Talma királysága

A kép nyilván akkor került a város fölé, amikor Gábor világbajnok lett. Megérdemelte, irigyeltem is nyakából a babérkoszorút – de mit tegyünk, ha anno a piros, tokozott 125-ös Danuviám nem repült úgy, mint az ő Apriliája! Talán ezért a hirdetésért is szerettem az egyébként mindig zsúfolt 206-os buszon utazni…
 

A reklámot azóta levették, versenyzőnk már nem jár a világ előtt, az idők során történt vele egy s más, lapunkban nemrég adtunk hírt róla. Most éppen a MotoGP úgynevezett „király kategóriájában” versenyez, a homokfutó helyett most soklovas hintót hajt, lévén az új motorja 800 köbcentis. Hogy az átülés nem volt zökkenők nélküli, azt az egykori világbajnok helyezése is bizonyítja. Barcelonában, a Katalán Nagydíj világbajnoki futamán a 17. lett, ez az utolsó helyet jelentette, és olyan apró sikereknek kell örülnie, hogy a győztes Valentino Rossi nem tudta lekörözni! Ismerve Gábor elszántságát, kitartását és tehetségét, abban biztosak lehetünk, hogy lesz ez még jobb is. De, tessék mondani, mennyivel lesz jobb? Hamarosan ott fog csatázni Rossival, Jorge Lorenzóval, Casey Stonerrel? Ki tudja?

Az egyébként könnyen horkanó média egyelőre méltányos a motorossal, és nem veti a szemére, miért is kellett a biztos sikert feladni egy beláthatatlan kalandért. Ami, ha bejön, a versenyzőt igazolja – de ha nem?

Nem könnyű manapság ítélkezni egy-egy sporteredmény fölött. Itt voltak a jégkorongozóink: évtizedek hosszú sora után kijutottak a svájci világbajnokságra, ahol ugyan egy fia pontot nem szereztek, de mégis egy egész ország együttérzését tudhatták maguk mellett a jégen. A szakmai értékelésekből is a végtelen türelem és megértés csendült ki: „Mi nem vagyunk téli ország, nekünk ilyen hokink van, ennek kell örülni.”

Vagy itt van Szávay Ági esete: üstökösként tűnt fel a teniszsportban. Aztán produkált egy olyan bűn rossz idényt, amire csak kevesen gondoltak. Természetesen voltak, akik szóvá tették a kissé korán bizonyított sztárallűrjeit, de minden meg lett bocsátva, amikor megverte Venus Williamst. Most azt figyelik hívei: hogyan tovább?

Aztán: női kosárlabdázóink eljutottak végre az Európa-bajnokságra, de semmi maradandó jelet nem hagytak maguk után, botrányosan rossz játékkal kikaptak és szép csendben haza is jöttek Lettországból. Hogy megúszták szolid kritikával, az elsősorban Rátgéber Lászlónak szólt – aki remek edző, ám csodát ezúttal ő sem tett.

A sok felemás sportsikert azért soroltam fel, hogy becsülni tudjuk azokat a sportágainkat, melyek esőben, sárban, hóban és fagyban csak szállítják, szállítják a pompázatos sikereket – a kézilabdára, a vízilabdára, az úszásra, a kajak-kenura, jobb korszakaiban a vívásra, öttusára gondolok. Ezektől azt kellene megtanulni, miként lehet tartósan a csúcson maradni. Vagy akár egy budai háztetőn…