Ritmus

Faithless: The Greatest Hits
(Sony-BMG)
Budapesten is gyakran megfordul és koncertezik a brit elektronikus zene legjelesebb képviselője, a Faithless, amely éppen tíz esztendeje alakult. Ez az apropója legújabb válogatásalbumának, melyen pályafutása legnagyobb house-himnuszai, legszebb lírai balladái és hagyományos elemekből építkező rockszámai sorakoznak. A kéttagú formáció lelke Rollo Armstrong stúdiómágus és Sister Bliss billentyűs lány, de meg kell említeni leghűségesebb segítőtársuk, Maxi Jazz, illetve, gyűjteményes kiadvány lévén, korábbi dalszerzőjük, Jamie Catto nevét is, és a szőke Zoe Johnston énekesnő munkásságát sem lehet figyelmen kívül hagyni. Annyi bizonyos, a Faithless a háta mögött hagyott évtized során megannyi slágert produkált, méghozzá igen változatos stílusban. Volt köztük reggae, soul, gospel, rock, funky is, persze elektronikusan felturbózva. Legnagyobb sikerei egyikét, a One Step Too Far című nótát Rollo hugicájával, a selymes hangú Didóval vitték sikerre. A tizenöt kiválasztott dal közt hallható a duó hírnevét megalapozó God Is A DJ, a house-imaként jegyzett Insomnia, a Muhammad Ali előtt tisztelgő opus, valamint két vadonatúj felvétel is. Jöhet a következő tíz év!

Jamiroquai: Dynamite
(Sony-BMG)
Zenekar vagy szólóénekes? Nem könnyű eldönteni a Jamiroquai esetében. A 31 esztendős Jay Kay ugyanis "kisajátította" magának a különleges hangzású, szóviccen alapuló nevet. (A dzsem és az irokéz ötvözete!) A kilencvenes évek elején induló zenei "szerveződés" kezdetben az acid jazz stílusában alkotott, de voltak olyan felvételek is, melyekről a rosszmájú kritikusok azt állították, hogy Stevie Wondert juttatják az eszükbe. Jay persze meg sem hallotta az efféle megjegyzéseket, különben sem tántoríthatta volna el senki sem, máig úgy csinálja, ahogyan jónak gondolja.  Persze érzékelhető egyfajta letisztultság a művészetében, sikerült megtalálnia saját hangját. A Jamiroquai 1998-ban összehozott egy világslágert is, mégpedig a Godzilla mozifilm betétdalát, a Deeper Undergroundot. A legfrissebb, Dynamite című korongon azonban nem ilyen karakteresek a számok, ezúttal inkább a kísérletezés jellemző rájuk, például a nyitó felvétel, a Feels Just Like It Should, míg a Black Devil Car inkább a gitárközpontú időket idézi. A Jamiroquai nemrég Budapesten is bemutatta új lemezének anyagát: élőben remekül szólt.

Backstreet Boys: Never Gone
(Sony-BMG/Jive/Zomba)
Azt hittük, már vége. A kilencvenes évek közepének tinibálványai, a Backstreet Boys nevű fiúbanda bűbájos tagjai utoljára 2001-ben dobtak piacra lemezt Black And Blue címmel. Aztán visszafogták magukat, pontosabban csapatban nem játszottak, hanem szólistaként próbálkoztak. Csupán Nick Carter jutott el önálló albumig, de neki sem sikerült nagyot dobnia. Az "alvó oroszlánok" nyilván rájöttek, mégis csak jobb együtt. Négyévnyi hallgatás után az idén februárban vonultak be a stúdióba, és elkészítették hatodik lemezüket. Azt nyilatkozták: az eddigiek közül ez a legjobb produkciójuk. Meghallgatva az anyagot különösebb varázslat nem érzékelhető, a Backstreet Boys ott folytatja, ahol abbahagyta, még ha tinipop helyett soft rocknak is nevezik stílusukat. A tiniség már kínos is lenne, a rocktól azonban még távol vannak. A bónuszokkal megspékelt lemez a várakozásokkal ellentétben nem is olyan nagy durranás, eddig Németországban, Japánban és Indiában sikerült élre törniük vele.