Tégy a meghasonlás ellen!

A demagógia nagy klasszikusai is megirigyelhetnék azok bátorságát, akik százmilliárdokkal dobálóznak, miközben még fogalma sincs senkinek, hogy pontosan mi áll majd a határon túli magyarok kedvezményes honosításáról szóló törvényben. Pillanatnyilag még az sem biztos, hogy egyáltalán születik-e ilyen jogszabály a közeljövőben. Mindamellett ellenszámolók is akadnak. Szerintük csakis és kizárólag nyereséget hozhat az államkincstárnak a kettős állampolgárság megadása.
A szív azonban komoly dolog. Szívek szakadtak meg, amikor 1920-ban kihirdették a trianoni döntést. Az egykori leírásokból tudjuk, hogy az emberek sírtak az utcákon, voltak, akik öngyilkosok lettek, olyannyira elviselhetetlennek tűnt a példátlan országcsonkítás. Úgy telt el 84 év, hogy a magyarság lélekben sosem fogadta el Trianont. Ám a december 5-i népszavazás kimenetele még azt a lehetőséget is előrevetíti, hogy általa akarva-akaratlanul, közvetetten szentesítjük a békediktátumot. Az országcsonkítás után megvalósulhat a lélekcsonkítás.
A XX. század többszöri rendszer- és értékváltásai, valamint a világháborús vereségek gyengítették a nemzettudatot, ráadásul a 45 utáni "bűnös nép"-teória, a deheroizálás, az idegen érdekek eszményítése további felmérhetetlen károkat okozott a magyar önbecsülésnek. Az '56-os bal- és jobboldali hazafiak meggyilkolása miatt bűnben fogant Kádár-rendszer természetes gesztusa volt, hogy irtózott csaknem mindentől, ami nemzeti. Mialatt az úgynevezett szocialista táborban virágoztak a nemzeti kommunista diktatúrák - ezek mérges gyümölcseit rendesen meg is szenvedték a magyar kisebbségek -, addig nálunk elöntött mindent a százszor is hazug internacionalista generálszósz.
A kádári politikai klíma a gyökértelen, haspárti, "kaparj, kurta!" mentalitású tömegek felszaporodásához vezetett, ezek tagjai többre becsülték a kézzel fogható május elsejei ingyen sört, mint a kevésbé megfogható, de tartást adó nemzeti értékeket. Így lettünk lassan és talán jellemzően is a lakosok országa. Aki csak lakos, az védtelen. Belőle könnyen csinálhatnak konzumidiótát, pártkatonát, nagy löttyös indulattól vezérelt hőbörgőt, bármit. A lakos - indián a hazájában. Üveggyönggyel és alkalmi ígéretekkel a saját hosszú távú érdeke ellen fordítható.
A lakossal szemben létezik azonban a nemzethez tartozás élményét ismerő ember. Ő az, aki magyarként egy ezeréves kulturális erőtérben tudhatja magát. Ő az, aki távlatokat érzékel az időben előre és hátra. Ő az, akit - éppen a távlatok ismerete miatt - nehezen vezethetnek félre profithajhász vállalatvezetők, percemberkék és tökmagjankó politikusok. És ő az, aki birtokosa, érzelmi örököse a nemzeti közösség ősidők óta felhalmozott tapasztalatának, örömének és fájdalmának.
December 5-én a kettős állampolgárság lehetőségének megszavazásával, illetve egy majdani alkalmas törvénnyel enyhíthető az állandó szívfájdalom: Trianon. A nagy talány: hogyan voksolnak a lakosok? Ebben elháríthatatlan felelősséget visel a hangadó elit.
{p}
Vizsgálódjunk most kissé szűkkeblűen, a magyarországi magyar érdek szerint! Köztudott: vészesen elöregedő társadalom a miénk, csakúgy, mint a fejlett európai országoké. Évek óta komoly tanulmányok születnek az unióban arról, hány millió idegen dolgozóval kell erősíteni az európai gazdaságot, hogy a versenyképessége fennmaradjon. A fiatalabb korosztályba tartozó idegen munkásokra égető szükségük van azért is, hogy össze ne omoljon a társadalombiztosítási rendszerük, az idősek megkaphassák a nyugdíjukat, és ne romoljon, ne dráguljon az egészségügyi ellátás. Mi is ebben a cipőben járunk. Nem elhanyagolható nálunk a strukturális munkanélküliség; bizonyos hiányszakmákban nem kapni embert, a mezőgazdaság nehéz, kézimunka-igényes területein alig szegődnek el hazai dolgozók, ott jórészt erdélyi és kárpátaljai magyarokat találunk.
Nyugaton egyre kevésbé lelkesednek a merőben más kultúrájú, más vallású, más életfelfogású alkalmazottakért. Franciaországban és Hollandiában mostanában mindennaposak a súrlódások az idegenek és az őslakosok között. Az előbbi országban gyakran támadnak meg zsinagógákat, az utóbbiban mecseteket. Német városokban korábban török-kurd összecsapások voltak. Hazánk abban a szerencsés helyzetben van, hogy a munkaerő-utánpótlását a határon túli magyarokkal megoldhatja. Ha a magyar állampolgárok száma jelentősen szaporodhatna, az megnövelné az ország súlyát, nyilvánvalóvá és megkérdőjelezhetetlenné tenné nemzeti együvé tartozásunkat. Egyfajta magyar reneszánsznak lehetnénk tanúi, amely minden bizonnyal jótékonyan hatna az anyaország versenyképességére.
A szavazáson kifejezésre juttathatjuk: akarjuk-e, hogy a több millió határon túli testvérünk biztosan a mi genetikai és munkaerő-tartalékunk maradjon a jövőben is? A lehetőség elutasítása megrendítő érzelmi sokkot okozna százezreknek és százezreknek, főleg az elszakított részeken. Ez maga lenne a nemzeti szívinfarktus, maga lenne a lelki Trianon, maga lenne a meghasonlás. Hogy ez hová vezethetne? Acsarkodó politikusok helyett hadd idézzek egy nehezen megfellebbezhető erkölcsi tekintélyt, Jézus Krisztust: "Minden önmagával meghasonlott ország elnéptelenedik, minden önmagával meghasonlott város vagy ház elpusztul."