
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Az Európai Bizottság azt szeretné, ha 2020-ra 20 százalékra emelkedne a megújuló energiaforrások aránya az EU-tagállamokban. A tervek szerint Magyarországon ezt az arányt 2013-ra 14 százalékra kellene emelni. Partner lesz-e a lakosság? – ezt firtatta a Forsense 1000 fő megkérdezésével.
A Forsense közvélemény-kutatásból kiderül, hogy a magyar emberek jelentős része ismer alternatív energiaforrásokat vagy hallott ezekről. A válaszolók mindössze 18 százaléka nem tudott spontán megnevezni egyetlen típust sem. Az önállóan leggyakrabban említett illetve ismert energiaforrás a napelem volt (62 százalék), ezt követte a napkollektor (41 százalék), a hasonló arányban említett (34-35 százalék) szélturbina és geotermikus energia, míg a biomasszát az összes megkérdezett 16 százaléka említette. A fenti lehetőségek felsorolásával a válaszolók lényegesen nagyobb arányban, 70 százalék felett számoltak be az alternatív energiaforrások ismertségéről.
A kérdezettek jelentős hányada fontosnak tartja hagyományostól eltérő energiaforrások terjesztését: a megkérdezettek 57 százaléka szerint nagyon fontos, míg 26 százalék szerint fontos az alternatív energiaforrás népszerűsítése. (A válaszolók mindössze 2 százaléka tartotta a kérdést lényegtelennek.)
Arra a kérdésre, hogy alkalmaznának-e alternatív forrásokat a háztartás energia szükségletének kielégítésére, a válaszok döntő többségben pozitívak voltak, csupán 13 százalék volt nemleges a 84 százalék igen mellett. A válaszolók 43 százaléka vágna bele biztosan vagy valószínűleg egy ilyen beruházásba. A kérdezettek valamivel több, mint a fele viszont valószínűleg illetve biztosan nem költene egy ilyen beruházásra.
Korcsoport szerinti bontásban megfigyelhető az is, hogy a fiatalok (18 és 35 év közöttiek) e téren is hajalmosabbak az innovatív szemléletre: 56 százalékban biztosan, illetve valószínűleg költenének egy ilyen invesztícióra. Ez az arány a 35 és 54 év közöttieknél 49 százalék, míg az 55 év felettiek 31 százalék.
A lakóhely típusa is hatással van a véleményekre: a megyei jogú városokban 49 százalék, a falvakban 43 százalék, Budapesten 38 százalék azok aránya, akik valószínűleg, illetve biztosan költenének ilyen befektetésre.
A kérdezettek a 60 százaléka azt állította, hogy lakása alkalmas lenne arra, hogy alternatív energiaforrást alkalmazzon, míg 26 százaléka ennek ellenkezőjét mondta. A településtípus szerinti bontásnál megfigyelhető, hogy minél kisebb egy település, annál nagyobb azok aránya, akik alkalmasnak tartják lakásukat alternatív energiaforrás bevezetésére: míg például a fővárosban ez az arány 38, addig ugyanez a falvakban 70 százalék.
A Forsense rákérdezett arra is, hogy mennyit tudnának áldozni egy beruházásra. Az összes megkérdezett 21 százaléka 1 millió forint alatt, 28 százaléka 1-2 millió forint között, míg 4 százaléka több mint 2 millió forintot tudna áldozni egy alternatív energiaforrás beruházásra, a válaszadók 47 százaléka nem tudott pontos összeget meghatározni.
Arra a kérdésre, miszerint milyen költségekkel járna egy olyan beruházás, amellyel az otthoni energiaigény felét ki lehet elégíteni a válaszolni tudók 10 százaléka egy millió forintnál kevesebbre tippelte, 30 százalékuk egy és két millió forintra, további 20 százalékuk kettő–három millió forintra becsülte, míg a kérdezettek 10 százaléka szerint egy ilyen beruházás akár négy millió forint felett is lehet. A kérdezettek 10 százaléka szerint egy ilyen invesztáció 1-3 év alatt térül meg, 25 százalékuk 1-6 évre, 12 százalékuk 7-9 évre teszi ezt az időt, míg a kérdezettek legnagyobb része, 31 százaléka, azt gondolja, hogy több mint 10 év.
Az állami támogatás ellenére a megkérdezettek legnagyobb része (34 százalék) azt gondolja, hogy a fejlesztésekhez való forrásokat önerőből kell előteremteni, 33 százalék mondta, hogy pályázati forrásokból is lehet gazdálkodni, míg a legkevesebben, 20 százalék a kedvezményes hitelt említette.
/* Font Definitions */
@font-face
{font-family:Wingdings;
panose-1:5 0 0 0 0 0 0 0 0 0;
mso-font-charset:2;
mso-generic-font-family:auto;
mso-font-pitch:variable;
mso-font-signature:0 268435456 0 0 -2147483648 0;}
@font-face
{font-family:Tahoma;
panose-1:2 11 6 4 3 5 4 4 2 4;
mso-font-charset:238;
mso-generic-font-family:swiss;
mso-font-pitch:variable;
mso-font-signature:553679495 -2147483648 8 0 66047 0;}
@font-face
{font-family:Garamond;
panose-1:2 2 4 4 3 3 1 1 8 3;
mso-font-charset:238;
mso-generic-font-family:roman;
mso-font-pitch:variable;
mso-font-signature:647 0 0 0 159 0;}
@font-face
{font-family:Calibri;
mso-font-charset:238;
mso-generic-font-family:swiss;
mso-font-pitch:variable;
mso-font-signature:-1610611985 1073750139 0 0 159 0;}
/* Style Definitions */
p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal
{mso-style-parent:"";
margin:0cm;
margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:12.0pt;
font-family:"Times New Roman";
mso-fareast-font-family:"Times New Roman";}
h1
{mso-style-next:Normál;
margin:0cm;
margin-bottom:.0001pt;
text-align:justify;
mso-pagination:widow-orphan;
page-break-after:avoid;
mso-outline-level:1;
text-autospace:none;
font-size:13.0pt;
font-family:Garamond;
mso-font-kerning:0pt;
font-weight:bold;}
p.MsoFootnoteText, li.MsoFootnoteText, div.MsoFootnoteText
{margin:0cm;
margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:10.0pt;
font-family:"Times New Roman";
mso-fareast-font-family:"Times New Roman";}
p.MsoHeader, li.MsoHeader, div.MsoHeader
{margin:0cm;
margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
tab-stops:center 8.0cm right 16.0cm;
font-size:12.0pt;
font-family:"Times New Roman";
mso-fareast-font-family:"Times New Roman";}
p.MsoFooter, li.MsoFooter, div.MsoFooter
{margin:0cm;
margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
tab-stops:center 8.0cm right 16.0cm;
font-size:12.0pt;
font-family:"Times New Roman";
mso-fareast-font-family:"Times New Roman";}
span.MsoFootnoteReference
{vertical-align:super;}
p.MsoBodyText, li.MsoBodyText, div.MsoBodyText
{margin-top:0cm;
margin-right:0cm;
margin-bottom:6.0pt;
margin-left:0cm;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:12.0pt;
font-family:"Times New Roman";
mso-fareast-font-family:"Times New Roman";}
p.MsoBodyText2, li.MsoBodyText2, div.MsoBodyText2
{margin-top:0cm;
margin-right:0cm;
margin-bottom:6.0pt;
margin-left:0cm;
line-height:200%;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:12.0pt;
font-family:"Times New Roman";
mso-fareast-font-family:"Times New Roman";}
p.MsoBodyText3, li.MsoBodyText3, div.MsoBodyText3
{margin-top:0cm;
margin-right:0cm;
margin-bottom:6.0pt;
margin-left:0cm;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:8.0pt;
font-family:"Times New Roman";
mso-fareast-font-family:"Times New Roman";}
a:link, span.MsoHyperlink
{color:blue;
text-decoration:underline;
text-underline:single;}
a:visited, span.MsoHyperlinkFollowed
{color:purple;
text-decoration:underline;
text-underline:single;}
p
{margin-right:0cm;
mso-margin-top-alt:auto;
mso-margin-bottom-alt:auto;
margin-left:0cm;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:12.0pt;
font-family:"Times New Roman";
mso-fareast-font-family:"Times New Roman";}
pre
{margin:0cm;
margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
tab-stops:45.8pt 91.6pt 137.4pt 183.2pt 229.0pt 274.8pt 320.6pt 366.4pt 412.2pt 458.0pt 503.8pt 549.6pt 595.4pt 641.2pt 687.0pt 732.8pt;
font-size:10.0pt;
font-family:"Courier New";
mso-fareast-font-family:"Times New Roman";}
p.Szvegtrzs2Arial, li.Szvegtrzs2Arial, div.Szvegtrzs2Arial
{mso-style-name:"Szövegtörzs 2 + Arial,13 pt,Sorkizárt,Utána: 0 pt,Sorköz: 1,5 sor";
mso-style-parent:"Szövegtörzs 2";
margin:0cm;
margin-bottom:.0001pt;
text-align:justify;
line-height:150%;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:13.0pt;
mso-bidi-font-size:12.0pt;
font-family:Arial;
mso-fareast-font-family:"Times New Roman";}
p.behzs, li.behzs, div.behzs
{mso-style-name:behúzás;
margin-top:0cm;
margin-right:0cm;
margin-bottom:0cm;
margin-left:35.4pt;
margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:12.0pt;
font-family:Garamond;
mso-fareast-font-family:Calibri;
mso-bidi-font-family:"Times New Roman";
mso-fareast-language:EN-US;}
p.krds, li.krds, div.krds
{mso-style-name:kérdés;
margin:0cm;
margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:12.0pt;
font-family:Garamond;
mso-fareast-font-family:Calibri;
mso-bidi-font-family:"Times New Roman";
mso-fareast-language:EN-US;
font-weight:bold;
mso-bidi-font-weight:normal;}
span.behzsChar
{mso-style-name:"behúzás Char";
mso-ansi-font-size:12.0pt;
mso-bidi-font-size:12.0pt;
mso-ascii-font-family:Garamond;
mso-fareast-font-family:Calibri;
mso-hansi-font-family:Garamond;
mso-bidi-font-family:"Times New Roman";
mso-fareast-language:EN-US;}
p.nemfelolvashat, li.nemfelolvashat, div.nemfelolvashat
{mso-style-name:"nem felolvasható";
mso-style-parent:behúzás;
margin-top:0cm;
margin-right:0cm;
margin-bottom:0cm;
margin-left:35.4pt;
margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:12.0pt;
font-family:Garamond;
mso-fareast-font-family:Calibri;
mso-bidi-font-family:"Times New Roman";
color:red;
mso-fareast-language:EN-US;
font-style:italic;
mso-bidi-font-style:normal;}
span.krdsChar
{mso-style-name:"kérdés Char";
mso-ansi-font-size:12.0pt;
mso-bidi-font-size:12.0pt;
mso-ascii-font-family:Garamond;
mso-fareast-font-family:Calibri;
mso-hansi-font-family:Garamond;
mso-bidi-font-family:"Times New Roman";
mso-fareast-language:EN-US;
font-weight:bold;}
span.nemfelolvashatChar
{mso-style-name:"nem felolvasható Char";
mso-style-parent:"behúzás Char";
mso-ansi-font-size:12.0pt;
mso-bidi-font-size:12.0pt;
mso-ascii-font-family:Garamond;
mso-fareast-font-family:Calibri;
mso-hansi-font-family:Garamond;
mso-bidi-font-family:"Times New Roman";
color:red;
mso-fareast-language:EN-US;
font-style:italic;}
span.Ershangslyozs
{mso-style-name:"Erős hangsúlyozás";
color:#4F81BD;
font-weight:bold;
font-style:italic;}
p.Kiemeltidzet, li.Kiemeltidzet, div.Kiemeltidzet
{mso-style-name:"Kiemelt idézet";
mso-style-next:Normál;
margin-top:10.0pt;
margin-right:46.8pt;
margin-bottom:14.0pt;
margin-left:46.8pt;
mso-pagination:widow-orphan;
border:none;
mso-border-bottom-alt:solid #4F81BD .5pt;
padding:0cm;
mso-padding-alt:0cm 0cm 4.0pt 0cm;
font-size:12.0pt;
font-family:"Times New Roman";
mso-fareast-font-family:"Times New Roman";
color:#4F81BD;
font-weight:bold;
font-style:italic;}
span.KiemeltidzetChar
{mso-style-name:"Kiemelt idézet Char";
mso-ansi-font-size:12.0pt;
mso-bidi-font-size:12.0pt;
color:#4F81BD;
font-weight:bold;
font-style:italic;}
span.HTML-kntformzottChar
{mso-style-name:"HTML-ként formázott Char";
mso-ascii-font-family:"Courier New";
mso-hansi-font-family:"Courier New";
mso-bidi-font-family:"Courier New";}
p.Buborkszveg, li.Buborkszveg, div.Buborkszveg
{mso-style-name:Buborékszöveg;
margin:0cm;
margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:8.0pt;
font-family:Tahoma;
mso-fareast-font-family:"Times New Roman";}
span.BuborkszvegChar
{mso-style-name:"Buborékszöveg Char";
mso-ansi-font-size:8.0pt;
mso-bidi-font-size:8.0pt;
mso-ascii-font-family:Tahoma;
mso-hansi-font-family:Tahoma;
mso-bidi-font-family:Tahoma;}
@page Section1
{size:612.0pt 792.0pt;
margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt;
mso-header-margin:35.4pt;
mso-footer-margin:35.4pt;
mso-paper-source:0;}
div.Section1
{page:Section1;}
/* List Definitions */
@list l0
{mso-list-id:-132;
mso-list-type:simple;
mso-list-template-ids:-1692895874;}
@list l0:level1
{mso-level-tab-stop:74.6pt;
mso-level-number-position:left;
margin-left:74.6pt;
text-indent:-18.0pt;}
@list l1
{mso-list-id:-131;
mso-list-type:simple;
mso-list-template-ids:1298189236;}
@list l1:level1
{mso-level-tab-stop:60.45pt;
mso-level-number-position:left;
margin-left:60.45pt;
text-indent:-18.0pt;}
@list l2
{mso-list-id:-130;
mso-list-type:simple;
mso-list-template-ids:-616035786;}
@list l2:level1
{mso-level-tab-stop:46.3pt;
mso-level-number-position:left;
margin-left:46.3pt;
text-indent:-18.0pt;}
@list l3
{mso-list-id:-129;
mso-list-type:simple;
mso-list-template-ids:-94235674;}
@list l3:level1
{mso-level-tab-stop:32.15pt;
mso-level-number-position:left;
margin-left:32.15pt;
text-indent:-18.0pt;}
@list l4
{mso-list-id:-128;
mso-list-type:simple;
mso-list-template-ids:-1248320058;}
@list l4:level1
{mso-level-number-format:bullet;
mso-level-text:
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu