Eldőlt a pénztári végső ütközet

Több szervezet, valamint magánszemély is az Alkotmánybírósághoz fordult a törvény megsemmisítését kérve – ám az óra ketyegett, a január 31-i határidőig az érintetteknek dönteniük kellett. Aki nem nyilatkozott, annak március 1-jével automatikusan megszűnik a magán-nyugdíjpénztári jogviszonya, és számlaegyenlegét átutalják az állami nyugdíjalapba. A visszalépők tagi kifizetései (tagdíj-kiegészítések, reálhozam) adómentesen felvehetők lesznek.

Aki magán-nyugdíjpénztári tag maradt – százból minden harmadik ember –, a 2011. december 1-je után megszerzett, nyugdíjalapot képező jövedelmei után nem szerez további szolgálati időt az állami rendszerben. Annak ellenére, hogy fizetése után a munkaadó változatlanul az állami társadalombiztosításba utalja a 24 százalékos munkáltatói járulékot (ennek neve december 1-je után nyugdíj-hozzájárulásra változik). Vagyis a továbbiakban csak a pénztárba utalt 10 százalékos járulékrész után számíthat járandóságra.

Jelen pillanatban nem lehet tudni, ki döntött jól. Vegyük előbb azt a 102 ezer embert, aki kitartott a magánnyugdíjpénztára mellett. Nagy kérdés, hogy a pénztárunk egyáltalán életképes marad-e! A pénztárak csak március 1-jén kapják meg a hivatalos adatokat arról, hogy melyik szervezetnél hányan maradtak tagok, és csak ekkor derül ki, hány szervezet képes talpon maradni. A Stabilitás Pénztárszövetség számításai szerint négy és nyolc között lehet a „túlélő” pénztárak száma. Ha ugyanis a taglétszám kétezer fő alá esik, vissza kell adniuk az engedélyüket. Hogy mi történik ilyenkor? A tag nyilatkozhat egy másik pénztárba való átlépési szándékáról. Ha ezt nem teszi meg, akkor – innentől ismerős lehet az eljárás! – visszakerül az állami nyugdíjrendszerbe…

Az ugyebár jól látszik a demográfiai, költségvetési mutatókból, hogy a „biztos” állami rendszerre sincs garancia, a jövőben a jelenlegi színvonalon sem lehet finanszírozni a nyugdíjakat (lásd publicisztikánkat). Aki nyugodt akar lenni az időskori megélhetése felől, annak jelentős vagyont kell felhalmoznia.

Solymár Attila gazdasági elemző szerint egy 30 év alatti fiatalnak – nyugdíjas koráig – az életszínvonalára költött pénze (ideértve a rezsiköltségét, a szórakozásra fordított összeget stb.) legalább 10 százalékát kell félretennie; egy 30-40 évesnek a 15-20; egy 40-50 évesnek akár már a 25-30 százalékát. A szakember szerint az öngondoskodás legbiztosabb módja az életbiztosítás: legalább 100 ezer forintos éves befizetéssel és tíz évre érdemes kötni. Ennyi idő alatt a befektetés 1,3-szorosa lehet a végső összeg, de húsz év esetén akár a tőkéjének három-négyszeresét is visszakaphatja.

Az öngondoskodás létfontossága és mikéntje tehát adott. Már csak a „miből” kérdéses...