
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Kapcsold ki! – adta ki a jelszót a Külügyminisztérium és az Európai Bizottság napokban indult kampánya: egyszerű tippekkel tízezreket lehet megspórolni. Válságban ez még inkább fontos. A kampánnyal szeretnék segíteni a lakosság energiatakarékossági törekvéseit.
Rövid időn belül át kell alakítanunk kényelemről alkotott fogalmainkat. Az energia egyre drágul, s akár akarjuk, akár nem, rá leszünk kényszerítve a takarékosságra – mondta a kampányindító sajtótájékoztatón Magyar Gábor, a WWF munkatársa. Franciaországban a készenléti üzemmód évente egy atomreaktornyi energiát használ, az állandóan bedugott töltők az elhasznált energia csupán öt százalékát fordítják töltésre, a fogmosáskor folyó csap nyolcszor annyi vizet használ, mint a két öblítés között elzárt – hangzottak el az elgondolkodtató tények. A ma gyártott háztartási gépek feleannyit fogyasztanak, mint a tíz évvel ezelőttiek, ám ezek lecserélése nélkül is pénzt és energiát takaríthatunk meg – lássuk tehát a Kapcsold ki! kampány tippjeit.
1. Vegyük lejjebb a fűtést: a hőmérséklet egyfokos csökkentésével fűtésszámlánk 5-6 százalékkal is csökkenhet.
2. Kapcsoljuk le a villanyt: öt hagyományos izzós lámpa lekapcsolásával évi 400 kilogrammal csökkenthető a széndioxid-kibocsátás.
3. Használjunk energiatakarékos égőket: teljes élettartama alatt egyetlen égővel 12 ezer forintot is megspórolhatunk – ezeket azonban nem tanácsos sűrűn kapcsolgatni.
4. Húzzuk ki a mobiltelefon-töltőt: becslések szerint a töltő által elhasznált áram-mennyiség 95 százaléka megy kárba, ha a töltőt állandóan bedugva tartjuk
5. Kapcsoljuk ki teljesen az elektromos készülékeket: egy átlagos televízió készenléti állapotban használja el áramfogyasztása negyven százalékát - évente kilencezer forintot is spórolhatunk a főkapcsoló használatával.
6. Használjunk tölthető elemet digitális fényképezőgépünkbe vagy zenelejátszónkba: amellett, hogy hosszabb távon anyagilag is jobban járunk, veszélyes hulladékot sem termelünk feleslegesen.
7. Zuhanyozzunk fürdés helyett: a tusolás negyedannyi energiát használ, mint a fürdés. Még jobb, ha kis vízátfolyású zuhanyrózsát használunk, ami olcsó, de ugyanolyan jó, mint a nagy vízfogyasztásúak.
8. Zárjuk el a csapot: egy fogmosás alatt nyolc liter víz is elfolyhat, ám ha csak öblítéskor nyitjuk meg a csapot, csak egy liter vizet használunk. Ha fogmosópohárral öblítünk, még ennél is kevesebb a vízfogyasztás. Figyeljünk oda a csöpögő csapokra is, hisz rengeteg vizet pazarolnak.
9. Csökkentsük háztartási hulladékunkat: kerüljük az egyszer használatos és az előre csomagolt termékeket, műanyag zacskók helyett pedig használjuk saját kosarunk, bevásárlótáskánk.
Természetesen nem csupán a lakosságnak van teendője, az Európai Uniónak és a kormánynak is meg kell tennie saját lépéseit – ahogy azt a sajtótájékoztatón Hegyi Gyula, Európa Parlamenti képviselő is kifejtette. A nem megfelelő energiahatékonyságú háztartási gépeket már vizsgálja az unió, s ami nem éri el a szükséges szintet, ki fogják zárni az európai piacról. Az ökocímkén, környezetbarát besoroláson is dolgoznak Brüsszelben – tette hozzá a képviselő. Ne érezzük tehát hiábavalónak saját kis lépéseinket: tegyük meg mi is, ami tőlünk telhető!
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu