Rózsavölgyi István: 80!

Akkoriban még ünnepségszámba ment egy-egy hazai futóverseny, hiszen egyszerre három világhírű 1500-asunk is volt: Rózsavölgyi, Iharos, Tábori. Világcsúcsok egész sorát érték el, s akinek volt szerencséje látni őket – e sorok írójának többször is –, elmondhatják: legalább olyan élményt jelentett Rózsavölgyiék versenyzése, mint Puskásék fociparádéja. A világ legjobb atlétája címet ugyan Iharos Sándor kapta 1955-ben, ám az ő pályafutása gyakorlatilag ezzel véget is ért.

Rózsavölgyié az 1960-as római olimpiai egyik titkos esélyesének számított 1500 méteren. A felázott talaj azonban nem kedvezett neki, nem sikerült megvernie a korszak egyik zseniális futóját, Elliot-ot. A dobogóra azért felállhatott – olyan idővel, aminek egyesek mai is örülnének…

Azután persze ő is felhagyott a versenyzéssel, s távozásával kezdetét vette a honi középtávfutás hanyatlása. Rózsavölgyi edző lett, sokáig dolgozott a tatai edzőborban, s hosszú ideig az öttusázók futóedzője is volt. A régiek mesélik erről a rendkívül szerény emberről, hogy elsőnek érkezett az edzésre és utolsónak távozott. A népligeti pályára például minden reggel hat órára futott be, hogy a fagyos téli napokon begyújtsa a kis vaskályhát és meleg vízről gondoskodjon az edzés végére. Szigorú volt és nagyon következetes. Nem rajta múlott, hogy azóta sincs hozzá mérhető középtávfutónk.

Boldog születésnapot, Rózsavölgyi István!