Amerikában is tud játszani!

A pécsiek és a San Antonio Silver Stars irányítója a teljesítményével sok-sok éve kiérdemli a sporttársadalom figyelmét, ráadásul választékosan fogalmaz, és nem utolsósorban: sportcsillagként is szerény maradt. Hétszeres bajnok, kétszeres Euroliga-bronzérmes, játszott az Eb-n negyedik helyen végzett válogatottban, hat esztendeje a WNBA, vagyis a világ legerősebb bajnokságának is főszereplője. Mégis arra a legbüszkébb, hogy a tekintélyes olasz sportlap, a La Gazetta dello Sport az öreg földrész második legjobb játékosává választotta. Nevetve mondja, hogy ő is a győztes belga Ann Wautersre szavazott, aztán felsorolja, ki mindenkit kértek még a voksolásra. Megnyugodhatunk: a lista reális...
A nyarat rendre Amerikában tölti, persze játékkal! Idei csapatával hetedikek lettek a nyugati csoportban, a rájátszás tehát elmaradt. Mégis úgy fogalmaz, az újabb nagy kaland is sikerült, meg tudta mutatni, hogy Amerikában is tud játszani, sok meccsen irányított a 8-as mezben a San Antonio színeiben. A "volt jobb"-nál érdekesebb, hogy mi változott az amerikai kosárlabdában az elmúlt években.
- Már '99-ben is arról szólt a WNBA, hogy még magasabbra ugrani, még gyorsabban, még jobb erőben játszani. Talán mondhatom, fokozatosan tudtam alkalmazkodni a követelményekhez, és sikerült a fizikai adottságaimból következő hátrányokat - történetesen 167 centi magas vagyok - fifikával helyettesíteni, sőt! Azzal búcsúztak tőlem: jövőre is visszavárnak. Itthon? Szerintem férfiasabb lett a játék, és ezzel sok mindent megmondtam, érettebb lett a honi női kosárlabda, a külföldiek is színt hoztak a játékba, noha egy-két éve nálunk sem tapasztalható látványosabb előrelépés.
{p}
Dalma újult erővel készül Pécsett, úgy fogalmaz, még több van bennük, és ennek szeretne részese lenni, ami nem titkoltan fényesebb érmet jelent az Euroligában.
Isten ments, hogy a visszavonulásról faggassuk, de azért mégiscsak 29 éves... Jó érzékkel azt feleli:
- Az nálunk nem hír, hogy 12-18 éves fiatalokkal szeretnék majdan foglalkozni, már végzem is a középfokú tanfolyamot. Mellesleg immár minden Pécshez köt, szeretem a várost, sok barátom van, itt szeretnék végleg letelepedni, soha nem feledve persze Mezőberényt, vagy Kecskemétet, ahol NB I-es játékos lettem. Tudom, közhely, de engem is mindig a soros kisebb vagy éppen nagyobb feladat motivál. Mára megtanultam, az apró kis célok teljesítésének is örülni kell, az visz előre, no meg az kiváló háttér, ami eddigi pályafutásomat kísérte.
Akkor itt álljunk meg egy percre! Most éppen mi nyugtatja meg, minek örül?
- Történetesen annak, hogy kezd elmúlni az izomlázam és már nem vagyok annyira fáradt esténként. Ami nagyon jó, mert két hét múlva kezdődik a bajnokság, itt az emlegetett újabb cél, amiért küzdeni lehet. Azt hiszem, elsősorban azért vittem valamire, mert mögötte a soha nem adom fel-érzés rejtőzik.
Ezt apuka, a tanár úr is igazolhatja:
- Már óvodásként is elkísért bennünket az edzésre, mi ugyanis emberemlékezet óta edzősködünk Mezőberényben. Soha nem erőltettem Dalmára semmit, de tagadhatatlanul jólesett, hogy amikor ott, a tornateremben felvette az elguruló labdát, este nyolcig szorgalmasan pattogtatta, szelídítgette. Hát azért voltam rá különösen büszke, amikor 15 évesen bekerült a kecskemétiek NB I-es csapatába, történetesen éppen Rátgéber László, mostani mestere csapatába...
Október első napjaiban, a hazai bajnoki nyitányon minden bizonnyal ott szurkolnak a szülők és testvére is, hiszen Mezőberényhez Szolnok esik a legközelebb. A tiszaligeti sportcsarnokban sosem hagyják ki Dalma fellépését.