Hajtóhoz a lovakat

Az utóbbi időben mintha megkopott volna a szilvásváradi lipicai ménes híre. A négyesfogat-hajtás egykori királya, Bárdos György évtizedek óta letette a gyeplőt, az őt követő Bozsik József sem öregbíti már az itteni lipicai lovak hírét. Kellett hát egy név, egy már bizonyított és még nagy reményekre jogosító négyesfogat-hajtó.

FiatalokT. Dögei Imre2005. 04. 15. péntek2005. 04. 15.
Hajtóhoz a lovakat

Nos, a szilvásváradiak Lázár Zoltánban vélték megtalálni jó lovaik kitűnő hajtóját. Aki ezúttal sem rejtette véka alá véleményét, amikor arról beszélt: régóta vártak már e pillanatra. Hiszen bátyjával, Vilmossal a romániai Fogarason tenyésztett lipicaiakkal jutottak az utóbbi években a kettesfogat-hajtás csúcsaira. Zoltán azonban 2004-ben már négy lovat biztatott maga előtt a kecskeméti négyesfogat-hajtó vb-n, s üstökösszerű karriert befutva rögtön csapataranyat és egyéni ezüstérmet szerzett. Remélhetően ez utóbbi rövid időn belül fényesebben is csilloghat, ha a Nemzetközi Lovasszövetség lódopping miatt megfosztja világbajnoki címétől a német Michael Freundot.
A lényeg az, hogy Lázár Zoltán ezentúl a szilvásváradi Lovassport SE színeiben indul, s ha az idén még nem is, a következő években már lesznek fogatában a Bükk-fennsíkon nevelt lipicaiak is. Hosszú idő és sok munka kell ugyanis ahhoz, hogy startérett legyen a négylábú sporttárs. Dallos Andor, a ménesgazdaság igazgatója különös kettősséget említ: a 425 éves lipicai fajta genetikai tradícióit úgy kell megőrizniük, hogy közben lovaik a rendkívüli sportkövetelményeknek is megfeleljenek.
Az idén egyébként a világ legjobb kettesfogat-hajtói szeptember elején a szomszédos Ausztriában, Salzburgban mérik össze tudásukat. A magyar csapat háromszoros címvédőként utazik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek