A mindennapink becsülete

Egy szegény kínai napi egy marék rizzsel is beéri – úgy tűnik, a szerény igényt jelképező szólást napjaink tükrében érdemes némiképp árnyalni. Itt van mindjárt a rizs. A földkerekségen többeknek alapvető tápláléka, mint a búza. Az utóbbi időben pedig alaposan megugrott az ára. Korábban tonnánként négyszáz dollár volt, s alig két év alatt ezer körülire szökött föl. Úgyhogy ez a rizs már nem az a rizs.
Kína, India és a többi feltörekvő ország adja a világ hatmilliárdot meghaladó népességének nagyobbik részét. Lélekszámuk növekedése és gazdasági fejlődésük is látványos. Átalakul a társadalom szerkezete, nő a városlakók száma, változnak a táplálkozási szokások. A tehetősebbek már nem elégszenek meg a növényekre alapozott, mondhatni vegetáriánus étrenddel. Kínában háromszáz-, Indiában pedig majd’ kétszázmillióra becsülik a középosztálybeliek számát, akiknek húsra, tejre, egyebekre is futja immár. Ezek termeléséhez tetemes mennyiségű takarmányra van szükség. Az ázsiai térség fokozatos megerősödését említik a világgazdaságot megrengető élelmiszersokk egyik kiváltó okaként.
A kőolaj és a földgáz drágulása a világ minden országában az energiafüggőség csökkentésére irányította a figyelmet. A megoldásként emlegetett megújuló energiák közé számítanak a bioüzemanyagok is. Ezen a téren Brazília a király, hiszen végtelen cukornádültetvényeiről vagy cukrot, vagy bioetanolt „szüretel” – vagy akár mindkettőt, attól függően, hogy a világpiacon melyiknek jobb az ára.
A „kukoricából bioetanol” programot fölényesen vezeti az Amerikai Egyesült Államok. A kukorica-nagyhatalom az idén összes termésének harmadát, mintegy százmillió tonnát fordít erre a célra. Érdekes módon ennek politikai motívuma is van: az USA mielőbb megszüntetné a közel-keleti térségből származó kőolajimportját, mert az érte fizetett pénzzel nem kizárt, hogy a terrorizmust „támogatják”. 
Európában a repce- és a napraforgóolajból készülő biodízel jelentősége nagyobb, mint a többi földrészen – kontinensünkön a dízelautók sokkal népszerűbbek, mint másutt. Az EU 27 tagállamában az összes növényolaj-termelés mintegy negyven százalékából készült biodízel. A repce kelendőségét jelzi, hogy a Magyarországon szokványos évi százezer hektár helyett az idén 250 ezerről takarították be a növényt.
Ezt a világszerte fellendülő bioüzemanyag-gyártást is az élelmiszerválság okaként emlegetik. Ezzel együtt eltúlozzák a bioüzemanyagoknak a nemzetközi élelmiszerpiacra gyakorolt hatását – véli Popp József, az Agrárgazdasági Kutató Intézet főigazgató-helyettese. Hiszen a bioüzemanyag-célú etanolgyártásra tavaly a globális gabonatermelés nem egészen öt százalékát használták fel. A kutató szerint jóval olcsóbb lehet majd a – most még kísérleti szakaszban lévő – cellulózból, tehát növényi melléktermékekből készíthető benzinhelyettesítő.
Ha már a mindennapi betevő ársokkjának okait firtatjuk, akkor a pénzt sem hagyhatjuk ki. A részvénypiacok gyengélkedésétől, a romló gazdasági kilátásoktól, a magas inflációtól, továbbá az amerikai jelzálogpiaci krízistől menekülő tőke keresni kezdte a nagyobb hozammal kecsegtető piacokat. A múlt év második felében a valós élelmiszerhiánynál nagyobb bajt sugalló hírektől segítve rá is lelt az agrártermékekre. Nem számítottak rosszul.
A bankok és a biztosítók sorra hozták létre és ajánlják ügyfeleiknek az ígéretes élelmiszeralapokat – Magyarországon is. De idővel a befektetők egy része jó profittal kiszállt, a spekulatív tőke továbbállt – állítja Fórián Zoltán, az Agrár Európa Kft. üzletág-igazgatója. Jelenleg csökkennek a gabonafélék és az olajos növények tőzsdei árai, ám a szakértők szerint a korábbinál magasabb szinten stabilizálódnak majd. Mindenesetre a kérdésre, miszerint új korszak kezdődött-e az élelmiszer-gazdaságban vagy csupán átmeneti kilengésről van szó, egyelőre nincs biztos válasz.

Szélsőségek
A világkereskedelemben – az élelmiszerekében is – két nézet ütközik. Az egyik szerint a szabad kereskedelemé, azaz a liberalizált adásvételé a jövő. Ebben az esetben az árakat nem befolyásolják a vámok és a támogatások. Ez elvi lehetőség, mert jelenleg a világ élelmiszer-termelését és -exportját meghatározó gazdasági térségekben más a gyakorlat. Az Európai Unió és az USA – eltérő módszerekkel ugyan, de – egyaránt védi belső piacát, saját termelőit: ez a protekcionizmus. A komparatív előnyök elmélete szerint minden országnak megvannak a többieknél előnyösebben, olcsóbban előállítható termékei, ezekre érdemes szakosodnia.
A fejlődő világ  az agrárexport könnyítése érdekében a vámok lebontását és a támogatások leépítését követeli. Nem csoda hát, hogy a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) tárgyalásai élelmiszerügyekben nehézkesek. Friss példa: nemrég a WTO hét éve tartó, úgynevezett dohai fordulóját megállapodás híján egy évre felfüggesztették.
Ráadásul az EU sem egységes. Északi tagállammi a nemzetközi kereskedelem liberalizálásában, vagyis a protekcionizmus megszüntetésében érdekeltek, a déliek már kevésbé. Hazánk a még meglévő vámok és támogatások mellett érvel. Nem hiába: gabonaféléinket sokáig a komparatív előnyt élvező termékek közé sorolták. Tengeri kikötő híján azonban a szárazföldi szállítás tonnánként 20-30 eurós többletköltsége drágítja a kivitelt – s ez alkalmanként fel is emésztheti az előnyt.

Lehetnénk éléskamra-ország
Hazánk valamikor az Osztrák–Magyar Monarchia éléskamrája volt, majd idővel a szocialista országok irigyelt bezzeg mezőgazdaságú országa lett. De hogy milyen titulusra számíthatunk az EU-ban, arra napjainkban még nem lehet egyértelmű választ adni.
Mert véssük jól észbe: Magyarország már nem termeli meg lakosai szükségletét például sertéshúsból, tejtermékekből, zöldség- és gyümölcsfélékből. Gazdaságaink kétharmada az EU által is ösztönzött néhány növény termesztésére szorítkozik. Az állattartási kedv a hivatalos szándékok ellenére csökken. Az unió által megkövetelt szigorú környezetvédelmi és állatjóléti kiadásokat a fogyasztói árakban a termelők nem érvényesíthetik. A versenytársakat, például az új mezőgazdasági csodaként emlegetett Brazíliát vagy a hatalmas megműveletlen tartalék területekkel rendelkező Oroszországot nem terhelik ilyen költségek.  A globális irányzatok megértése nélkül egyetlen, Magyarországon vagy bárhol Közép- és Kelet-Európában tevékenykedő mezőgazdasági termelőnek és élelmiszer-feldolgozónak sincs jövője. A biztató távlatot az ezerszer emlegetett összefogás, nem pedig a csaknem havi rendszerességgel újratermelődő élelmiszerbalhék ideiglenes hatástalanítása jelentené.

Holnapután
Jelenleg az élelmiszerárak növekedése megtorpant, de ez valószínűleg csak ideig-óráig tart. Minden, a témában érdekelt nemzetközi szervezet az árak növekedését jósolja. Jacques Diouf, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) főigazgatójának májusi, a kilátásokat elemző FAO-tanulmány megjelentetése alkalmából adott nyilatkozata szerint az élelmiszerek árai legalább tíz évig az inflációnál nagyobb ütemben fognak nőni. Hasonló véleményen volt korábban az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériuma is: bár ők csak 2010-ig mertek jóslatokba bocsátkozni,  az elkövetkező évekre ők is a 2007-eshez hasonló drágulást jósoltak.
Az első, sokkoló áremelkedéssel járó év mindenképpen hivatkozási alap az elemzésekhez. A felszínre került okok közül a szakértők igyekeztek kiszűrni azokat, amelyek nem strukturálisak, vagyis huzamosabb időn keresztül nem állnak majd fenn. Így próbálták kivonni az egyenletből, ami esetleges: a tőzsdei spekulációt, a természeti katasztrófákat. Azonban így is rengeteg olyan hatás maradt, ami a drágulás irányába hat. A városiasodás, a fejlődő országokban az étrend megváltozása, a bioüzemanyag-felhasználás, a kétségtelen klímaváltozás, a szállítási költségek növekedése nem fog elmúlni.
A FAO és az OECD közös elemzése a világpiac drámai növekedését vetíti előre: a marha- és sertéshús kereskedelme 50%-kal, az olajos magvaké 70%-kal nő 2016-ra. A fejlődő országokban felvetődő élelmiszer-keresletet nagyrészt másik fejlődő országok fogják kielégíteni.

A paraszt szája
Miközben az egész világ arról cikkezik, hogy mekkora élelmiszerár-emelkedés van, Magyarországon a gazdák nem örülnek, inkább azt állítják, hogy csődbe mennek. A látszat ellenére nem a gazdák bolondok, bár a társadalom nagyobb része úgy véli, hogy a „parasztnak mindig csak sír a szája”, meg „én sem kapok állami támogatást az informatikai vállalkozásomra”, tehát éljen mindenki a piacról, csendesen. A közmondásos városlakónak azért nincsen igaza, mert ő az uniós csatlakozással olyan ínyencségekhez jutott, hogy most már mehet Írországba informatikusnak vagy nyithat cukrászdát Bécsben, miközben az agrártámogatási rendszerünket úgy egységesítettük másik huszonnégy országéval, hogy mi még évekig jóval kevesebbet adhatunk a gazdáinknak, mint tizenöt régi uniós tagállam. Vagyis a közmondásos városlakó versenyelőnyt kapott, a mezőgazdaság meg súlyos, nyolc-kilenc éves versenyhátrányt.
Ezért ezúttal elég nehéz azt mondani, amit újságíróként annyira szeretünk kinyilatkoztatni: a tudás hatalom. Tessék érteni a világot, és akkor az majd a tenyerünkből eszik; tessék hozzá újságot olvasni, lehetőleg ezt itt, ni. A helyzetet ugyanis sokan értik, de ettől nem lesznek előrébb.
Mert az elemzők azt mondják, hogy az árak felfelé fognak menni – de az elemzésekben szó sincs a dinnyéről, sem az almáról. Ott búza van, olajos növények, rizs, tej, hús. Olajos növénnyel az uniós viszonylaton belül még érdemes tökölődni, de az unión kívül olyan olajnövények vannak, amilyenekről mi nem is álmodunk. Rizsünk egyáltalán nincs. Más gabonánk viszont van, és mivel annak még jó az ára, ellentétben a húséval és a tejével, ezért azt adjuk el.
Ami nem hús, nem tej, nem gabona és nem olajnövény, az csak annyiban lesz drágább, amennyiben elfagy a termés, vagy kiszárad, vagy a javát megeszi a mogyoróormányos. Vagyis a fő meghatározó rendszer – belpiaci viszonyok, unióhoz való viszony, a szervezettség szintje – változatlanok. Viszont az alapélelmiszerek drágulnak – és drágulni fognak. Ezt most a közmondásos városlakó is megérzi.
Megnyugtatásul: a mezőgazdaság nagyobb részének ettől nem lesz jobb.