Termálvizek: a miniszter is egyetért

Szabó Imre környezetvédelmi miniszter részben egyetért az államfőnek a vízgazdálkodási törvény módosítása kapcsán megfogalmazott aggályaival. A tárcavezető erről a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón beszélt – olvastuk az alternativenergia.hu-n.

EnergiaSzabad Föld Online2009. 07. 03. péntek2009. 07. 03.
Termálvizek: a miniszter is egyetért

Sólyom László nem írta alá és megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a vízgazdálkodási törvény módosítását tartalmazó jogszabályt, amelyet június 15-én fogadott el az Országgyűlés.

A köztársasági elnök indoklása szerint a vízgazdálkodási törvény kötelező erővel előírja, hogy a kizárólag energiahasznosítás céljából kitermelt termálvizet vissza kell táplálni a kivétel helyére, a felszín alatti vízrétegbe. Az Országgyűlés által most elfogadott módosítás pedig lehetőséget adna a termálvíz-kitermelőknek, hogy a vízügyi hatóságtól egyedi felmentést kaphassanak a visszatáplálás alól. Szabó Imre a kormányszóvivői tájékoztatón hangsúlyozta: természetesen  nem ért egyet azzal, hogy az ipari méretekben, energetikai célra használt termálvizet ne kelljen visszatáplálni, de egyéb esetekben a hatóság dönthessen.

Sólyom László álláspontja szerint a termálvizek visszatáplálása fontos a felszín alatti egységes vízbázis megóvása szempontjából. A termálvizek ugyanis kapcsolatban vannak az ivóvízkinccsel, amely szinte teljes egészében a felszín alatti vizeken alapul Magyarországon. Mivel ezek a vízkészletek meglehetősen lassan pótlódnak természetes úton, a kitermelt termálvíznek minél nagyobb arányban vissza kell kerülnie a föld alá . A visszatáplálás fontos a felszín feletti vizek minősége és az élővilága megóvása céljából is. Ugyanis a termálvizekben lévő vegyületek, valamint a maradék hő megbillentheti azoknak a felszíni vizeknek a biológiai egyensúlyát, amelyekbe a termálvizet vezetik – áll a köztársasági elnök indoklásában.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek