Akiket lehet szeretni

Való igaz, Hajdú János fiai Horvátországban remekül teljesítenek. Attól függ, hogy mihez képest? – kérdezhetné persze egy fanyalgó drukker, hiszen Athénban, az olimpián negyedikek voltunk, ráadásul azzal a helyezéssel sem voltunk elégedettek. Az igazság az, hogy Szegeden vagy Veszprémben egy-egy diadalittas estén, amikor valamelyik klubcsapatunk a sok légióssal lelkesítő győzelmet arat a soros kupában, a kocsmák mélyén elhangzik az a jóslat, hogy „egyszer, meglátjátok, a válogatottnak is bejön egy nagy eredmény”. És ilyenkor a jövendölők világbajnoki elsőségre vagy olimpiai aranyéremre gondolnak.
Nos, ez a horvátországi vb kristálytisztán megmutatta, hol a helyünk a világban. Egyelőre, sajnos, nem a világ tetején, még ha nem is látótávolságon kívül a csúcstól. Az olimpiai bajnok franciák elleni mérkőzés alatt centiméterre kiszámolhattuk, melyik gall fiú mennyivel nagyobb klasszis, mint magyar ellenfele. Nincs nálunk Abalo, Karabatic, Dinart, Narcisse, Fernandez, márpedig ők valamennyien világklasszisok. Nekünk ebből a minőségből egyetlen Nagy Lacink van. Hát persze, hogy Gál, Ilyés, a két Iváncsik, Császár vagy Eklemovics kitűnő játékos. De nem világklasszis. A különbség annyi, amennyi a 27 és a 22 gól között van – ami a végeredmény volt. A franciák minden bizonnyal a horvátokkal játsszák majd a döntőt, ha nem így lesz, azt csak maguknak köszönhetik. A mieink számára az ötödik helyezés lehet a cél, s ehhez az első nagy lépést megtettük a svédek legyőzésével. Ez a bravúr 1986-ban sikerült utoljára. Már csak ezért is érdemes volt kimenni Zágrábba… 
A világbajnokság kellemes meglepetése lehet számunkra Nagy László érett játéka. A korábbi fontos versenyeken is elvártuk tőle a világklasszishoz méltó alakítást, ám ezzel olykor adós maradt. Most viszont igazi vezéregyénisége a válogatottnak, kiválót nyújt védekezésben, és a góljai is a legjobbkor jönnek. Skaliczki László volt szövetségi kapitány, Hajdú János elődje azt prognosztizálta egy beszélgetés során, hogy a jelenlegi csapat a 2012-es londoni olimpiára érhet be. Kétségtelen, sok még az együttesben a tartalék, azt azonban tudni kell, hogy mi idehaza szegény ember módjára, azaz vízzel főzünk. A sportág egyre népszerűbb világszerte, Horvátországban Balicék nagyobb sztárok a futballistáknál, a világbajnokság pedig még rátett egy lapáttal… A növekvő népszerűség pedig növekvő anyagi támogatást is jelent. Nálunk viszont ez nem így működik: mondhatni kétcsapatos a bajnokságunk, melyet vagy a Veszprém nyer meg, vagy a Szeged. Sinka László főtitkár szerint nagy erőfeszítéseket tesznek a hátország erősítésére. Szivacslabdás kiscsapatok állnak harcban, a gyerkőc kézisek száma – már az óvodás kortól számítva – a tízezret közelíti. Ebből pedig csak kijön majd néhány Nagy Laci…
 
Lassan éledezik téli álmából a magyar futball, és ez az ébredés meglehetősen nyűgös. Felkészülési meccseket játszanak a fiúk. Addig nincs is baj, míg külföldi ellenféllel nem hozza össze őket a végzet. A bajnoki címre áhítozó Újpest Angliába látogatott, ahol három mérkőzést vívott egy hét alatt. Az eredmény három vereség, pedig nem világrengető klasszisok álltak a túlfélen: a másodosztályban a kiesés ellen harcoló Southampton például 5-2-re verte a lilákat. Nem járt jobban a Győri ETO sem: ő a szomszédban, Pozsonyban kapott egy hatost az Artediától.
Ha valaki azt hinné, hogy a Mikulás vagy a Jézuska valami nagy ajándékot hozott a magyar futballnak – az bizony hiába reménykedik!