Pajszer helyett paragrafus

Időlegesen meghátrált a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a vasutas-szakszervezetek sztrájkfenyegetése miatt – bizonytalan időre elnapolta a szárnyvonalak megszüntetését. De, a kormányzat meglepetésére, ezzel nem sikerült elejét venni a munkabeszüntetésnek. A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke, Gaskó István, aki egyszersmind az egyik legnagyobb szakszervezeti szövetség, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának elnöke is, kijelentette: egyrészt a kormányzat nem adott megfelelő biztosítékot, hogy a sztrájkveszély elmúltával nem tűzi újra napirendre a szárnyvonalak megszüntetését, másrészt vannak egyéb követeléseik is. Nevesül: a kormány álljon el az egészségügyi reformtól, a nyugdíjszabályok januári megváltoztatásától, illetve alakítsa át a korkedvezményes nyugdíjra vonatkozó szabályozást.
Innentől kezdve a vita arról folyik, hogy illő-e sztrájkolni olyasmi ellen, ami nem közvetlenül az érintett munkavállalók dolga. A kormányzatnak kedvező értelmezés szerint a vasutasok kérhetik az államtól, mint tulajdonos-munkáltatótól, hogy emelje a bérüket, ne zárjon be szárnyvonalakat vagy ne vegyen el tőlük kedvezményeket, ellenben politikai hátsó szándékokat sejtet, ha az egészségügyi intézkedéseket illetően élnek sztrájkjogukkal. A Liga szerint azonban az egészségügyi szabályok változásai szociális helyzetüket legalább annyira érintik, mint egy esetleges béremelés elmaradása, így hát nyugodtan sztrájkolhatnak ez ügyben is.
Annyi e cikk írásának időpontjában is biztosnak látszik, hogy december tizenhetedikén lesz sztrájk, de hogy ez mit fog jelenteni, az egyelőre kétséges. A rendszerváltás idején megfogalmazott sztrájktörvény ugyanis nem kevés kétséget hagy afelől, hogy ki, milyen célból, hogyan sztrájkolhat, milyen színvonalú szolgáltatást köteles nyújtani a sztrájk ideje alatt. Jellemző a rendkívül nagyvonalú szabályozásra, hogy egy seregnyi kérdésben csak a Legfelsőbb Bíróság ítéletei, illetve az EU által hozott, általunk csak szentesített szabályok igazítanak el. A BKV idei sztrájkja során derült ki például, hogy a sztrájktörés szabályai sem igazán nyilvánvalóak – a közlekedési társaság a demonstráló sofőröket csak erre az alkalomra felvett sofőrökkel igyekezett helyettesíteni, ami jobb helyeken – akár a sztrájkolók munkavégzésre utasítása vagy utólagos elbocsátása – sztrájktörésnek minősül, kivéve, ha az elégséges szolgáltatás biztosításához, illetve életveszély elhárításához van erre szükség.
Sokféleképpen értelmezhető jogszabályok ide vagy oda, valószínűtlennek látszik, hogy a kormány engedne a hosszas viták és egyeztetések után létrejött, s vélhetően éppen a sztrájk napján a parlamentben is elfogadott, törvénybe öntött egészségügyi reformból. Hétfőtől tehát elsősorban az a kérdés, hogy meddig tart ki a Liga, csatlakozik-e esetleg más szakszervezeti szövetség az akcióhoz, vagy pedig előbb-utóbb a szolgáltatásokat igénybe venni nem tudó társadalom fog a számukra jelenleg inkább szimpatikus célokkal szembefordulni.

Jogos felvetések
Gyakorlatilag minden olyan sebből vérzik a Liga sztrájkja , amelyből az általános sztrájkoknak vérezniük szokás. A munkabeszüntetés ugyanis elsősorban a munkavállalói érdekérvényesítés eszköze, következésképpen elsősorban a munkáltatóval szemben szokás követeléseket megfogalmazni. A Liga kezdeményezésének kritikusai azt mondják, hogy a szakszervezet bérharcoljon, de ne avatkozzon olyan dolgokba, amelyről az emberek demokratikus választáson döntenek, vagyis a magyar államélet stratégiai kérdéseiről. Csakhogy a vasutasok a MÁV dolgozói, a MÁV meg az államé. A sztrájktörvény erre nézve nem igazít el: ugyan kimondja, hogy a dolgozókat gazdasági és szociális érdekeik védelmében illeti meg a munkabeszüntetés joga, de azt már nem, hogy mik ennek a korlátai. Innen nézve a Liga sztrájkja inkább jogos, mint nem.
A másik érdekes kérdés, hogy ebben az esetben teljesültek-e az előzetes feltételek, amelyeket a törvény megszab. Legalább hét napig egyeztetni kell, azután jöhet a figyelmeztető sztrájk, ami csak néhány óráig tarthat, hoszszabb munkabeszüntetés csak ezután következhet. A mi esetünkben vannak olyan hangok, mely szerint a Ligának a szárnyvonalak tekintetében folytatott egyeztetése „nem ér”, újra kellene kezdeniük az egészet, mert eddig az egészségbiztosítási rendszerről nem volt szó. Ők azt mondják, hogy egyéb követeléseik is megmaradtak, ezért nem kezdenek mindent elölről.
Végül bizonytalanságot szül az is, hogy az úgynevezett elégséges szolgáltatást biztosítani kell a sztrájktörvény szerint, azonban ennek pontos tartalmára nézve nincsen rendelkezés, így ez általában a felek megegyezésén múlik. Nehéz eldönteni, hogy hány vonatnak kell közlekednie december második felében ahhoz, hogy az ünnepekben meginduló csúcsforgalmat lebonyolítsák.

Bújj, bújj, zöld ág!
Amivel szemközt megálltunk, az a jellegzetes magyar bejárat: a kiskapu. Egy demokratikus rendszerben az emberek választáson döntik el, mit szeretnének az államtól. A képviseleti demokrácia ilyen. A sztrájk meg olyan, hogy nem nagyon nézi az alkotmányjogot, csak azt, kivel áll szemben, mit lehet a megfelelő eszközökkel kiszorítani, menet közben mely szabályokat kell betartani, hogy ne lehessen belekötni jogilag – oszt’ adj neki.
Elvileg a demokratikusan megválasztott Parlament döntéseit – a népszerűtleneket is ideértve – nem lenne szabad sztrájkkal befolyásolni. Különösen olyasmit, amihez a vasutasoknak semmi közük, legyen az egészségbiztosítási reform vagy felsőoktatási. Gyakorlatilag viszont az általános sztrájk a világ minden táján erre használatos. Ugyanis a munkabeszüntetés eleve utolsó fegyver, gyökerei szerint illegális dolog. Szerződtem, hogy dolgozom, mégsem dolgozom. A modern kor erre ráhúzott mindenféle, kissé nehezen értelmezhető szabályt – milyen célból lehet sztrájkolni, mi az elégséges szolgáltatás –, de a lényeg maradt, ami volt. Ha békén ülök és nem csinálok semmit, nem verem szét a cséplőgépet, nem dobálom a rendőrt kockakővel, akkor én kulturáltan fejezem ki egyet nem értésemet, és ezért engem nem szabad megbüntetni, az említett rendőr nem kardlapozhat meg, sőt még ki sem rúghatnak.
A magyar törvények azt mondják: a dolgozók gazdasági és szociális érdekeik védelmében sztrájkolhatnak. Az ilyet kiskapunak hívja a nép szája, pedig inkább nagykapunak kéne. Nincs az a munkavállalói törekvés, ami ebbe ne férne bele. Nincs odaírva, kitől követelhetnek, ezért aztán végül kimondhatjuk: bárhogy is legyen, a jog nem tiltja, hogy sztrájkoljanak akármiért, ami még az alkotmány kereteibe belefér. És az, hogy az egészségügyi rendszer maradjon úgy, ahogy most van – belefér.
Erkölcsileg megkérdőjelezhető, de jogilag támadhatatlan – hallottunk már ilyet sokszor, jellemzően a mindenkori hatalom képviselőitől, nem csoda, ha most a minden tekintetben kiszolgáltatott munkavállalóktól halljuk. Ez a szemlélet juttatott minket ide: amíg kiskapukon át kergetjük egymást, mindig ide jutunk majd vissza.

Ausztrál birkanyírók (1891)
Ez a XIX. század végi sztrájk öt hónapig tartott, és kulcsszerepet játszott az ausztrál Munkáspárt kialakulásában, illetve a szakszervezet megerősödésében. Kiváltó oka az volt, hogy a szigetország fő exporttermékének számító gyapjút előállító munkások szakszervezeteit a gyárak igyekeztek háttérbe szorítani. A sztrájk nem volt különösebben sikeres, mivel ugyan sokáig tartott, de az öt hónap kívül esett a birkanyírási szezonon, így mire lett volna munka, már nem volt, aki beszüntesse.

Angol szénbányászok (1926)
Talán a leghosszabb munkabeszüntetés volt ez, egyben az első nagy hatású általános sztrájk. A kiapadó készletekre és emellett a világpiaci árak csökkenésére a széntársaságok egyetlen megoldást ismertek: csökkenteni a munka költségeit. A szénbányászok hét hónapig sztrájkoltak, ebből az általános sztrájk csak kilenc napig tartott, célját nem érte el. Ez a munkabeszüntetés vetette fel először mindazon kérdéseket, amelyek azóta is előjönnek az általános sztrájkokkal kapcsolatban: az érdekeik védelmében fellépő szakszervezeteket azzal vádolták, hogy a demokratikus rendet veszélyeztetik.

Párizsi diáktüntetések (1968)
Ezt a néhány hónapig tartó eseménysorozatot elég nehéz pár szóba foglalni, ugyanis résztvevői annyi minden ellen léptek fel – az egész inkább az ország gondolkodásmódjának radikális megváltozásáról szólt, nem kézzelfogható követelésekről. Az események csúcsán, május tizenharmadikán több mint egymillióan vonultak fel Párizs utcáin de Gaulle tábornok konzervatív rezsimje ellen tiltakozva. Aztán az előrehozott választásokon jelentős többséggel újra de Gaulle-t választották elnökké.

Gdanski hajógyáriak (1980)
Augusztusban Lech Walesa vezetésével a Szolidaritás nevű féllegális szakszervezet indított sztrájkot a gdanski hajógyárban. A Jaruzelski tábornok rendszere ellen irányuló sztrájk egészen 1981 decemberéig tartott, akkor is csak a rendkívüli állapot bevezetésével sikerült azt lezárni.

Taxisblokád (1991)
A magyarországi rendszerváltást követő sokk ebben az általános sztrájkszerűségben öltött testet: elvileg a taxisok a benzin árának emelése ellen zárták le az utakat, de az eseményekben gyakorlatilag a rendszerváltás káoszával szembesülő lakosság rémülete fordult a körülmények szorításában küszködő kormánypártok ellen.

Forgatókönyvírók (2007)
Cikkünk írásának idején még folyik Hollywoodban a forgatókönyvírók sztrájkja. Azzal fenyegetik a stúdiókat, illetve a televíziókat, hogy ha nem részesülhetnek nagyobb arányban az elkészült művek hasznából, akkor a nézők millióit készülék elé ültető sorozatokat kénytelenek lesznek levenni a műsorról – a munkáltatók sokhoz már alternatív befejezéseket is írattak a szakszervezethez nem tartozó írókkal.

Kállai Márton felvételei
Szabad Föld-archívum