A vidék focija

Nem tagadom, Diósgyőr a szívem csücske. Elmondhatatlan, mit éreztem, mikor diákkoromban – nagy ritkán – a stadionjának smaragdzöld gyepén dobálhattam magam kapusként. Jövőre lesz százéves az egyesület – és annyit kap születésnapjára, hogy a száz gyertyát torta helyett talán mégsem a koporsóján kell meggyújtani.

ÉletstílusPalágyi Béla2009. 07. 11. szombat2009. 07. 11.

Kép: diosgyor , miskolc , foci , labdarugas , nb1 foto bb

A vidék focija
diosgyor , miskolc , foci , labdarugas , nb1 foto bb

Amikor kilencvenéves volt, kis híján már eltemették: a „gyári pályán” a Borsodi Volán játszott, a négy betűt – DVTK – pedig kispályás amatőrökből verbuválódott csapat éltette tovább valahol a bajnoki regiszterek legalján. Aztán a közeli Bőcs kisegítette őket: átadta a második osztályban való indulás jogát. Újra lett DVTK, lettek szurkolók és szólt a „Hajrá, Diósgyőr!”. De aztán jöttek a felelőtlen ígérgetők, a szerencsevadászok, a futball hiénái – és ma ismét Bőcs felé fordul a 171 548 lakosú város: „Ugyan, segítsetek már!” És úgy hírlik, a 2881 lakosú kis falu segíteni fog. Tetszik érteni? Az a település fogja kihúzni a bajból a legnagyobb megye székhelyének százesztendős múlttal rendelkező focicsapatát, ahol annyian sem laknak, mint a Torontál úti lakótelepen.

Beszéljünk hát Bőcsről, hiszen ebben a cikkben ők jelentik a szívderítő példát. Valamikor, a rendszerváltás táján pénzhez jutott a falu. Talán éppen a sörgyár fizette ki a telek árát, ahová felépült. Jó bankba is került a pénzük, megbízhatóan, szépen fialt, az önkormányzatnál pedig összeültek a falu bölcsei: mire költsék a hozamot? Osszák szét támogatásként a szociálisan rászorulók között, vagy a négyszáz általános iskolás egészséges fejlődését biztosítsák belőle? Az utóbbi mellett döntöttek, így pénzt kaptak a focisták és a kézilabdások. Hogy aztán ebből eredmény lett, Fradit verő gárda, a második vonalban sokáig listavezető, végül a negyedik helyen végző – megelőzve a rangsorban olyan megyeszékhelyeket, mint Békéscsaba, Szolnok –, ez már a helyiek zsenialitását dicséri. Tóth László edzőét, a segítőiét, akik hétéves gyerkőcöket már mezbe bújtatnak és tornákon indítják őket. Mindezt teszik évi ötvenmillió forintból – se többől, se kevesebből!

Idevágónak érzek még egy példát: amikor cefetül állt az MTK szénája, a klub élő legendája boltról boltra járt, úgy tarhálta össze a pénzt a focira. Volt, aki ötszáz forintot adott, volt, aki ötvenezret. Ezenközben találkozott össze a jelenlegi mecénással, aki fél órára fogadta, de végül öt óra lett a beszélgetésből – valamint mára egy stabil háttér.

Kicsit azért kanyarodjunk vissza Miskolchoz. Az ország egyik első kőszínházát ott építették, nyaranta világhírű zenei fesztiváloknak ad otthont. Van egyeteme, számos középiskolája, vára, múzeuma, sőt vármúzeuma, működik mindegyik zökkenőmentesen. De egyetlen rendezvényén sem láttam egyszerre 35 ezer embert, csak a stadionban – hát persze, hogy focimeccsen. Nos, a csapatra Miskolcon hatvanmilliót szán az önkormányzat. Tegyük hozzá: még ennyi pénz sincs Kazincbarcikán, Dunaújvárosban, Egerben, Salgótarjánban, Veszprémben és még annyi patinás helyén a futballnak. Nem kellene Bőcsön egy országos konferenciát rendezni a témában?

Ezek is érdekelhetnek