Lassabban apasztja a vagyont

Időutazást tettünk nemrég Szigetcsépen, ahol úgy éreztük magunkat, mintha ezer esztendőt visszamentünk volna az időben. A legenda szerint ugyanis itt tartották méneseiket a honfoglaló magyarok. Őseink lovai apró termetű, szívós jószágok voltak. Olyanok, mint Németh Zoltán barátságos hucul lovai. Átlátunk a marjuk fölött, miközben zavartalanul bóklászunk közöttük. Rúgástól, harapástól nem kell tartani.

– Megmondaná, mennyi lovat számlál a ménese?
– Őseink sem számlálták, mi sem tesszük – kapjuk a kurta választ. – Eleink úgy vélték, ha számon tartják lovaikat, akkor az ártó szellemek vagy elvesznek belőlük, vagy hozzátesznek néhányat. Harminc fölött járunk már, noha nyolc éve egy csődörcsikóval meg egy kancával kezdtük.

Mindez amolyan hagyományőrző tréfa természetesen, hiszen valamennyi lovuk törzskönyvnek nevezett személyi igazolvánnyal rendelkezik. De milyen is a hucul ló? Nevét a szakirodalom egy kárpátaljai népcsoportra vezeti vissza. Az egykori Osztrák–Magyar Monarchia csaknem valamennyi utódállamában van belőlük, de a legtöbbet Lengyelországban tartják.

– Látják azt a törzsmént? – mutat egy külön karámban legelésző nemes állatra a gazda. – Egész télen a szabadban volt – miként a többi lovunk is –, alig ment be a fedett helyre. Nomád körülmények között érzik jól magukat, nem igénylik a csillogó-villogó istállót. Abrakot nem kapnak, jól elélnek a szénán is, és egytől egyig kiváló kondícióban vannak – paskolja meg az egyik kanca farát.

Adódik a kérdés: ha mindez igaz, miért nem tartanak többen hucul lovat? Németh Zoltán szerint azért nem, mert Magyarországon csak a nagy ló a ló. Némelyik akkora „elefánt”, hogy művészet rá felmászni. A hucul emberléptékű, kedves fajta, előnyös tulajdonságai között első helyen áll hihetetlenül jó idegrendszere. Némethék például a család lovas íjász szenvedélye miatt választották. Egyenletes a vágtája, nemcsak a vágtaugrás felső holtpontján, hanem bármikor kilőhető a célra tartott nyílvessző.

A hucul lovak közötti megmérettetést a Krakkói Egyetemen dolgozták ki lengyel tudósok. Húsz feladatot kell teljesíteniük a párosoknak, valamennyi a kezelhetőséget, az idegrendszert teszi próbára. Át kell haladni például egy libikókához hasonló szerkezeten. Kötélidegzet kell ehhez, hiszen az átbillenés még az embert is próbára teszi. A biztonságos mozgást a lovaknak hegyi terepen kell igazolniuk. Ilyen Szigetcsépen nincs, ezért aztán építettek egy piramisnak nevezett meredek dombot. Hucul-ösvénynek is hívják.

Németh Zoltán büszkén említi, hogy tavaly Szigetcsépen tartották a fajtát tenyésztők első baráti találkozóját, amit azóta újabbak követtek. A végére maradt a kényes kérdés:

– Hogy állnak a „hucul vagyonnal?
– Addig nyugodtan mászatjuk a piramist, gázolunk a vizesárokban, amíg a lovak nem igénylik vállalkozásunk, a Capriovus Tojásfeldolgozó Kft. támogatását. A lovakat és más őshonos állatainkat hetvenhektárnyi földünk tartja el. A jó hucul lovak segítenek az üzletben is. Olyan külföldi partnereimet is nyugodtan a hátukra ültetem, akik még életükben nem lovagoltak. Élményük a kapcsolatépítésben mindennél többet ér.