Ha daganatos vagy leukémiás a gyermek

Mikor először hallottam az 1996-ban életre hívott Reménysugár a Dél-alföldi Haematológiai és Onkológiai Gyermekbetegekért Alapítványról, rögtön sejtettem, hogy olyan felnőttek állhatnak mögötte, akik megjárták a poklok poklát. Az alapítvány négy megye (Csongrád, Békés, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok) leukémiás és daganatos betegeit segíti, azokat a gyermekeket, akiket a Szegedi Tudományegyetem Gyermekklinikáján, dr. Bartyik Katalin adjunktus osztályán gyógyítanak. Kecskeméten találkoztam egy művész házaspárral – ebben a cikkben szeretnének inkognitóban maradni –, akik végig hittek abban, hogy gyermeküket nem veszíthetik el. S a nehéz út végén csatlakoztak az alapítványhoz.

Zsolt: Képtelenek vagyunk kimondani a betegség nevét. Még akkor sem, ha tudjuk, a mi gyerekünk már meggyógyult. Sokáig csak elhessegetjük magunktól a gondolatot: velünk ez nem történhet meg. Ahogy elhangzik a diagnózis, attól a pillanattól kezdve minden átértékelődik, másképp látjuk a dolgokat. Hátunkon a teher, cipelni kell, nem lehet letenni. Letargiába nem szabad esni éppen akkor, amikor a gyerekünknek támaszra van szüksége.

Bella: Hetekig autóban aludtunk, mert nem tudtuk tovább fizetni a bérlakást. Ha az ügyeletes orvos megengedte, akkor lekucorodtunk gyermekünk betegágya mellett. Megannyi átvirrasztott éjszaka, kialvatlan szemek, lassacskán azt is elfelejtettünk, milyen a pihentető alvás. A kórterem tartozékai lettünk: egy idő után minden gyerek hozzánk fordult segítségért. Tudatosult bennünk, hogy nem vagyunk egyedül, mások is ugyanolyan nehéz helyzetben vannak, mint mi. Így kicsivel könnyebb volt elviselni a bajt.

Zsolt: A legszörnyűbb az, hogy a beteg gyermeknek nemcsak saját fájdalmaival kell megküzdenie, hanem szülei hiányával is. Bár a kórházban mindent megtesznek érte a gyógyítók, az édesanya vagy az édesapa közelségét ők sem tudják helyettesíteni. A mi doktornőnk mindenkit határtalan szeretettel vesz körül, olyan helyzetekben is képes törhetetlen bizalommal fordulni a családtagokhoz, amikor már lehet tudni, hogy a kis betegnek nincs sok ideje hátra…

Bella: Egyik sorstársunk, aki szintén átélte a rettegést, a kiszolgáltatottságot, létrehozott egy alapítványt a gyógyítás körülményeinek jobbítása érdekében. Sikerült is egy olyan szobát kialakítani, ahol a szülő együtt lehet beteg gyermekével. Ha nem is a teljes gyógyítás alatt, de a kezelés nehéz szakaszaiban mindenképpen. A támogatások lehetővé teszik, hogy az orvosok (nővérekkel együtt!) eljuthatnak külföldi szakmai kongresszusokra. Számos kis keresetű ember támogatja az onkológiai osztály építését. Ám arra még nem volt példa, hogy egy tehetős vállalat mellénk állt volna…

Zsolt: Mi, művészek összefogtunk. Elkészítettük az alapítvány honlapját, melyet azóta is gondozunk. Olyan művészeket hívunk koncertezni, akik telt házat produkálnak, és a jegyárakból igyekszünk segíteni. Néhány fellépő időnként lemond a tiszteletdíjáról, hogy így járuljon hozzá céljainkhoz. És ha már a nézők bent vannak, a zene által ők is gyógyulhatnak. Egészséges emberek és beteg gyerekek egyaránt nyerhetnek rajta.