
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Bajnokesélyes vízilabdacsapata lehet Dobó városának: a hírek szerint ősztől a BVSC vízilabdacsapatának színe-java az egri uszodában tempózik tovább. A vasutasok edzője, Gerendás György szerint a két évre szóló megállapodást még nem írták alá, de az egri klub elnöke már beavatott a részletekbe.
- Az Eger szeretne kitörni a középmezőny szürkeségéből, a BVSC-t pedig az itteni jó szakmai feltételek vonzzák, ezért valószínűleg megszületik a frigy - magyarázza Halmos R. Péter, az Egri Vízilabdaklub ügyvezető elnöke.
Mint ismeretes, a vasutascsapat anyagi gondokkal küzdött, ezért keresett rendezett anyagi helyzetű vidéki arát. Az egriek az utóbbi három évben, hála a lelkes szponzoroknak, azaz a ZF Hungária, valamint a helyi cégek, vállalkozások támogatásának, éltek, mint hal a vízben. Az utóbbi időben az önkormányzat is mélyebben nyúlt a zsebébe, s a korábbi négy- helyett évente tízmillió forinttal segíti e kiemelt sportágat. A nagy úszó- és vízilabdás hagyományokkal büszkélkedő város azonban többre vágyott a közepes pólómeccseknél. Annál is inkább, mert a hevesi sportrajongóknak lassan nincs hol szurkolniuk: megszűnt a futballcsapat, és Kasziba hajdan ünnepelt röplabdás lányai sem ütik már a labdát.Az egykori bajnok BVSC több vidéki csapattal is tárgyalt, s jelenleg úgy tűnik, az Eger mellett kötelezi el magát. A vasutasklub emellett megtartja OB I-es csapatát, de az Euroliga kivívott indulási jogát átvinnék a hevesiekhez. Sajtóhírek szerint már összeállították annak a nyolc játékosnak a névsorát, akik ősztől a közös csapatot erősítik. Gerendás György edző azonban egyelőre nem erősítette meg, hogy kikkel gyakorol majd az egri fedett uszodában.{p}- A játékosokkal csak azután tárgyalunk, ha aláírtuk a megállapodást az Egerrel. Most azon vagyunk, hogy megegyezzünk a közös munka feltételeiben. Ha sikerül, mi lehetünk az első fecskék, akik a legkiválóbb eredménynyel kecsegtető vidéki csapatot hozzuk létre. Fontos, hogy a Magyar Vízilabda Szövetség állásfoglalása szerint a vízilabda többi fellegvára - Szentes, Szolnok, Szeged - ugyancsak megkapja a fejlődéshez szükséges támogatást. Más sportágak mellett a kosárlabda és a röplabda példája is mutatja, hogy nem a fővárosi együtteseké a jövő. Könnyen lehet, hogy egy budapesti mamutcég pénzben többet tud letenni az asztalra. Egy vidéki gárda azonban a városától kapja az igazi megbecsülést, s ez az erkölcsi támogatás megfizethetetlen - mondta Gerendás.
Hogy Eger magáénak érzi a most formálódó csapatot, s hogy tömött lelátó és tomboló közönség fogadja majd a vasutasokat, abban egészen biztos az egri klub elnöke. Már idén is ezer-ezerötszáz néző szorongott a tribünön, amikor a vendéglátók a Honvéd vagy a Vasas ellen szálltak vízbe. Bizakodik benne, hogy sikerül áthozni a BVSC gerincét képező játékosokat, Szécsit, Nyékit, Gór-Nagyot, Kis Gábort, s júniustól megkezdődhet a közös felkészülés. Távolabbi terveik szerint szeretnék hazacsábítani az egri "nagyágyúkat" is: a Honvédban játszó olimpiai és világbajnok Birost és a Vasasban pólózó világbajnok Madarast. Halmos R. Péter reméli, hogy végre megtörik a varázs, s nem csupán fővárosi gárdák neve sorjázik majd a bajnokság első öt helyén. A hevesi megyeszékhely lehet az első a sportág rendszerváltás utáni történetében, ahol akár bajnokot is avathatnak. Az idősebbek még emlékeznek arra, hogy a hetvenes évek elején szurkolhattak utoljára kupagyőzteseknek az egri uszodában, amikor még az olimpikon Pócsik Dénes volt a helyiek hátvédje. Ha a vasutasokkal megerősített csapat hasonló sikereket arat, akkor nem marad el a Dobó téri ünneplés, sőt a pezsgőfürdő is kijár majd a pólósoknak.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu