Bogár, a hűséges

A szukának egy ugornyai villanyszerelő lett a gazdája, a törött lábúnak meg a barátom, a gátőr. Mindkettőből kemény, hűséges eb lett, akik a legzordabb télben se mennek fedett helyre. Az idegent eltűrik, de nem szeretik. Nekik csupán egyetlen ember létezik: a gazda.

Egy gátőrportán előfordul mindenféle jószág, de köztük vitathatatlanul Bogár az úr. Volt, mikor Jóska hetven kecskénél is többet tartott. Aki ismeri a kecskét, tudja: annak hiába beszél az ember, megy a saját feje után, és még kárt is csinál. A gátőr kecskéi egyedül Bogártól tartottak. Egyszer mégis megszöktek. Ráadásul vitték magukkal a birkákat is. Már egy hete odavoltak, mindent tűvé tettek értük. Már Bogár is teljesen megbolondult. Reggel eltűnt, délben visszajött, és ugatott, morgott, kereste az emberek tekintetét, de azok a kecskékkel voltak elfoglalva. Aztán a negyedik napon Bogár is eltűnt. Egy hét múltán aztán azt mondja lent a mércénél egy halász, hogy megvannak a kecskék! Vagy két kilométerre a gátőrháztól, egy leomlott part alatt, a Tisza mellé szorulva – Bogár őrzi őket. A hű eb kinyomozta őket, csak hát az emberek nem akartak olvasni a tekintetében.

És Bogárnak nemcsak a szeme jó, de a füle is. Nemrég a gátőrház udvarán arról tanakodott sok szakember, hogy merre kéne erősíteni a gátat. Gulács környékén volt a legrosszabb a helyzet, elindult hát a delegáció, hogy megnézzék a helyszínt. Kocsival mentek, körbe a kövesúton, Jóska is ment velük persze. Gulács Jándhoz a kanyarogókkal együtt vagy tíz kilométer, gyalog két óra. Egy óra múlva feltűnt a töltésen Bogár, és földig érő nyelvvel leült a gazdája lábához.

Mindenki el volt hűlve. Honnan tudta ez a kutya, hogy pont ide fognak jönni, hogy pont itt találja a gazdát? Jóska persze csak mosolygott, bolond lenne elárulni a titkot. Nekem se árulja el. Pedig én gyakran találkozom velük. Bogár azonban velem szemben is tartja a három lépés távolságot. Elfogad, mert már régen ismer, s az elé dobott szalonnabőrt is elveszi – de a kezemből soha. Közben pedig néz rám, furcsa, hideg, távolságtartó szemmel. Olykor-olykor igazi vádló tekintetet látok, mintha valamit mondani akarna. És sejtem is, hogy mit – pedig bizony isten, nem én dobtam le a hídról.

Csak az vigasztal, hogy így néz minden idegenre.