Egerben is kell egy csapat

Egyenesen szégyenletes a hoppon maradt szurkolók szerint, hogy egy akkora város, mint Eger, nem képes kiállítani egy futballcsapatot. A hevesi megyeszékhelynek két éve nincs saját csapata. Ámde a fociínség már nem tart sokáig, ígéri a polgármester, aki maga is szívesen rúgja a bőrt.

FiatalokCsászár Jenő2005. 04. 22. péntek2005. 04. 22.
Egerben is kell egy csapat

- Éveken keresztül külső befektető segítségével tartottuk fenn a csapatot, s ennek nem volt igazán elfogadható eredménye. Jó két éve ezért úgy döntöttünk, hogy egy darabig nem lesz felnőtt élcsapat, s inkább az utánpótlás nevelésére koncentrálunk - mondja Nagy Imre, Eger polgármestere.
A városban három utánpótlás-nevelő iskolában cseperednek a focistapalánták, a városvezetés szándéka szerint belőlük verbuválnak majd egy csapatot, mely elindulhat a bajnokságban. Csak olyan edzőket és játékosokat keresnek, akik nem nyomják el a tehetséges helybeli ifjakat. A tervhez megtalálták azt a vállalkozót is, aki vállalta, hogy egy új sportegyesület elnökeként fölkarolja az egri focit. Az önkormányzat évente hárommillió forinttal támogatja az új klubot, és továbbra is gondoskodik az utánpótlás neveléséről. Olyannyira, hogy júniusra átadják a Felsővárosban az új, kivilágított füves edzőpályát, s hozzá két kis műfüves pályát.
- Hogyan térülnek meg a sportra áldozott forintok?
- Az eredményes sport igen jó hírverés Dobó városának - véli Nagy Imre. - Egernek hagyományosan a vizes sportok az erősségei, amihez egy egyedülálló létesítményegyüttes adja az alapot három ötvenméteres versenymedencével. A Makovecz Imre tervezte új fedett mellett a régi Bárány uszoda roskadozik, ám jövőre ennek az újjáépítése is elkezdődik.
Vidéken is lehet vízilabda-fellegvárat építeni, ezt sikerült bebizonyítani az utóbbi egy évben, mióta a BVSC legjobbjaiból és helyi erősségekből létrehozták a ZF-Brendon közös csapatát. Olyan "nagyágyúk" csobbannak a medencébe a kék-sárga színekben, mint a kétszeres olimpiai bajnok kapuvédő Szécsi Zoltán. S hogy mekkora összecsapásoknak szurkolhat a helybeli közönség, azt a tévénézők is átélhetik, például amikor megnéznek egy "vérre menő" Eger-Vasas mérkőzést. A lelkesedés akkor is töretlen, ha a bajnokság döntőjét idén a Vasas játszhatja, minthogy az elmúlt vasárnap, szoros küzdelemben, a piros-kékek győztek a Komjády uszodában.  A város kasszájából - a létesítmények fenntartásán túl - százmillió forintot költenek a sportra, s ebből húszmillió jut a pólósoknak. A polgármester szerint Gerendásék idecsábítása jó befektetésnek bizonyult, mert a vízilabdások valósággal reklámemberei a városnak.
{p}
- Szeretem a focit és szeretem a kihívásokat. Itt a lehetőség, hogy új alapokra építkezzünk - így indokolta Keller József, a téglagyárairól ismert egri vállalkozó, miért is szánta rá magát, hogy újra csapatot verbuvál a bikavér hazájában. Már ifjúkorában is egyetértett a filmbeli Minarik Edével abban, hogy "kell egy csapat". Alig 23 éves volt a vállalkozó, amikor vállára vette a mátraderecskei foci ügyét. Közel húsz esztendőn át elnökösködött a helyi sportkörben, s közben a mátrai legények a járási másodosztályból a megyei első osztályig küzdötték fel magukat. - Igazi "fociszínházat" csinálok Egerben. Nem szeretnék nagy neveket leigazolni. Oyan fiúkat keresek, akik szívvel-lélekkel hajtanak, s nem csak a pénz lebeg a szemük előtt. A környékben megkeressük a rutinos, ám elhanyagolt játékosokat, s melléjük tesszük a sikerorientált fiatalokat - mondja a vállalkozó.
Elárulja azt is, hogy László Istvánt, a régi egri kötődésű trénert nyerte meg vezetőedzőnek. Ősztől az Eger már benevez az NB III-as bajnokságba, és aztán még legalább egy osztályt próbál előre menetelni. Az új sportkör elnöke - építőiparban jártas ember - nem hagyhatja szó nélkül, milyen leromlott állapotban van az érsekkerti, egyébként igen jó adottságú stadion.
Keller József tehát azt ígéri, szép lassacskán rendbe hozza a foci szentélyét is. Aztán pedig tódulhat a közönség. A hevesiek óvatosságát bizonyítja, hogy egyelőre csak az NB III-ban indítják el a csapatot, ám Eger első embere szerint a városhoz egy NB II-es gárda illenék.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek