikerült viszont komolynak tűnő edzőt szerződtetni: az első forduló gyenge eredményeiért hibáztatott Herédi Attilát Détári Lajos váltotta fel, akinek van neve a magyar labdarúgásban. Viszont eredményei edzőként még nincsenek. Egyszer ugyan jó csapatot faragott a kiesés ellen küzdő Honvédból, aztán pedig nagyszerű menetelésbe kezdett a Tatabányával, ám valahogy soha nem tud megragadni hosszabb távon sehol. Fogalmazzunk úgy: a labdarúgásról alkotott nézetei nem nagyon passzolnak a magyar futballt irányítók elképzeléseivel, és mivel ezeket a nézeteket nem is rejti véka alá, van gondja bőven. Hol az edzőképzés főistenével, hol a szövetségi kapitánnyal kóstolgatják egymást, legutóbb már az egyik partjelző haragját vívta ki.
Kétségtelen, a tréner összeszedte szépen a csapatot: bár sokszor orra alá dörgölik, hogy előszeretettel hagyja ki az edzéseket egyéb elfoglaltságra hivatkozva, tagadhatatlan, hogy játékosai imádják. És más játékosok is: amikor például a Fradiból kirúgták Pintér Attilát, a zöldek szószólói szépen bekopogtattak Furulyás téeszelnök úrhoz, hogy a focisták döntése szerint Détári kell edzőnek. Furulyás erre majdnem lenyelte a kaszáját, hiszen már rég megegyezett László Csabával, pontosabban a mögötte állókkal, és kijelentette, hogy a felvetés már nem aktuális; mindenesetre ez az anekdota akkor is jelzi a játékosok Détári-imádatát. Szeretik, kiállnak érte, és tudják, hogy ez viszont is igaz. Nemrég például több nyírségi játékosát ajánlotta a válogatottba, mert bölcsen úgy gondolkodott, hogy Henrik Larssont nemcsak Gyepes, hanem bármelyik magyar védő tudja szöktetni. Laskai Attilát különösen szereti, a legutóbbi, Győr elleni meccs után például kijelentette: ha tizenegy Laskaija lenne, már a középmezőnyhöz tartozna a Szpari. Az időzítés nem volt éppen ideális, hiszen Laskait éppen azon a meccsen állították ki...
Fájdalom, Détári Lajos fanatizálása esetenként hasonlóan sül el, mint hajdan Verebes József monológjai: emlékezhetünk, az egykori szövetségi kapitány elhitette az összes védőjével, hogy simán leveszik a pályáról a holland csatárokat, amiből mindaddig nem származott baj, amíg a magyar válogatott nem találkozott Hollandiával. A vége hét-egy lett, és nem ide... Détári most addig sulykolta játékosaiba, hogy igenis tehetségesek, mígnem a televízióban Szatke Zoltán már arról beszélt, hogy akár meg is hívhatnák a válogatottba. Túl azon, hogy azért felkapnánk a fejünket egy Szatke, Márton, Mező nyírségi bekksor láttán, amint Balakovval, Ibrahimoviccsal vagy Prsóval csatáznak, a mai válogatási elvekről tudhatjuk, hogy nem feltétlenül a tehetség és forma számít.
(Nem tartozik szorosan a Nyíregyházához, de érdekességképpen megemlítjük: szintén a tévében ömlengett az egyik újpesti támadó, hogy milyen gólerős, és nem lepné meg, ha végre kipróbálná őt Matthäus. Tényleg gólerős, tényleg megérett a válogatottságra, de történetesen éppen néhány napja  szerződött át a szövetségi kapitányhoz közel álló menedzserirodához...)
Szatkét, Mezőt vagy Laskait egyelőre nem hívják sem oda, sem a válogatottba, nekik Szabolcsban kell hétről hétre megfelelő teljesítményt nyújtaniuk. Ha az anyagaiakat nézzük, ez nem lehet nehéz: bár nincsenek túlfizetve a játékosok, mindig megkapják időben a pénzüket, márpedig ez ebben a bajnokságban igen nagy szó. Hogy pontosan ki áll a klub mögött, arról kevesen tudnak: több szurkolót is megkérdeztünk, de inkább nyeltek egy nagyot, és egyöntetű volt a vélekedés, hogy amíg nincs különösebb gond a csapattal, addig édesmindegy, honnan jön a pénz. Élvezik, hogy megint felkerültek a futballtérképre. Az egyik nagydarab srác például fölényesen mosolygott egyet, és azt mondta: végre megint az NB I-ben játszhatnak, kaptak egy igazán pofás stadiont, készülhetnek a diósgyőriek elleni bokszmeccsre, és szidhatják az RTL Klubot - hát kell ennél több az embernek?
És egy hét múlva már Laskai is játszhat.