Agyban, izomban a program

Az első díszpolgár az olimpiai ezüstérmes diszkoszvető, Kővágó Zoltán lett, aki nem több 25 évesnél. Módosítani kellett hozzá az önkormányzati szabályzatot. Így aztán semmi akadálya nem volt annak, hogy a település tornatermében összegyűljön Várkony apraja-nagyja, s vastapssal köszöntse a 204 centiméter és hét milliméter magasra nőtt atlétát.
Hogy mitől zárta szívébe a falu a fiatal sportolót? Talán azért, mert Zoli sem hagyta cserben a szülői házat. Olimpiai felkészülését úgy tervezte meg, hogy az edzések alkalmával ne kelljen messzebbre mennie Szolnoknál, ami alig húsz kilométernyi távolság, így saját ágyában aludt éjjelente. A volt Kilián laktanya sporttelepén hajigálta a diszkoszt, edzője, Fejér Géza a laktanya tiszti szállásán kapott helyet, ha hosszabb időre érkezett, de versenyzője úgy gondolja, aki már megtanult hegedülni, az egyedül is tud gyakorolni. Munkára sarkallni nem kell a fiút, hiszen elvégezte a Testnevelési Egyetem menedzserképző szakát, és most a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán tanul.
{p}
Hogy miért jobb otthon lenni, mint az edzőtáborban? Az alkotáshoz nyugalom kell, "nem dumálják tele egymás fejét", nem mellékesen pedig menyasszonya, Szabó Enikő, a Szolnoki MÁV SE sprintere - akinek egyébként országos rekord sem volt elég az olimpiai kiküldetéshez - csodálatos családi fészekbe várja haza.
Persze azért nincs annyira eldugott helyen Tiszavárkony, hogy a doppingellenőrök ne találták volna meg, amikor szükségét látták. Évente tíz-tizenöt alkalommal lepték meg a sportolót, és vagy felrendelték a fővárosba, vagy helybe jöttek. Az ellenőrök a szülők szerint jó modorú emberek, megbízólevelet mutatnak fel, és ha úgy adódik, hogy várni kell, órák hosszat is várakoznak, míg Zoli megérkezik. A várkonyi lakosok a felkészülés során közelről láthatták, földijük nem az utcán találta az olimpiai ezüstérmet, keményen megdolgozott érte, az edzések intenzív szakaszában naponta kétszer három-három és fél órát küzdött a vasakkal vagy dobálta a parányi "repülő csészealjat".
Hogy milyen volt az ünnepség? Megható mind az ifjú díszpolgár, mind pedig a megjelent helybeliek számára. A falugyűlésen vagy öt percen át tapsoltak a polgárok, amikor Zoli és Enikő megjelent. Egy kisfiú virágot készült átnyújtani a kitüntetettnek - ám a két méter az két méter... Mindegy, a srác feltalálta magát: felpattant egy székre, úgy adta át a csokrot. Volt hozzászólás bőven, autogramkérők is sorba álltak. És ami a legfontosabb: a Szolnoki MÁV-hoz több iskolás kopogtatott be a faluból olyan kívánsággal, hogy atletizálni akarnak!
Kővágó Zoli mostanában egy kicsit kiengedett: Enikővel kocsiba ültek, és tettek egy külföldi túrát - ám ismét szorít az idő, kézbe kell venni a súlyzókat, aztán futni a Tisza gátján, majd pedig a dobókörrel is meg kell barátkozni újra. Az agyban, az izmokban ott a program, miből mennyit kell végezni ahhoz, hogy az igazi megmérettetéseknél olimpiai érmeshez méltóan szerepeljen.
Kérdeztem Zolit arról is, mi a véleménye a doppingbotrányról. Szerinte nem egyértelmű a szabályozás: a táplálékkiegészítők, az engedélyezett szerek és a tilalmi listán lévők között nincs borotvaéles határ. Vannak legális erősítők, melyek túladagolásával éppúgy tönkre lehet tenni a májat, vesét, mint a legszigorúbban üldözött szteroidokkal. Ezeket vajon miért nem tiltják be, ha már a sportoló egészségének védelme van a zászlóra írva? Az sem szerencsés, ha egy szerről utólag derül ki a doppinghatása, és visszamenőleg büntetnek olykor áratlanokat. Lenne tehát min rágódni egy-egy edzőtáborban, azonban nincs értelme.
Akkor már inkább Tiszavárkony, a csend, a nyugalom, az alkotó béke. No és a család, ami pótolhatatlan háttér minden nagyra törő vállalkozáshoz.