Az örökifjú Fenyő Miki

Májusban jelent meg legújabb CD-je, a Mister Rock and Roll, amely rövidesen az aranyalbumok sorába léphet. Akik ismerik, tudják: megszállott, szenvedélyes, elhivatott képviselője a rocknak, s talán ezért is tartják sokan a rock and roll hazai királyának. És nem is járnak messze az igazságtól.
- Miért épp Mister Rock and Roll lett az album címe?
- Ez egy vallomás, amelyből kiderül, miként kísértett meg a rock érzése. Ahogy gyerekfejjel először hallottam rock and rollt, úgy éreztem, ki van jelölve az utam. Szinte azonnal engedtem ennek a csábításnak, ennek az érzésnek úgy, mint ahogy egy szépasszony biztató jelzésének sem lehet ellenállni.
- Mi az, amit a rock and rollnak köszönhetsz?
- Mindent. Azt, hogy fiatalnak érzem magam, hogy a közönség szeret, a szabad gondolkodást, a rock ugyanis maga a fiatalság. Olyan szabadságot adó érzés, amely leváltotta a tanulmányi értesítőt, és a tehetséget helyezte eléje. Nincs megkötöttség, megszüntette a korlátokat, csak az őszinte, tiszta gondolat létezik.
- A közelmúltban két elismerés is ért. Megkaptad a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjét, és a XIII. kerület díszpolgára lettél. Mit jelentenek ezek neked?
- Azt, hogy az emberek, a közönség szeret. Ez nagyon fontos. Némi elégtétel a műfajnak és egy kicsit nekem is.
- Tudod-e, hogy a közönség és a szakma hová helyez?
- Nagyképűség nélkül mondom: nem érdekel a szakma véleménye, fanyalgása. Az egy szűk kör, egy sajátos zsűri, amelyet nem az igazi értékítélet vezérel a véleményalkotásban, hanem a féltékenység. Számomra pedig csak egyetlen értékítélet létezik, a közönségé. Hogy eddig eljutottam, valószínű azt jelenti, hiteles voltam. Mindig, minden időben a feladat érdekelt és annak hiteles megvalósítása.
{p}
- Nem megkeseredettség ez? Azért kérdezem, mert pályád során több tehetséget is felfedeztél, egyengetted útjaikat, ám szinte valamennyiből válás lett.
- Ma már egyik sem bánt, egyik miatt sem szomorkodom. Sajnos a tehetség nem jár együtt a tisztességgel. Szerencsére a féltékenység nem része az életemnek, és ezért könnyedén lépek túl bizonyos helyzeteken. Persze ez nem azt jelenti, hogy el is felejtem...
- Szerinted a közönség melyik Fenyő Miklóst szereti jobban? Azt, amelyik a Hungáriában játszott, vagy a szólistát? Nem bántad meg, hogy a szólókarriert választottad?
- Egyáltalán nem. A zenekarban történő alkotás sok pluszt adott, sokat tanultam, tapasztaltam, de úgy érzem, azt a formációt kinőttem. Mint szólista, több oldalról nyilatkozhatok meg, és ez kihívás, folyamatos inspiráció számomra még ma is.
- Szólókarriered újabb állomása a margit-szigeti koncert lesz augusztus 28-án. Miben különbözik a mostani buli a korábbiaktól?
- Arra büszke vagyok, hogy nekem volt először rockkoncertem a margitszigeti színpadon, és a kezdetektől - ez lesz a nyolcadik - valamennyi telt házas volt. Az idei válogatás vagy inkább merítés eddigi alkotásaimból, így akár nevezhetjük életműkoncertnek is. A két és fél órás programban sok kedvelt dal hangzik majd el, a két vendégem pedig Gönczi Gábor és Hajós András lesz, akik szintén Fenyő-dalokat énekelnek.
- Két és fél órás koncert elég embert próbáló fizikailag és hangtanilag is. Hogy bírod energiával?
- Mint mondtam, a rock fiatalít, ennyi az egész. Talán még annyi: az embernek szeretni kell, amit csinál...
- Köztudott, hogy az egyik legsportszeretőbb zenész vagy. Fiatalosságodban a rockon kívül a sportnak milyen szerepe van?
- Mindkettő fontos. Egyikből erőt merítek a másikba. A zenét rajongással szeretem, a sport üdítő mánia, amely jótékony energiát szabadít fel a lelkemben. A zene elkülönít mindentől, szinte áldott állapotba emel, amely valósággal átjárja a lelkedet. A sport azonosulás a küzdéssel, a teljesítménnyel, a versenyszellemmel. De a zenében már nem akarok senkivel sem versengeni. Csak magammal, a közönség kegyeiért...